Márait olvasom. Illetve Márait olvasok…
A két kijelentő mondat értelmezése fölött a nevezett író hosszasan elidőzne, ám én nem vagyok Márai Sándor! Sőt, tekintettel koromra, no meg egészségi állapotomra, már Tóth Barna sem nagyon…
Ezért maradjunk annyiban: Márait olvasok. Néhány napja a „Japán kertet”. Kötetbe gyűjtve olvastatja a szerző éppen száz éve megjelent írásait. Akkor úgy mondták, „tárcáit”, melyek többnyire a „Frakfurter Zeitung”-ban jelentek meg. De jó néhány eljutott a „Kassai Napló” szerkesztőségéhez is. Így az elcsatolt Észak-Magyarország magyarjai is olvashatták messzire jutott földijük aktuális gondolatait a korabeli Európa, a Világháború, és Trianon-utáni történéseiről.
Mielőtt elmerülnék Máraiban, egy mondatot a száz évvel ezelőtt divatos, és népszerű „tárcáról”: „Az újságok „tárcarovatában” közölt, általában aktuális témájú, olykor könnyed hangvételű „kisesszé”. – Írja az értelmező kéziszótár.
Mielőtt belebonyolódnék a „kisesszé” magyarázatába is, két idézettel hozakodnék elő, amit napjaink felejtésre ítélt szerzője írt 1922 őszén.
Az elsőben Petőfi szülőházában, évekkel korábbi kirándulásával kapcsolatos emlékeit idézte.
„Itt született hát Petőfi. Belehalt huszonhat évével abba, hogy költő volt és magyar. Életveszélyes vegyülék, amit száz éve, anyja a rác asszony világra hozott.
Az asztalon nyitott vendégkönyv, s a poros, gyűrött lapokon a külföldi látogatók ideges kézjegye mellett, tanyai parasztok iskolázatlan, görbe betűvetéseit is láttam. Egyre emlékszem: „Együttünk mögtiszetöni tégöd Kerekes Szabó András.”
A magyaroknak nem árt, ha ezekben az éveiben a magyar pusztulásnak eljárnak emlékezni azokhoz, akik ezt a pusztulást évszázada, előre harsonálták. S belehaltak, szanatóriumi ágyban, és csatasíkon abba, hogy költők voltak, és magyarok! És így pusztulniuk kellett, következésképpen.”

-  /  -  /  -  /  -
A másik is mélyreszántó: ”Szeretnék egy könyvet, iskolai elbeszélő könyvet, leány- és fiúgyermekeknek magyar olvasásórára, amit valami olyan embernek, talán asszonynak kellene írni, aki végigcsinált már mindenféle emberi formát, s olyan bölcs, hogy megint tud a gyermekek nyelvén. Azok a hülyeségek, amiket miniszterileg engedélyezett tankönyvekben olvastatnak a gyermekekkel jóról és rosszról, az emberek egymáshoz való viszonyáról. S hogy mindenki a maga szerencséjének kovácsa, s amit a gyermekek, egészen biztosan tudom, úgy sem vesznek be.
A mai gyermeknek, aki öreg, és csalódásokban érett, különösen groteszknek tűnhet a maguk átlátszó hazugságaival. (…) Ezeknek a gyermekeknek kellene egy nagyon csöndes könyvet írni, átlátszót, mint a víz, és szelíd ízűt, mint a tej: apró dolgokról, mindenről, ami az életben öröm és érték. A nyugalomról, a csöndről, az igazságról, a szeretetről, az igazi munka öröméről, az illedelmes evésről, a természet mindennapos titkairól, az emberek rossz hajlamairól, és arról, hogy ez miért van így?”

