A magát kereszténynek hirdető kormányunk prominensei vélhetőleg jól ismerik a bibliát, és gondolhatjuk azt is, hogy be is tartják annak tanításait.
Azt gondolhatjuk, hogy minden bizonnyal nem lehet idegen számukra, főleg a kereszténydemokrata koalíciós partnerüknek nem, a prédikátorok könyvének intelme, miszerint mindennek elrendelt ideje van. Ideje van a hallgatásnak, de persze a szólásnak is.
Nos, igen tisztelt urak – ennyi csalás és brutalitás után -, egy demokratikusnak mondott országban a szólásnak lenne ideje. Mint, ahogy ezt megtették már az Európai Unió vezető, mely Európai Uniónak mi is tagjai vagyunk, sőt még a NATO is elítélte a Lukasenka-rezsim jelenkori ámokfutását.
Orbán Viktor óriási politikai hibát követett el akkor, amikor elsőként gratulált Lukasenka elnöknek a nyolcvan százalékos (Sic!) győzelméhez, az elnökké választását illetően. Aztán jöttek a Visegrádi Négyek, élükön a lengyelekkel, mely Lengyelország amúgy nem mellesleg határos Fehéroroszországgal, és ennélfogva Fehéroroszországban igen sok lengyel is él.
A Visegrádi Négyek tehát szintén elítélték Lukasenka rezsimét, és persze Orbán Viktor sem tehetett mást, mint csatlakozott a lengyelekhez. Ezzel két dolgot ismert be: egyrészt azt, hogy Magyarország már nem vezető ereje a Visegrádi Négyeknek, hiszen a több mint negyvenmilliós lelket számláló Lengyelország az, másrészt pedig saját tévedését demonstrálta a Visegrádi Négyekhez való elítélő nyilatkozathoz való csatlakozással, hogy talán nem kellett volna hűbelebalázs módjára Kelet-Európa egyik diktátorának ilyen gyorsan gratulálni a szovjet időket idéző győzelméhez.
Megjegyzendő, hogy érettünk, „magyar emberekért”, és a magyar kormány és nép becsületéért önállóan is illett volna megszólalni, és elítélni Lukasenka rezsimét, nem pedig pár hónappal előtte parolázni vele.
Mi, magyarok olyan büszkék vagyunk forradalmi múltunkra, de tudjuk, hogy mennyit számított az 1956-os forradalomban, minden, a forradalom mellett kiálló nemzetközi megszólalás.
Emlékszem, mennyire vártuk külföldről, és reméltük a katonai segítséget az orosz elnyomással szemben. Most, a fehéroroszoknak sincs más reményük, mint a nemzetközi összefogás és nyomásgyakorlás. És ezt mi, magyar emberek a történelmi tapasztalataink fényében, jogosan várjuk el az állítólag demokratikus és keresztény kormányunktól.
Úgyhogy, tényleg az önálló megszólalásnak lett volna itt az ideje, mert a hallgatás olyan szégyen, ami nemcsak a kormányzat, hanem minden magyar fejére is visszahull.
Bakonyiné Soós Magda
