Mindenki fontosnak tart valamit, a politikusok leginkább önmagukat tartják fontosnak, és vágynak az elismerésre a nép részéről. Még fontosabb nekik – ha magyarok –, hogy magyarnak tekintsék őket.

A magyarnak, mint tudjuk, mindig küldetéstudata volt. Legfontosabb küldetés az lenne, hogy a politika az egyszerű emberek problémáját oldaná meg, és tenné számukra könnyebbé az életet.

Ma az országban – köztudottan – vágtató infláció van, amely azt jelenti, hogy az infláció, azaz a pénzromlás már húsz százalék körül van. Ez azt jelenti, hogy a bérünk, illetve a keresetünk ennyit romlik általában egy év alatt. Ez óriási szám, hiszen a magyarok fizetése köztudottan az Európai Unióban az egyik legalacsonyabb, de ugyanakkor az áruk és szolgáltatások árai az átlagos európai színvonalon vannak.

Azt is tudjuk, hogy a forint értéke napról napra romlik, és ez megdrágítja az importot, tehát a külföldi áruk és szolgáltatások ára egyre drágább lesz, és ez alól senki sem kivétel, ez mindenkit sújt.

Már hallottam olyan kijelentést kormányzati részről, hogy az infláció „kapott egy gyomrost, és térdre rogyott”. Ha valaki árut vásárol, mondjuk a boltban vagy a piacon, az igencsak tapasztalhatja, hogy ez nem így van.

Sajnos az infláció értéktelenné teszi a bérünket, és egyre drágább az érte kapott szolgáltatások és áruk ára. Ez azt jelenti, hogy ugyanazért a pénzért kevesebb árut, illetve szolgáltatást kapunk az országban.

Ez ellen tenni kellene valamit, mert propagandából nem lehet megélni, hogy érthetően fejezzem ki magam, a propagandáért nem lehet kenyeret kapni.

A kormányzat semmit sem tesz a kialakult helyzet megoldására, hanem azt propagandával igyekszik elfedni.

De, ahogy mondani szokás, propagandáért nem lehet árut kapni. Ez a szörnyű igazság, és bizony sokan elhiszik a propagandát ebben az országban, és azt gondolják, hogy igaz, hogy most nélkülözni kell, de majd később minden jóra fordul.

Hát nem így van! Mert a gazdasági folyamatok sohasem fordulnak jóra maguktól. A felelősségteljes kormányzás azt jelenti, hogy a kormányzati szervek, azaz a szakminisztériumok a maguk területén próbálják könnyebbé tenni az egyszerű emberek, azaz a nép életét.

Sajnos ez ma nem így van, hanem a kormányzat a jövőt próbálja egyre rózsaszínűbbre festeni, az meg, mint egy délibáb, egyre távolabb van tőlünk.

Sajnos az tapasztalható, hogy a kormányzat múltba révedő politikát folytat, ezzel próbálja megalapozni a jelenlegi helyzetet.

Lassan oda jutunk, hogy a XX. század elejének magyar kormányzóját, Horthy Miklóst a mostani politika próbálja rehabilitálni, és egyúttal felelős államférfiként beállítani.

Azt valahogy a propaganda próbálja elfeledtetni, hogy Horthy Miklós volt a hitleri Németország utolsó szövetségese a II. világháborúban. A II. magyar hadsereg ott pusztult el kétezer kilométerre a magyar határtól, a Szovjetunióban.

Arról ma nem szól a fáma, hogy miért kellett nekünk, magyaroknak megtámadni az akkori Szovjetuniót, és kereszteshadjáratnak beállítani ezt a háborút.

Sajnos a Don-kanyarban elpusztult a II. magyar hadsereg, amely azt jelentette, hogy Magyarországon majd minden családból ott halt meg valaki. S aki ezért felelős volt, Horthy Miklós, azt ma a politika próbálja rehabilitálni, és felelős államférfiként beállítani példaképnek.

Valahogy elfelejtjük manapság azt, hogy többezer zsidó polgártársunkat elhurcolták a németek munkatáborokba, akik végül is ott haltak meg, mert ezeknek a munkatáboroknak a célja az oda elhurcolt emberek elpusztítása volt.

Ebben a gyalázatos ügyben az akkori magyar kormányzat együttműködött a németekkel, jelesül Adolf Hitler Fhürerrel. Ez megbocsáthatatlan tett volt az akkori politikai vezetés részéről, melyet minden józanul gondolkodó ember akkor is, és most is elítél.

Ezekre a dolgokra fontos ma is emlékezni, hogy ne essünk olyan hibákba, mint a múltban mi, magyarok.

ábrahám