booked.net

Hírdetés

Olvasói levél: Félresikerült a kormány eddigi gazdaságvédelmi programja

2020. szeptember 9., szerda 16:43

Ma már kimondhatjuk a koronavírus-járvány első hulláma után, hogy a magyar kormány gazdaságvédelmi akcióterve alaposan félrekezelte a magyar gazdaságot.

Ugyanis a családokat súlyosan érintő kieső jövedelmek pótlása helyett az amúgy is szűkös pénzügyi forrásokat a NER-oligarchák érdekkörébe eső ágazatok támogatására fordították (például turisztika és szálloda felújítások). Az eredmény ma már közismert.

A második negyedévben a GDP (belső hazai termék) 13,6 %-kal csökkent az előző év hasonló időszakához képest.
Orbán Viktor kormányfő mindezek után bejelentette, hogy ez év szeptember közepétől a kormány újabb gazdaságvédelmi ötletekkel áll majd elő. Súlyos aggodalomra ad az okot, hogy ennek tartalmáról még semmit sem lehet tudni, pedig a járványügyi szakemberek szerint nyakunkon a koronavírus-járvány második hulláma, mely alapvetően befolyásolhatja a kormány még eddig el nem készült gazdaságvédelmi programját.
Ahhoz, hogy a magyar gazdaság elkerülje az újabb méretes kudarcot, más országokhoz hasonlóan a kormánynak ki kellene egészítenie, vagy pótolnia a szűkülő vagy megszűnő béreket annak érdekében, hogy a piaci vásárlóerő megmaradjon.

Növelni kellene az álláskeresési támogatást, összegszerűen is, meg időben is! Minimum hat hónapra kellene felemelni az álláskeresési támogatást, de közgazdászok szerint inkább vissza kellene állítani a kilenc hónapos jogosultságot. Jelenleg az álláskeresési támogatás csupán három hónap.

Aztán nem kellene eltitkolni a valós járványhelyzetet az országon belül, és regionálisan ki kellene mutatni – a hathatós védekezés érdekében – a vírusgócokat. Ezt javasolja tizenöt neves közgazdász a kormányhoz intézett nyílt levelében.
Súlyos bírálatok érik jelenleg az Orbán-kabinetet a vírusválság első hulláma idején folytatott úgynevezett támogatási politikája miatt. Orbán Viktor kijelentette, hogy ahány munkahely megszűnik, annyi új munkahelyet fogunk majd létrehozni. Egyáltalán nem szabadna engedni a munkahelyek megszűnését, és erre a fentiekben vázoltak szerint a kormánynak bizony anyagilag áldoznia kellene.
Ősszel – legalább is az ígéretek szerint – ötszázmilliárd forintot fognak elkölteni gazdaságkezelési programra.

Ezt a pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára jelentette ki. Ugyanakkor megjegyezte, hogy az egészségügyi védekezésre – legalább is az államtitkár számításai szerint – ősszel kisebb összegű kiadás várható.
A hétvégén hallhattuk a hivatalos hírt, hogy a koronavírus már nem az idősebb korosztályt támadja, hanem a megbetegedett lakosság átlagéletkora huszonhét év. A kormány arra számít, hogy a megbetegedettek tünetmentesek lesznek, és ezért nem szorulnak majd kórházi kezelésre, melynek következtében az egészségügy nem lesz úgy leterhelve, mint a járvány első hullámakor, amikor főleg az idősek betegedtek meg, akik eleve kórházi kezelésre szorultak.

Orbán Viktor miniszterelnök rádióinterjújában arról beszélt, hogy a gazdaságpolitikai intézkedéscsomag célja a növekedés támogatása lesz, de ez csak szeptember közepén készül el, azaz lesz nyilvános.
A kormány korábbi gazdaságvédelmi programját sikeresnek ítélte meg Orbán Viktor miniszterelnök, nem sokkal azt követően, hogy nyilvánosságra került a siralmas képet mutató második negyedéves GDP adat, mely a magyar gazdaság zuhanásszerű szűkülését mutatta.

Mindezek után Varga Mihály pénzügyminiszter is facebook-bejegyzésében annyit közölt, hogy a járványveszély továbbra is itt van, ami szerinte fékezőleg hat a gazdaságra. Ő sem árult el részleteket az új gazdaságvédelmi programról a megváltozott járványszituációban, bár szeptember közepéig már alig pár nap van hátra.

Bakonyiné Soós Magda

Kapcsolódó hírek

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva