booked.net

Hírdetés

Olvasói levél: Stadionok helyett bérlakások

2020. november 1., vasárnap 17:57

Olvasom az újságban Várkonyi András építészmérnök cikkét, aki okleveles építészügyi igazságügyi szakértő is. Az első Orbán kormány idején, 1998-2002 között pedig a Fidesz országgyűlési képviselője és az építésügyi albizottság elnöke volt. Mint elhivatott szakember a saját szakmájából indul ki, amikor bírálja a kormány politikáját. Mivel az óriás focistadionok építése már talán cikis Orbán számára is, a sok bírálat miatt, így most már a több tízezres befogadóképességű egyéb stadionok építését vette tervbe. Csepelen tervezi egy atlétikai stadion építését, a tervek már jórészt elkészültek, az árkalkuláció is megvan, 150 (jelenleg már 190) milliárd forint a terv, és természetesen Mészáros Lőrinc cége fogja építeni. Az sem kétséges, hogy mire elkészül az ára 300 milliárd is lehet, mint ahogy minden Mészáros cége által épített óriásberuházásnál már megszoktuk.

De vajon fel tudjuk-e fogni, mi egyszerű emberek, mit jelent a 150 milliárd?  Nem is beszélve arról, szükségünk van-e ebben a koronavírusos időben, ilyen óriás beruházásba ölni az amúgy is lecsökkent állami bevételek milliárdjait?  Az építész szakember szakszerű választ ad a kérdésre. Még országgyűlési képviselő korában ő vezette a tervezett lakásépítéseket. Ehhez osztrák mintára Bécsben tanulmányozta az ottani hasonló, már ott jól bevált építéseket. 2000 és 2002 között a javaslatai alapján kezdték volna az építést, amiből körülbelül 9000 lakás el is készült. De sajnos nem a javasolt osztrák mintát vették alapul. Az osztrák minta 50 négyzetméteres lakásokat tartalmazó többemeletes lakótömbök építése volt. Várkonyi András is erre nyújtotta be terveit. Az állam azonban ezt alapjaiban módosította. Először is az építést kiadta az önkormányzatoknak, és ami a súlyosabb, elvetette Várkonyi terveit a szabvány méretekről. Így az önkormányzatok saját terveiket, lakásméreteiket használva a legkülönbözőbb árú és magán hozzájárulású lakásokat építettek. Az állam pedig a tervezett költségeknek csupán 50 százalékát fizette, a másik felét az önkormányzat, a maradékot pedig a kiválasztott tulajdonos fizette. Mivel a szabványméretet az állam eleve elvetette, volt ahol luxuslakásokat építettek. Vagyis eltűnt az eredeti cél, olcsó fenntartású, de modern kislakások tömegének építése, kizárólag fiatal házasok, és szegénysorsú, de dolgozni akaró emberek részére. Az osztrákok szigorúan vizsgálták és vizsgálják ki juthat ezekhez a lakásokhoz. A lumpen elemeket, hajléktalanokat eleve kizárták ebből a lakásjuttatásból, velük más állami szervek foglalkoznak. Az osztrák hatóságok rendszeresen vizsgálják a bérlők jövedelmét, és a bérleti díjat ennek alapján szabják meg.

Az ember csak elámul, hogy ilyen igazságos és tisztességes módon is lehet állami szinten gondolkodni és az elképzeléseket végrehajtani!  Nálunk is bejelentenek rendszeresen és nagy hangon minden családtámogató programot, de ha utánagondolunk ezeknek, akkor mindig kiderül, nem a tömegeknek, a szegényebb sorban élőknek jelent lehetőséget, hanem az amúgy is jómódban élőknek. Pár napja jelentette be például Novák Katalin tárcanélküli miniszter, hogy lakásfelújításra hat millió forintig a költségek 50 %-át ingyen átvállalja a kormány. Igen, de kik tudják majd ezt igénybe venni? Mert előbb el kell készülnie a beruházásnak, aztán a számlák bemutatása után majd fizet az állam. Csakhogy Magyarországon a lakosság 60 százaléka semmilyen megtakarítással nem rendelkezik. Főleg az idősebbek, meg a kisnyugdíjasok nem. Ők nem tudják ezt a lehetőséget kihasználni. Mi lett volna, ha minden nagyobb számlát rögtön benyújthatna a lakásfelújító és visszakapná a felét, amivel tovább tudna lépni? A lehetőség kiagyalói eleve gondoltak arra, nehogy a szegényebbek is igénybe tudják venni ezt a juttatást. Elképesztő, hogy egy ország vezetői hogyan gondolkodhatnak ilyen kegyetlenül rosszindulatú módon!

Visszatérve a stadionok helyett lakásokat gondolatra, amit az építészmérnök úr javasolna, pontosan utánajárt, és utánaszámolt, hogy a tervezett 150 milliárdos stadion helyett tízezer (!) darab említett 50 négyzetméteres lakást lehetne felépíteni a szükséges közösségi terekkel, babakocsi, kuka, stb. tárolókkal! Ekkora hihetetlen összeg a 150 milliárd forint! És hány ilyen összegű stadion épült már! És nem elég, hogy ekkora építési összegeket emésztettek fel, a fenntartásuk sem olcsó. „A Pesti Puskás stadionnak csak az őrzés-védése évi több milliárdba kerül, és akkor hol van még a menedzsment és sleppjének fizetése, a hivatali autók, azok sofőrjeinek fizetése, a pálya gondozása, a rezsiszámlák, és ezt mind a lakosság befizetett adóiból kell nekünk állnunk.” – írja a mérnök!  A nézők által befizetett díjak nemhogy az építés költségeit nem hozzák vissza, de a felügyelő személyzet bérét sem fedezik. A koronavírus előtt sem teltek meg a stadionok, a 30-40 ezres befogadóképesség helyett jó, ha 3-4 ezren kimentek a meccset megnézni. Vagyis a több tízezres stadionok kizárólag Mészáros Lőrinc és Orbán papa gazdagodására kellettek és kellenek.

A pártok 2022-ben le akarják váltani a kormányt. Gyakorlatilag mindegyik első jelszava Orbán eltüntetése a politikából. De hogy mit akarnak majd konkrétan tenni a váltás után, arról jóformán semmit nem hallunk. A 150 milliárdos stadion helyett tízezer élhető lakás építése a fiatalok részére, ilyesmi szóba sem kerül. Pedig ezt mindenki megértené és örömmel állna az ilyen jellegű programok mellé!

Baky Miklós

Kapcsolódó hírek

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva