Általában az volt a gyakorlat a világban, hogy míg a politikusok egységesen elítélték a terrortámadást, addig az Európában számos arab bevándorló negyedben a lakók ünnepelték az Izrael elleni terrortámadást.
Figyelem! Nem a lakosság, mely évtizedek óta ott él az adott országban, hanem az arab bevándorlók.
Németországban például a politikusok élesen elítélték az Izrael elleni Hamász terrortámadást, míg a bevándorló negyedekben, ahol főleg arab többség van, ünneplésbe fogtak, és Izrael-ellenes szavakat skandáltak. Sőt odáig fajult a dolog, hogy izraeli zászlókat is égettek, ami pedig már törvénybe ütközik Európában, mert más nemzetek jelképeit, zászlóit megsérteni már tilos. Így azokat sem elégetni, sem pedig fizikailag megsemmisíteni nem szabad.
Sok arab bevándorló számára ünnepnappá vált az, amikor a Hamász terroristái az ottani zenefesztivál látogatóit, azaz zsidókat lőttek halomra, és túszokként hurcolták el őket. Sajnos az Izrael elleni terrortámadás Németországban is kettős fogadtatásra talált, míg a helyi politika élesen elítélte a terrortámadást.
Európában sok a migráns, így az arab is, akik Izrael-ellenesek. Az arabok hajlamosak forróvérűségük miatt a szélsőségekre, és képesek más nemzetek zászlóit is elégetni.
Németországban például kifejezetten tiltja a törvény a más népcsoportok elleni uszítást. Sajnos a németországi arab tüntetők olyan jelszavakat irkáltak a zászlóikra, és skandáltak, hogy a „zsidókat a tengerbe!”
A rendőrség erre hivatkozva be is tiltotta a tüntetéseket, azonban ezt a tüntetésen résztvevők már nem vették figyelembe.
Nyugat-Európában törvény, így Németországban is, hogy az engedély nélküli gyülekezéseket feloszlatják. Jelen esetben az oszlatásra felsorakozott rendőröket a tüntetők megtámadták, és kövekkel-botokkal mentek nekik, és petárdákkal, valamint vízszintesen kilőtt rakétákkal szegültek szembe az államhatalmat képviselő rendőrökkel. Sajnos volt olyan nap is, amikor több mint félszáz rendőr sebesült meg a tüntetők atrocitásának következtében.
A magyar kormány szerint a Hamász terrorszervezet, és így nem lehet mellette tüntetni. A Hamász terrorakciója úgy szólt jelmondatilag, hogy „Csináljunk Gázát Berlinből!”
Sajnos nemrégiben Molotov-koktélos merényletet hajtottak végre Berlinben az ottani egyik zsinagóga ellen. Szerencsére nagyobb baj nem lett a dologból, mert rosszul dobták el a Molotov-koktélt, mely az épület előtt földet ért, és összetört a járdán.
Berlin utcáin például a járdákra ismeretlenek Dávid-csillagokat festettek, és ahol úgy vélték, hogy zsidók laknak a lakóépületben, a város különböző pontjain, Dávid-csillagot festettek a bejáratra. Nagyjából úgy, mint 1938-ban Hitler pribékjei tették. Több helyen „Öld meg a zsidókat!” felszólítást festettek az épületekre.
Persze a politikai visszhang sem maradt el Németországban, és a Bundestagban egyhangú állásfoglalást tettek közzé, elítélve az antiszemitizmus minden formáját. A németek tudták, hogy mit tesznek, hiszen a II. világháború előtt Hitler pribékjei ugyanezt tették, s randalíroztak Berlin utcáin.
Európa népeinek vigyázniuk kell arra saját érdekükben, hogy ne éledjen ujjá Európában az antiszemitizmus, mert ez önpusztító háborúba űzheti Európát. Sajnos az a tapasztalat, hogy a migránstömegek miatt, melyek főleg keleti arabokból állnak, újjáéled Európában is az antiszemitizmus, melyet a migránsok hurcolnak be Európába.
Az antiszemitizmus újjáéledése sajnos világjelenség, mely Európában is létezik. Az antiszemitizmus, és ezt a II. világháború mutatja meg, tudjuk hova vezetett: munkatáborokba, internálásokba, és gázkamrákba.
Remélhetőleg ilyen már nem fog előfordulni, mert Európa sokat tanult a II. világháborúhoz köthető szenvedésekből.
ábrahám