A belga igazságügyi biztos, a hamarosan megjelenő országjelentésekkel kapcsolatban közölte, hogy október 13-án általános vitát fognak tartani a tagállamok az egyes országokról szóló jogállamisági helyzetről.
Első körben Belgium, Bulgária, Csehország, Dánia és Észtország kerülnek sorra, és a tervek szerint fokozatosan mind a huszonhét tagállam az EU „ítélőszéke” elé kerül, majd ezeket a jelentéseket az Európa Parlament is, de a nemzeti parlamentek is megvitatják.
Az igazságügyi biztos nem árult el részleteket a bizottsági tervezet tartalmáról, csupán annyit mondott, hogy az felhívja majd a figyelmet a kedvező folyamatokra, de a hiányosságokra is. Magyarország például sokat költ az igazságszolgáltatás digitalizálására, ami dicsérendő, de ugyanakkor különbséget kell tenni a speciális, például anyagi forráshiány miatt felmerült problémák jogállami rendszerszintű leépítése között – hangsúlyozta a belga nemzetiségű biztos.
„Orbán beteg demokráciát épít” – fogalmazott az Európai Bizottság cseh alelnöke, Vera Jourova a német Spiegel magazinnak adott interjújában. Még arról is beszélt, hogy Magyarországon eltűnőben van a sajtó sokszínűsége, ami azért nagy baj, mert a demokrácia nem létezhet, ha a társadalom nem tud szabadon tájékozódni. Az európai bizottság emiatt nagyobb figyelmet fog fordítani a vizsgálódása során az adott ország média függetlenségére. Hozzátette még: nem hajlandó engedni abból, hogy a következő pénzügyi időszakban a demokratikus normák érvényesítésétől kell majd függővé tenni az uniós támogatások kifizetését.
A külképviseleteknek az adott országban található jogállami anomáliákat kell majd begyűjteniük, és az ország külügyminisztériumának továbbítani. Megjegyzendő, hogy láthatólag az EU-nak nincs fegyelmezési eszköze arra vonatkozóan, hogy ha egy ország letér a demokrácia útjáról, hogy azt szankcionálja. Ennek kiépítése jelenleg folyamatban van, de mint már arról értesülhettünk, a magyar kabinet kemény ellencsapásra készül, többek között már felszólította az Európai Bizottság elnökét Ursula von der Leyen asszonyt, hogy fossza meg tisztségétől Vera Jourovát. Az elnökasszony kijelentette, hogy Jourova élvezi az ő bizalmát, és nem kell neki lemondania.
A harc immáron sokadszorra Magyarország és az EU között ismét elkezdődött, de az anyagi tétje ennek a harcnak egyre nagyobb Magyarország vonatkozásában.
Bakonyiné Soós Magda