Az egyszerűbb népnek meg inkább csak akkumulátorgyárak jutnak, lassan világnagyhatalom leszünk akkumulátorgyártásban. Persze jobban hangzik, és jobban fedi az igazságot is, hogy akkumulátorgyarmat országgá váltunk.
Az köztudott, hogy az akkumulátorgyárak szennyezik a környezetet, és persze nem célszerű őket ezért lakókörzetek közelébe telepíteni. De hát a cél szentesíti az eszközt. Mert ez egy kompromisszumképes ország. Így válunk Kína akkumulátorgyarmatává, miközben a propaganda azt zengi, hogy akkumulátornagyhatalom lettünk.
Szélerőműveket azért nem építünk, melyek tudvalevőleg nem szennyezik a környezetet, hogy szegény madarak nehogy beleütközzenek a forgó lapátokba. Azt már senki sem veszi figyelembe, hogy a madaraknak van annyi eszük, hogy ezeket a forgó lapátokat kikerüljék, és ne a magyar tudósok foglalkozzanak azzal, hogy hogyan. (Ráadásul a madarakért akkor nem igazán aggódik a hatalom, amikor az egészséges fákat kivágja költési időszakban…) A szélerőműveket valahogy ez a kormányzat nem akarja telepíteni, pedig ezek környezetbarátok.
Egyre sokasodnak az akkumulátorgyárak hazánkban, és lehet, hogy nem is véletlenül a magyar termőföldekre épülnek. Nem lehetne ebben az országban olyan törvényt hozni, hogy az akkumulátorgyárakat a lakótelepekhez, településekhez x kilométerrel távolabb lehessen telepíteni?
Lassan kiakaszthatjuk a táblát az országhatárra, hogy itt a magyar vegyiművek vannak. Igen, kormányunk jóvoltából igényt tarthatunk e büszke címre, hiszen más, nagyobb országok, többek között Kína akkumulátorgyártó telepe lettünk.
Nincs olyan törvény ebben az országban, amely védené a lakosságot az akkumulátorgyárak közelségétől.
A propaganda arról nem szól, hogy az akkumulátorgyárak gazdag magyar termőterületekre épülnek. Kár így eljátszani ennek a földnek az adottságait, mert élelemre az embereknek szüksége van, akkumulátorokra nem mindenkinek.
Magyarországon a propagandának is határt kellene szabni, és tárgyilagosan kellene megmagyarázni, hogy minek mi az előnye és a hátránya.
Ne a civilszervezetek ismerjék fel, hogy egy akkumulátorgyár telepítése környezetszennyezéssel jár, és azt nem illik a lakott területek közelébe építeni.
A hatalomnak kutya kötelessége lenne egy gyár telepítésének előnyeit-hátrányait tárgyilagosan bemutatni a lakosság felé, és az önkormányzatokkal egyeztetnie a telepítésről. Ez ma már, a XXI. században elvárható, főleg egy demokráciának mondott társadalomban a hatalomtól.
Nem lehet olyan propagandaszövegeknek bedőlni, illetve elhallgatni azt a nép elől, hogy ha akkumulátorgyártó nagyhatalom leszünk, akkor bizony az komoly környezetszennyezéssel jár a mindennapi életben.
A propaganda mindig is kétélű fegyver volt a hatalom kezében. A propaganda veszélyes dolog, mert alkalmas a történelmi tények meghamisítására is.
Mostanában tapasztalhatjuk, hogy a Horthy-rendszert, mely a Tanácsköztársaság után jutott hatalomra, a mai politika érdemtelenül feldícséri, tudatosan elfeledvén azt, hogy a Horthy-rendszerben történtek azok a deportálások a koncentrációs táborokba, melyek bizony a zsidó származású állampolgárainkat is keményen érintették.
Ez felfogható emberiségellenes bűntettnek is, hiszen nincs joga egyik hatalomnak sem arra, hogy embertársainkat valamilyen törvényre hivatkozva fizikailag elpusztítsa, és megsemmisítse. A XX. század sajnos bebizonyította ezt az állítást.
Reméljük ez a helyzet már ebben a felvilágosult korban, a XXI. században majd nem fordul elő. Nincs joga senkinek sem arra, hogy embertársait minősítse, és a hatalom a törvényt felhasználva a társadalmon kívül helyezzen embercsoportokat, és páriává tegye őket. A jog veszélyes fegyver, és sok mindent meg lehet tenni a meghozott törvények erejére hivatkozva.
Igen, a népnek nem szabad a hamis propagandának bedőlnie, és érzelmeinek rabjává válnia, hanem felvilágosult ember módjára embertársainkat megbecsülni kellene.
ábrahám