Ez a közlés meglepő, de nem mulatságos, hiszen nemzetközi diplomáciai ügyről van szó, és ennek épp az ellenkezőjét állította Németh Zsolt, az országgyűlés külügyi bizottságának Fideszes elnöke, és közölte: „A svéd NATO-tagságot Magyarország támogatja. A kormány ezt a szervezet elmúlt két találkozóján is kinyilvánította. Innentől kezdve kizárólag technikai kérdés, hogy mikor kerül sor a ratifikációra!”
Azt csak mellékesen jegyezzük meg, hogy Kocsis Máté Fidesz frakcióvezető nemrég szintén mást mondott, mint Németh, mert szerinte egyelőre nem tudnak támogató döntést hozni a svéd NATO-csatlakozás ügyében. Ismerve a Fideszes parlamenti képviselők „önállóságát”, ez csak egy üres kifogás, hiszen köztudott, hogy a Fideszes parlamenti képviselők mindig egy politikai akarat szerint szavaznak.
Németh Zsolt egyébként megjegyezte, hogy a svéd NATO-tagság ügyében folyamatosan tárgyalnak Törökországgal, mely még szintén nem ratifikálta a skandináv ország csatlakozását.
Talán csak nem a százötven éves török uralom miatt tartjuk tiszteletben a török álláspontot, és cselekszik ekként a magyar külpolitika? Lehet, hogy mi is kipcsakok vagyunk, mint ahogyan ezt Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette, és ezért is igazodunk a török állásponthoz?
Svédország Északon határos Oroszországgal, és természetesen a nemzetközi diplomáciában felvetődik a kérdés, hogy a magyarok miért akadályozzák Svédország NATO-tagságát, hiszen Északon záródna a NATO-gyűrű Oroszország körül.
Talán csak nem az oroszbarátság az, ami minket, magyarokat diplomáciailag vezet? De úgy tűnik, hogy igen, hiszen az energiát Oroszországtól kapjuk mi, magyarok, gondoljunk a gáz-, olajvezetékekre, melyek Keletről jönnek Magyarországra.
Ezek a vezetékek egyfajta diplomáciai-politikai függést is jelentenek Oroszországtól Magyarország viszonylatában. Nekünk jó ez így is, hiszen a többi kelet-európai ország már függetlenné tette magát az orosz földgáztól és olajtól, csak mi, magyarok nem.
Jó ez nekünk így is, legalábbis a magyar vezető politikusok szerint, mert így fizikailag is függünk Oroszországtól, és így van mire hivatkozni.
A svédek türelme viszont fogytán van a NATO-csatlakozás elhúzódása miatt, melyet a magyar kormány blokkol.
Az már csak hab a tortán, hogy a honvédség svéd gyártmányú Gripen vadászgépeinek lízingszerződését kizárólag a svéd partner jogosult meghosszabbítani.
Nem tart attól a magyar kormány, hogy a svéd kormány ezt ki fogja használni Magyarországgal szemben?
Az köztudott, hogy Moszkva igyekszik aláásni a svéd belbiztonságot a kurdok miatt, és árgus szemekkel figyelik emiatt a svéd-magyar viszonyt.
A Gripen lízingszerződéseket felfüggeszthetik a svédek Magyarország viszonylatában, ha nem jutnak dűlőre a magyar kormánnyal a NATO-csatlakozásuk ügyében, mely repülőgépek a magyar honvédség légierejének gerincét képezik.
Az Ukrajna elleni orosz agresszió, azaz 2022. februárjának kezdete óta, a svéd sajtóban és a közvéleményben is abszolút prioritást élvez a NATO-csatlakozás témája az ország védelme érdekében.
A magyar országgyűlés időhúzása arra hivatkozik, hogy 2019-ben készült egy svéd oktatási videó, mely Magyarországot leépülő demokráciának mutatta be. Ez azóta sajnos az eltelt idő miatt igaznak is bizonyult, és ezért hazánk megítélése igencsak rossz a svéd, de nemcsak a svéd, hanem a nemzetközi demokráciák közvéleményében is. Tehát erre hivatkozni igencsak bugyuta dolog a magyar kormány részéről.
A magyar kormánynak sokkal elfogadhatóbb magyarázatot kellene találni a nemzetközi közvélemény felé a svédek NATO-csatlakozásának ügyében, mert ez közfelháborodást váltott ki nemzetközileg, nem beszélve a svéd közvéleményben.
ábrahám