booked.net

Hírdetés

Olvasói levél: Orbán Viktor a főváros pénzét költené

2020. szeptember 26., szombat 15:09

Nemrégiben Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette, hogy fel kell készülni arra, hogy a koronavírus-fertőzések száma magasabb lesz, és szerinte a napi fertőzések száma is meg fogja haladni az ezer főt.

A kormányfő készíttetett egy haditervet is, mégpedig a budapesti külföldi turizmus leállásának kezelésére. Szerinte egyedül és kizárólag a fővárosnak kellene minimum ötvenmilliárd forintot a bajba jutott vállalkozások felé irányítania, mert mint mondotta, Tarlós István volt főpolgármester közel százmilliárd forintot takarított meg a főváros számára.

Ehhez képest Karácsony Gergely, jelenlegi főpolgármester azt közölte, hogy a kormány az önkormányzatokat megszorító intézkedései miatt Budapest mintegy százötvenmilliárd forint mínuszba került.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy most a koronavírus-járvány második hulláma alatt az ország működőképességének a megőrzése a legfontosabb, mert a kormány által kibocsátott Nemzeti Konzultációs ívek kiértékelése ezt mondják számára. Arról persze nem volt szó, hogy a sok értelmetlen pénzköltésről is ideje lenne beszélni, melyet a kormányzat a járvány első hulláma idején költött el.
Orbán Viktor kijelentette azt is, hogy a fertőzések száma jóval magasabb is lehet, mint az első hullám idején volt, de most őszerinte elsősorban a halálozási adatokra kell majd odafigyelni, mert a védekezésnek olyannak kell lennie, és ezt tudja is biztosítani a magyar egészségügy, legalább is szerinte, hogy minél kevesebb polgártársunkat veszítsük el a járvány következtében.

Van egy haditervünk – mondta -, melynek az a lényege, hogy miközben megvédik az emberi életeket, mégis működőképes állapotban tartják az országot. Kásler Miklós még azt is kijelentette, hogy az oktatásban, ha felüti a fejét a vírus, akkor nem az iskolát, hanem csak egyes osztályokat kell bezárni, és távoktatásra átállítani. Azt kizártnak tartotta, hogy a koronavírus-járvány minden iskolában megjelenjen. Kásler miniszter úr szakmailag egyáltalán nem fejtette ki, hogy mire alapozza ezt a véleményét.

További szigorításokról is beszélt Orbán Viktor miniszterelnök, jelesül, hogy akik a maszkokat zárt helyen nem viselik, vagy a tömegközlekedésben, azokat az illetőket keményen megbüntetik. Az intézkedési tervben az is szerepel, hogy huszonhárom óra után bezárják a szórakozóhelyeket is. Lehet, hogy a kormánynak tudomása van arról, hogy a vírus csak huszonhárom óra után támad?
Orbán Viktor kifejtette azt is, hogy nem akarnak kijárási tilalmat és további szigorításokat, mert mint utalt rá, az ország működőképességének megőrzése a cél. Azt is bejelentette, hogy külön figyelni kell a családok helyzetét, és ezért tárcanélküli miniszteri posztot hoztak létre Novák Katalin volt államtitkár vezetésével, akit immár miniszterré léptettek elő.

Visszatérve az alapproblémára, azaz Budapest megsarcolására, Karácsony Gergely kifejtette, legyen mindenki számára világos, a fővárosnak nincsen többletpénze, és úgy gondolja, hogy Budapest is az ország része, sőt meghatározó része, ezért a kormányzat feladata az itteni vállalkozások segítése.

Karácsony Gergely még azt is javasolta a saját közösségi oldalán, hogy az EU által rendelkezésre bocsátott helyreállítási alap összegének legalább felét a kormány adja tovább lakosságarányosan az önkormányzatoknak, melyek így – pártállástól függetlenül – sokkal jobban fogják ezt a pénzt felhasználni helyben, mint a kormány országosan.

Remélhetőleg a kormányzat a jövőben Budapest fővárost nem fogja mostohagyerekként kezelni csak azért, mert ellenzéki főpolgármestere van a városnak.

Bakonyiné Soós Magda

Kapcsolódó hírek

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva