booked.net

Hírdetés

Olvasói levél: Erő és igazság

2020. június 1., hétfő 18:44

Az Európa Parlament többségének minden bizonnyal igaza van, de úgy tűnik, nincs ereje, vagy más egyéb okokból hajlandósága, hogy ezt érvényre juttassa.

A magyar miniszterelnök, Orbán Viktor nagyon erősnek láttatja magát itthon, de mint tudjuk, sok mindenben nincs igaza. Mindannyiunkat annakidején arra tanítottak, hogy bízzunk az igazság erejében. A mostani élet azonban újra és újra bebizonyítja, hogy az erő képes eltaposni az igazságot. Legalább is átmenetileg, mert azt is tudjuk, hogy az igazság eltaposva is igazság marad, míg az azt letagadó erő idővel meggyengül, mert támad egy másik politikai erő, amely azt legyőzi. Ekkor derül ki az igazság.

Az Európa Parlament a világjárvány, a pandémia idején is napirenden tartja a demokrácia magyarországi torzulását. Mert hál’ istennek Európában vannak még olyan politikusok, akik továbblátnak az orruknál. Látják és tudják, hogy a járvány egy idő után el fog múlni, melyet a jelenlegi hazai politikai irányzat saját célra kihasznált, és megszavaztatta a parlamenttel a felhatalmazási törvényt Orbán Viktor számára, mely csorbította a demokráciát. Mindezt határidő nélkül.

Most Orbán Viktor kilátásba helyezte, hogy e hónap végére visszamondja ezt a felhatalmazást. Azt tudjuk, hogy a járvány egy idő után el fog múlni, ha feltalálják ellene azt az oltóanyagot, mely a további hullámok létrejöttét megakadályozza.

Az is megfigyelhető, hogy Európa-szerte a politikai szélsőjobb igyekszik kihasználni a járványt úgy, hogy tüntet a korlátozó intézkedések ellen, mely intézkedések az emberek életét védi, de viszont az adott ország gazdaságát erősen megviseli. Ez Amerikában is így van, és azt is láthatjuk, hogy Trump elnök jelszava, hogy tedd ismét naggyá Amerikát, végül is odavezetett, hogy Amerika egyedül maradt a világban, sőt már európai szövetségeseit is konkurenciának, vetélytársnak tekinti. A világ nagyot változott.

Soha nem gondoltam volna, hogy Magyarországon, ahol szólásszabadság van, úgynevezett rémhírterjesztés miatt a facebook bejegyzés kapcsán hajnalban két embert is előállítottak nemrégiben, sőt telefonjaikat, számítógépeiket lefényképezték és lefoglalták. Soha nem gondoltam volna, hogy ez a XXI. században Magyarországon még megtörténhet. Az Ügyészség – ki tudja miért – úgy ítélte meg a történetet, hogy nem történt bűncselekmény, azaz rémhírterjesztés hál’ istennek. Látszatilag sikerült megtartani a demokráciát és a szólásszabadságot, bár a két eset mindenki számára figyelmeztetésül szolgál, hogy óvatosan facebookoljon és lájkoljon. Varga Judit igazságügyminiszter úgy kommentálta a két esetet, hogy ez demokráciában előfordulhat, és a rendőrség kicsit túlteljesített, de az ügyészség megmentette a helyzetet.

Visszatérve a bevezetőben említett Európa Parlamenti vitára, az két fő tanulsággal szolgál. A magyar illiberális rezsimet senki nem vette védelembe, még a saját néppárti képviselők közül sem, melynek a Fidesz tagja.

Szélsőjobbosok ugyan próbáltak terelni, járvánnyal indokolni, hogy mire kell a korlátlan felhatalmazás, és miért jó az a magyaroknak, ha időkorlát nélkül mindenről a miniszterelnökünk egymaga dönthet.

A másik tanulság az, hogy az elmúlt tíz évet a következő hét évben fogjuk megfizetni, hiszen az EU a felzárkóztatási támogatásokat a demokrácia feltételrendszeréhez fogja előreláthatólag kötni.

Az is nyilvánvalóvá vált, hogy a magyarországi helyzetről folyamatos napi jelentéseket kapnak az EU illetékesei, és folyamatosan vizsgálják, hogy milyen területeken, mely esetekben tehetnek jogi lépéseket.
Az teljesen nyilvánvaló, hogy Magyarországnak igen csak szüksége van az Európai Unió támogatására, és a hétéves költségvetés vitája lesz az a fórum, ahol a dolgok el fognak dőlni. Oda majd valószínűleg eljut a magyar kormányfő is, és nem arra hivatkozik, mint legutóbb, hogy ő a járvány idején nem ér rá brüsszeli hivatalnokokkal vitatkozni, mert ő a magyar emberek életéért harcol egyszemélyben.

Lehet, hogy az Európai Unió végül is úgy dönt, hogy nem a nemzetállamokon keresztül adja a támogatást, hanem közvetlenül pályázhatnak intézmények és önkormányzatok Magyarországról az Európai Unió támogatásaiért. Jelenleg, mivel a magyar állam pályáztat az EU-s pénzekre, így a kormányközeli oligarchák zsebébe jut a támogatási pénzek nagy része.

Ez várható, ha az Unió végre a talpára áll, és alkalmazza az egyetlen hatékony eszközét, azaz az ellenőrzött pályázati rendszert, melyet az Európai Ügyészségnek kellene ellenőriznie.

Azt gondolom, a szavakon és az ígéreteken már mindkét fél túl van, úgy hogy eljött az igazság pillanata.

Bakonyiné Soós Magda

Kapcsolódó hírek

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva