Végre van nekik egy igazi látható ellenség, ami a vezérüknek – mint tudjuk – különösen fontos. Azon döbbentek meg, hogy az emberek, üljenek bár a parlament ellenzéki padsoraiban, vagy tüntessenek az utcákon, nem értékelik megannyi jótéteményeiket. Pedig ők mindent megtettek azért, hogy egységbe forrasszák a nemzetet.
Hát, igen, mindent a maguk képére formáltak, megteremtették – a szerintük igaz – magyar demokráciát, olyat, amit sehol másutt nem látunk a világban. Ám kiderült, sokan vannak még ebben az országban, akik nem hajlandók mindezt elfogadni, és nyíltan vállalják véleményüket. Ezúttal igen csak erőteljesen lépnek fel.

Betelt a pohár, mert tűrhetetlen az, hogy a parlamentben csak gombnyomogatással foglalkozó képviselők ülhessenek. Aztán meg az, hogy az utcára viszik az embereket az ellenzékiek, és még a rendfenntartókkal is szembeszállnak.
A hatalom szerint majd elmegy a kedvük tőle, sokakat „kiemelnek” a tömegből, vagy előállítanak, sőt anyagilag megbüntetnek.

Persze érthető, hogy ezek után a hatalom puccsot emleget, élén Kövér Lászlóval, hiszen ilyen fordulatra nem számítottak. A törvényhozás azon a bizonyos napon, amikor a rabszolgatörvényt szavazták meg, valóban nem tudott az eddig megszokott gyakorlat szerint működni, hiszen az ellenzék megakadályozta, hogy a levezető elnök a pulpitusra jusson. Szerintük az lenne a jó, mármint a hatalom szerint, hogy minden ellenzéki frakció rendben jóváhagyná azt, amit a hatalom óhajt és éppen kitalál. Szavazzák mindezt meg, szó nélkül, aztán csendben menjenek haza, mármint az ellenzékiek. Nem csoda, hogy így gondolkodnak, hiszen még a régi, átkos időkben szocializálódtak. Jól megtanulták az akkori leckét, az egypártrendszer írott és íratlan szabályait. Meg azt is, hogy hogyan lehet fondorlatosan jogilag, vagy akár erőszakkal letörni bármilyen ellenállást, és ellenvéleményt. Hiszen szerintük az nem lehet, hogy bárki is megkérdőjelezze a „jóságos” hatalom akaratát és tetteit, sőt még fel is lépjen ellene.

Ők, csak a Teremtőnek tartoznak számadással – mondta a kedves vezetőjük. S azóta minden alattvalója ezt hangoztatja.

A döbbenet a hatalom részéről mindig egyfajta magyarázkodást szül. De még mindig hisznek abban, hogy folytathatják azt, amit eddig csináltak, persze tegyük hozzá, amíg tudják, és amíg a nép engedi nekik!

Bakonyiné Soós Magda