Ezek előrebocsátása után írom a magam – belátom felszínes – „tárcáját” az Idő múlásáról. Arról, hogy semmi sem örök, és mennyire igaza volt gyermekkorom Marlene Dietrichjének, mikor arról énekelt a ’40-es évek elején: „Alles, alles vorüber…”
Ezt csak Karádi Katalin „ferdítésében” értettem valamelyest, hogy ti.: ”Minden elmúlik egyszer, Minden a végére ér…” Ebből meg szinte semmit nem  tapasztaltam, csupán a rokonok meséi érzékeltettek, valamelyest.
Évtizedeket ugorva érkeztem a mába, ahol előbb-utóbb véget ér a Czira-éra… S midőn ez bekövetkeznék, érdekes változásoknak lennénk, és bizonyára leszünk is(!) tanúi.
Nos, nem csupán annak, hogy Czira Szabolcs kénytelen lenne nyugdíjba vonulni, hanem hogy mi lett – mi lehet – a többiekkel?
Főnökéhez, kenyéradó gazdájához hasonló sorsra juthat Szabóné – alias Irházi Zsuzsanna –. Neki is meg kell elégedni azon túl a nyugdíjával. És a többiek?
Egzisztenciálisan vajmi kevéssé fogja őket megviselni a várható változás, hiszen eddig sem zavartak sok vizet a város közéletében! Hiszen a semmiből emelte őket dr. Czira abba a pozícióba, amit a képletes függöny leengedése után ott folytatják, ahol kezdték, és visszamennek oda, ahonnan jöttek.
Aki mentős volt, – Illés Ambrus, Nagy Balázs – az újra menteni fog! Bizonyára ehhez értenek…
Feltételezhető, hogy Angyal Zsuzsika továbbra is a KÖVA alkalmazottjaként fogja kamatoztatni ügyintézőként szerzett gyakorlatát, és építi az illiberális demokráciát.
Kovács Sanyi nagy valószínűséggel nyugdíjas lesz! Ha nem, sanyarú jövő vár rá, hiszen mióta a testületben ügyködik, jól fizető szakmáját, az ingatlanbecslést már elfelejtette. Vagy, – ami még rosszabb! – őt felejtették el…
A két „új fiú” jövője egyelőre, nem világos! ifj. Molnár Dezső előtt két út látszik: vagy lovakkal foglalkozik, vagy emberekkel. Hiszen eddig nem sok vizet zavart a képviselőtestületben.
Sohajda Márk „más tészta”! Ő még bíróság elé is kerülhet a TAO, és egyéb pénzek el-nem számolása, illetve tisztázatlansága kapcsán. Mindenesetre, a korrektség terén „deficithiánya” mutatkozik, hiszen alaposan minuszban van a közpénznek minősülő sporttámogatásokban! Akár lesz ítélet, akár nem, döbbenetes, hogy ilyen lelkületű „manus” taníthat, foglalkozhat az ifjúsággal! – Igaz, volt mit tanulnia politikailag „szülőatyjától”, Czira Szabolcstól…
Dr. Körtvélyesi jövője látszik a legbizonytalanabbnak! Végül is mihez ért?
Ha a mostani, semmi felelősséggel nem járó, és mégis jól fizető alpolgármesterséget abba kell hagynia, érdekes jövő elé nézhet! Hiszen, gyakorlatilag félbevágott jogász! Az ügyvédséget, még „ügyvédbojtárként” abbahagyta, pedig lett volna mit tanulnia főnökasszonyától, a kiváló dr. Czira Enikőtől! Nincs meg a szakvizsgája, vagyis félbemaradt joggyakornok. Pedig Szegeden volt professzora dr. Trócsányi, Kőrösön jártában kiváló tanítványaként jellemezte Körtvélyesit…
Ha nem lesz alpolgármester, akkor a továbbiakban kevés lesz a „széles”, olykor joviális, az ÖH-ban bemutatott vigyor. Talán marad a tűzoltóság, ha megszerzi addigra a „főcsővezetői” képesítést.
Nos, majd meglátjuk…
Részletesebb elemzést kívánnak az un. Önkormányzati – pontosabban „Önkívületi” – Hírek munkatársai, akik egyben a „polgármesteri kabinet” tagjaiként is funkcionálnak.
Azzal kapcsolatban, hogy mit ér „lapszerkesztői” ténykedésük, arról van ismeretük az újságolvasó, és azt értelmező kőrösieknek. Ám ez kevés annak megértéséhez, hogy mit csinálnak akkor, amikor belépnek a „kabinetbe”, és félbehagyják a lapszerkesztést.

Más.
Ha már szóbahoztam az ÖH-t, akkor meg kell jegyeznem egy merőben újdonságot, amit T. Szerkesztők, mint újság-műfajt próbálnak gyakorolni. Ezért – Ők(!) – így jegyzik: „Vélemény cikk”! Ehhez hasonló baromság nem ritka terméke az ÖH-nak. Hiszen, valamennyi, az újságban megjelenő írás, valamiféle véleményt szándékol közzétenni.
Kétségtelen ezen új találmánynak az az indítéka, hogy igazolódjon, az ÖH mégis csak „újság”, s nem begyújtásra használatos, az olvasóit csak hergelő papiros.

Más.
Évekig úgy tűnt, hogy a Bárány-utcaiak jótékony tündérkéjét Sebestyénné Angyal Zsuzsannának hívják. Aki nélkül semmiféle pozitívum nem jöhet létre azon a tájon: utak, járdák, parkolók burkolata, aki a közösségi élet közepe. Stb.
Viszont, a legutóbbi városi hírharsonából – ÖH – arról értesülhettünk, hogy „nemaddiga!” Mert új arca van a lakótelepnek, aki még féléve sincs, hogy ide költözött!
A vele készült interjúban olvashatjuk azoknak a neveit, akik segítették a lakótelep közösségének létrehozásában. A felsorolt 12 lakótárs között nincs Zsuzsa asszony!
Érdekes…

Más!
Nem meglepő, hogy Kőrösön minden másként van, mint más, hozzánk hasonló kisvárosban! Például, hogy a beruházásnak előbb elkészülnek a tervei, költségvetése, ez után jön a kivitelező, akivel szerződést köt a város a munka elvégzésére. Nálunk ez sincs így!
Az ÖH legutóbbi számában ezt olvashattuk a kerékpárúttal kapcsolatban: „A kivitelezővel való szerződéskötést követően elkészültek a kiviteli tervek (…)”
Érdekes…

tóba