booked.net

Hírdetés

PERISZKÓP - Pusztába kiáltott szó

2023. december 5., kedd 18:27

Polt Péter legfőbb ügyészről már korábban is nagyobbrészt leperegtek a parlamentben feltett kérdések a kormánypárt zavaros ügyeiről.

Az utóbbi időben Polt Péter aktívabbnak bizonyult a kérdések kezelése tekintetében, de sajnos a végeredmény azóta sem változott.

Megállapítható, hogy furcsa színjáték folyik a magyar parlamentben a legfőbb ügyésznek, Polt Péternek címzett parlamenti írásbeli kérdések körül.

Az ilyen kérdések többségét már korábban is azzal sikálta el Polt Péter, hogy ezeket a kérdéseket a maga részéről továbbítja az illetékes nyomozati hatáskörrel rendelkező szervezetnek, mely lehetett Nemzeti Nyomozó Iroda, a NAV, vagy többnyire a Bűnügyi Igazgatóság, vagy valamelyik vármegyei, vagy fővárosi rendőrfőkapitányság. A legtöbb ilyen kérdést a DK részéről Vadai Ágnes adta be. Az ő nyilatkozatai szerint a már feltárt esetek nyomán fordult Polt Péter legfőbb ügyészhez.

Az esetek döntő többségében az interpelláló kérdésekre postafordultával elutasító válasz jön. Ez sokszor olyan gyorsan történik, hogy az a benyomása származik az embernek, hogy azt érdemben el sem olvassák az illetékesek, s máris rávágják, hogy nem történt bűncselekmény.

Ilyen volt például májusban, amikor Tóth Bertalan MSZP-s képviselő arról érdeklődött a legfőbb ügyésznél, hogy hová tűnt hárommilliárd forint a Vodafone állami megvásárlása során. Erre csak annyi volt a reakció, hogy ezt az érdemi kérdést a legfőbb ügyész úr megküldte a Nemzeti Nyomozó Irodának.

Ezt követően pedig a képviselő már meg is kapta az értesítést az elutasításról. Az indoklás az volt, hogy a feljelentés nem tartalmazott olyan ténybeli feltételeket, melyek bűncselekmény megállapításához kellő alapot szolgáltatnának. Több ilyen hasonló eset történt Vadai Ágnes felvetései nyomán is.

Országgyűlési képviselő, jelesül Vadai Ágnes kérdései nyomán mindezidáig nem indultak el nyomozások. Mindig feljelentés kiegészítést kérnek, és a válasz az, hogy csak annak megtörténte után döntenek arról, hogy kell-e nyomozni az ügyben, vagy sem.

Az igazság az, hogy a hatóságok ritkán veszik a fáradságot, hogy egy-egy zavaros ügynek öntevékenyen utána járnának.

Az is többször előfordult, hogy a médiában megjelent ügy nyomán más feljegyzések is érkeztek, és mire az ellenzéki képviselői kérdések Polt Péterhez kerültek, addigra már elindult a nyomozás.

Amit nem lehet pontosan megállapítani, az az, hogy mennyire vannak előre lejátszva ezek az ügyek Polt Péter és a rendőrség között. Polt Péternek annyiból kényelmes ügyként kell értékelnie a parlamenti képviselők leveleit, hogy így másra háríthatja a döntés felelősségét. Ezzel azt éri el elvileg, hogy a rendőrség egy korrupciós ügyet eleve nem vesz komolyan, és így az ügyészség is mentesül az alól, hogy a nyomozást elindítsa.

Azt tudjuk, hogy 2018. óta az ügyészség is csak a gyanúsított kihallgatásától kezdve irányítja a nyomozást, de már ez előtt is számtalan eszköze lenne annak megakadályozására, hogy az ügy rendőrségi feltárása és a nyomozás ne egyfajta komédiába torkolljon.

Igen, megállapítható, hogy Polt Péter legfőbb ügyészről a kormánypárti zavaros ügyeket firtató kérdések leperegtek. Ezzel szemben Polt Péter aktívabbnak bizonyult az utóbbi időben a feltett kérdésekkel kapcsolatban. Persze a végeredmény azóta sem változott. 

ábrahám

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva