Majtényi László* cikkében írja: “A szabad, demokratikus, szolidáris Magyarország egészen elképzelhetetlen a romák társadalmi és gazdasági emancipációja nélkül.”
Írja ezt a köztársaság új,  ‘végső’ alkotmányáról értekezve.
Az ismert jogtudós ezzel ünnepélyesen megnyitotta a magyar alkotmányjogi diskurzust a romák előtt - ahogyan ezt Orsós János pedagógus és Setét Jenő polgárjogi aktivista azt értelmezte az „És” legújabb számában, ami legutóbb a reformkorban(!) fordult elő, amikor is fontos szerzők az ország elnyomottjait is  elhelyezték a demokratizálás széles kontextusában.
Az ország lakosságának - különböző adatok szerint is - közel 10 %-át kitevő kitaszított páriák előtt meg kell nyitni a közoktatást, közigazgatást és a törvényhozást.

Itt szeretnék utalni - mint a ‘szociál-liberális’ fordulatot teljes erőből támogató „pó’gár” - két legfőbb  célomra,  a digitális kormányzás bevezetésére és a cigányság sorsának az ország leghatalmasabb, legnagyobb befolyású,  legerősebb, társadalmi intézményére, az ‘apostoli, magyar, római katolikus’  egyházra testálására. Annál is inkább, mivel  - napjaink cigánykutató szociológusai által is megerősített tapasztalatom szerint   - a cigányság  egésze katolikus vallású!
Legnagyobb egyházunk ‘feltőkésítésével’ a kormány a szekularizáció határait törölte el mintegy a papok középkori hatalmát visszaállítandó. Elsősorban az oktatásban kialakított jelentős szerepére tekintettel, a demokratikus kormánynak az állami támogatás feltételéül kellene szabni az egyház felé a legnagyobb kisebbséget illetően átfogó, az élet minden területére kiterjedő felelősség vállalását.

A napokban látogattam meg régi kedves barátomat, Sanyit, aki szobrászművészként évtizedek óta egy Tisza-parti művésztelep igazgatója. Miután kiderült, hogy úgy a telep nemzetközi tagjai, mint saját családja az őszön  átesett a korona-fertőzésen, részletes faggatásomra kiderült: a ma estét nagy izgalommal várják feleségével. Gyermektelen leányuk férjével - mintegy éves szervezőmunka eredményeként - ma hozzák haza a Nyírségből az általuk  örökbe fogadott  6, 4 és 2 éves testvéreket. Gyanús volt, de nem ‘mertem’ rákérdezni…  a részletes elbeszélésből kiderült, hogy gyerekeit tizenévesen szülő anya cigány, továbbá, eddig a három testvér külön nevelőknél élt. Tehát nem csak a befogadó - Isten áldotta - családnak, de a gyermekeknek is teljesen új helyzetet kell a következő napokban, hetekben megszokni. Mindezt hallva elérzékenyülten tűzbe jöttem - utalnék itt e lapokon szeptemberben megjelent első írásomra - s először biztosítottam barátomat a fogadó szülők iránt érzett forró barátságomról, továbbá megkértem, hogy nevemben is simogassa meg a három kis cigánygyerek buksiját!   
A szívet-lelket gyönyörködtető fenti történetek - két nap történéseként - reményt adnak arra, hogy bármilyen nehéz, semmiként nem lehetetlen vállalás,  s egy vicces ‘68-as jelszó viccesen komolyan gondolásával zárom írásomat:
“legyünk realisták, követeljük a lehetetlent!”
•    In. És Majtényi László: A köztársaság végső alkotmánya, 2020/47.,nov.20.

Körtvélyesi László