Magyarország nagymértékben függ tehát az Uniótól, hiszen például a magyar exportnak körülbelül hetven százaléka az EU-ba irányul. Azt is láthatjuk, hogy ez az arány tovább emelkedhet a nyugati és észak-európai térségekben. Tudjuk, hogy Svájc, Norvégia, Izland és más törpeállamok nem tagjai az Uniónak, de ezek az országok gazdaságilag, társadalmilag és szociálisan annyira fejlettek, hogy megengedhetik maguknak az EU-ból való kimaradást. Az is igaz, hogy Svájc és két skandináv ország is olyan szoros gazdasági megállapodást kötött Brüsszellel, ami már igen csak közel áll az uniós tagsági léthez.

Sokan vitatkoznak azon, hogy ha az Unió tagjai vagyunk, már pedig 2004. május elseje óta azok vagyunk, fel kell-e adni külpolitikai önállóságunkat? Az már szinte közismert, hogy az Európai Uniós tagság nem jelenti egyúttal a külpolitikai önállóság feladását, hiszen az uniós tagság, a közös védelmi politika, a NATO, és az ehhez kapcsolódó biztonságpolitika alapvetően az adott nemzeti kormányhoz kötődik, de egyúttal azt is, hogy a tagállamok szuverén külpolitikai döntéseiket azért igyekeznek összehangolni, és ehhez meg is vannak a megfelelő EU-intézményi keretek is.

Emlékezzünk, Magyarország még az Uniós csatlakozás előtt aktívan részt vett az Unió védelmi és biztonságpolitikai együttműködésében. Uniós tagságunk viszont a magyar érdekérvényesítési lehetőségeket még inkább kiszélesítették az EU-ban.

Sokan állítják azt, hogy az EU bele fog szólni a szomszédországokkal való diplomáciai kapcsolatainkba. Azonban, mint tapasztaljuk - az EU-ba való belépés után – továbbra is magunk alakítjuk a szomszédos országokhoz fűződő kapcsolatainkat. Sőt, Magyarország abban is érdekelt, hogy egy esetleges keleti Unió-bővítés esetén minél hamarabb tagjai lehessenek a tőlünk keletre eső országok az európai integrációnak. Magyarország az EU-n belül még Antall József volt miniszterelnök kezdeményezésére, létrehozta a Visegrádi Négyek szövetségét, melynek tagjai Magyarországon kívül: Szlovákia, Csehország és Lengyelország. Ez a szövetség azóta is zavartalanul működik az EU-ban.

Felvetődhet az a kérdés is, hogy nem fogják-e Magyarországot „elnyomni” az EU-n belül a nagyobb és erősebb országok, úgymint Németország vagy Franciaország. Azt ma is tudjuk, hogy ezen országok nagyobb szavazati súllyal rendelkeznek az Európai Unió egyes intézményeiben, így persze a befolyásuk is nagyobb. A II. Világháború után létrejött a német-francia megbékélés, mely ma is úgymond tengelyét adja az Európai Uniónak.

Németországgal igen jó a gazdasági kapcsolatunk, és számtalan német autóösszeszerelő üzem is tevékenykedik hazánkban, mely bizonyítja ezt. Mégis sokan felvetik a kérdést, hogy mi történne akkor, ha a közösségi, értsd alatta Európai Uniós döntés, sértené Magyarország érdekeit.

Tudjuk, hogy az Európai Unió alapvetően a közös védelemre, a biztonságpolitikai, és az igazságügyi együttműködésre épül. Feltételezi a tagállamok jóindulatát és együttműködését a közösség érdekében, és az Európai Uniós tagságot önkéntes belépésnek fogják fel az adott állam részéről.

Tudjuk azt, hogy Magyarország Európa Parlamenti képviselői úgyszólván minden közösségi intézményben ott vannak, és igyekeznek hazánk érdekeit minél jobban érvényesíteni. Azonban meg kell jegyeznünk, hogy Magyarországnak össze kell fognia más tagországokkal, és el kell érni azt, hogy közös érdemi fellépés történjék bizonyos ügyekben az Unión belül.

Ma sajnos a magyar közvélemény nem igazán ismeri és érti, hogy a magyar kormány miért támadja az Európai Unió szervezetét, holott ez egy olyan történelmi ajándék, mármint az Uniós tagság, melynek előnyei vitathatatlanok. Egyrészt tagjai vagyunk az európai közösségnek, mely szükség esetén meg is tud bennünket védeni, másrészt pedig az Unió óriási pénzeket, összegeket áldoz a nettó befizető tagállamok révén Magyarország európai színvonalú felzárkóztatására. Mindezekért cserébe csak a demokrácia alapvető törvényeit, kereteit kellene betartani.

Kár lenne ezt a történelmi lehetőséget a napi belpolitika oltárán feláldozni.

Bakonyiné Soós Magda