booked.net

Hírdetés

NOTESZ - Háborús fenyegetés

2023. augusztus 23., szerda 18:28

Mint tudjuk, Észak-Korea a sztálini időkből itt maradt kommunista állam, amely mindig is komoly fenyegetést jelentett a világbékére. Az ország vezetője az a Kim Dzsongun, aki már a koreai háború óta vezeti Észak-Koreát.

 

Jelenleg két Korea létezik, egy északi kommunista, és egy déli kapitalista. A két ország életszínvonalát össze sem lehet hasonlítani, hiszen a déliek sokkal magasabb életszínvonalon élnek, mint az északiak.

Északon például jellemző még mindig a tömeges éhezés, és az éhhalál is. Ez a kommunista állam, azaz Észak-Korea kijelentette, hogy készül a súlyos politikai helyzet miatt a háborúra.

A valóság persze az, hogy Észak-Koreát nem fenyegeti senki sem, hanem inkább ő fenyegeti a környező országokat. Jelenleg háborús előkészületek jellemzőek az észak-koreai hadseregben. Az országot még Kim Dzsongun vezeti, aki kifejezetten kommunista sztálinista eszméket vall.

Most éppen saját vezérkari főnökét váltotta le, és vele együtt több vezetőbeosztású tisztet – állítása szerint azért –, mert ellenséges erők egyre leplezetlenebbül veszélyeztetik Észak-Korea biztonságát.

Ez csak ürügy arra, hogy Phenjan háborút robbantson ki, hiszen már eddig komoly fenyegetést jelentett rakétakísérleteivel, például Japánra. Most azt hirdeti az ottani politika, hogy az ellenséges erők egyre leplezetlenebbül veszélyeztetik a kommunista Észak-Korea biztonságát. A kialakult helyzet szerintük megköveteli, hogy sokkal alaposabb és tökéletesebb katonai felkészültséggel rendelkezzék Észak-Korea.

Kim Dzsongun új vezérkari főnököt nevezett ki Észak-Koreában többek között azért, hogy saját hatalmát megszilárdítsa. Az új vezérkari főnök Ri Jonggil lett, akit még tavaly decemberben neveztek ki a hadsereg második számú vezetőjévé.

Annak érdekében, hogy Kim Dzsongun saját hatalmát védje, nem riad vissza a katonai elit átszervezésétől, sem egy újabb háború kirobbantásától.

A helyzetet súlyosbítja az, hogy nemrégiben Észak-Koreába látogatott Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter, aki az észak-koreai hadiipartól reméli az ukrajnai háborúban megcsappant katonai lőszereinek az utánpótlását.

Kim Dzsongun vezette Észak-Korea az utóbbi években nukleáris kapacitását is fejlesztette annyira, hogy hivatalos észak-koreai nyilatkozatok szerint már nemcsak a térségbeli államokat, hanem magát az Egyesült Államokat is képesek atomrakétákkal elérni. Kim Dzsongun egyre fenyegetőbben beszél, és tudjuk azt, hogy Észak- és Dél-Korea között csak fegyverszünet van, és hivatalosan mindkét fél háborúban áll egymással.

Sajnos Oroszországnak kifejezett érdeke az, hogy más térségekben is legyen aktív háborús feszültség, vagy akár fegyveres konfliktus is.

Mint ismeretes a két államiságú Korea szemben áll egymással nemcsak politikailag, hanem katonailag is. Észak-Korea elérkezettnek látja az időt arra, hogy háborús készülődésbe kezdjen az ország egyesítése vonatkozásában, mely mind a mai napig nem történt meg. Ez komoly háborús veszélyt jelent nemcsak a két országra nézve, hanem a világbékét illetően is. Kim Dzsongun a katonai vezérkarát átszervezte, szakértők szerint abból a célból, hogy háborúra készülődjék.

Ez a döntés, mely ugyan Kim Dzsongun saját hatalmát védi, háborúba sodorhatja egymással Észak- és Dél-Koreát, ami komoly háborús veszélyt jelent a világra, hiszen Dél-Korea politikai pártfogója az az USA, amely rendelkezik atomfegyverekkel, és világi nagyhatalom.

Észak-Korea viszont már nem is annyira Oroszországgal van jóban, hanem Kínával, melyet nemrégiben Tusnádfürdőn Orbán Viktor úgy jellemzett, hogy két nap van az égen, USA és Kína. Mi mást jelent ez politikailag, mint azt, hogy a magyar politikai vezetés szimpatizál Kínával. Ezt bizonyos gazdasági kapcsolatok is megerősítik.

Összefoglalva, mindez, amit a fentiekben részleteztünk, komoly háborús fenyegetést jelent a világra nézve, hiszen nemcsak Észak- és Dél-Korea áll szemben egymással, hanem a mögöttük álló nagyhatalmak is.

ábrahám

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva