booked.net

Hírdetés

NOTESZ - A nők helyzete a magyar társadalomban

2023. július 30., vasárnap 12:14

Mi, magyarok a nők helyzetének megítélésében rendkívül szemérmesek vagyunk. Itt van például köztársasági elnökünk, akit nem érdemei emeltek e tiszteletreméltó beosztásba, hanem a miniszterelnök kegyelméből kerülhetett ide. Túl sokszor vádolták már ezt a kormányt „macsósággal”, ezért hát kellett egy nő erre a magas beosztásra, kompenzálni a korábbi gyakorlatot. Ebben a kormányban, melyet Orbán Viktor miniszterelnök vezet most is csak egy hölgy szerepelt, Varga Judit személyében, aki, mint tudjuk, le is mondott már erről a pozícióról, így ismét hölgytag nélkül maradt a magyar kormány.

Mai köztársasági elnökünk láthatóan nem tud elvonatkoztatni attól a ténytől, hogy kinevezésében igen komoly szerepet játszott női mivolta, melyet Orbán Viktor őbenne talált meg.

De ez a hölgy, Novák Katalin, aki nem miniszteri tárcát kapott, hanem egyfajta protokoll szerepet játszhat köztársasági elnökként. Persze van olyan ország, ahol a fél kormány nőkből áll, nálunk csak a kormányban mutatóba került hölgy, aki aztán a Völner-ügy kapcsán ki is pottyant onnét.

Mostani köztársasági elnökünk lépten-nyomon hangsúlyozza, és el is ismeri, hogy az ő kinevezésében igen fontos szerepet játszott női mivolta.

A nők helyzete egyébként a magyar társadalomban sem irigylésre méltó, hiszen ugyanazon beosztásban a nők anyagi elismerése csak ritkán éri el a férfiak fizetésének háromnegyed részét.

Ha már egy nőt kineveznek magasabb posztra, soha nem ismerik el, hogy az a nő otthon a háztartást vezeti, mindemellett anya, akinek emiatt otthon is megvan a dolga és feladata. Egy nő vezetőtől az egyenjogúságra hivatkozva ugyanazt várják el, mint egy férfi vezetőtől.

Novák Katalin többször hangoztatta már, mint közjogi méltóság, hogy a nőknek nem kellene versenyezniük a férfiakkal, és a nők ne várják el azt, hogy ők is ugyanannyit keressenek, mint a férfiak.

Erre lehetne azt mondani, hogy ő komoly fizetést kap, a férjéről már nem is beszélve, de nem kellene olyan nyilatkozatokat tennie, miszerint a nőknek ne legyenek ugyanazon beosztásban ugyanazok az igényeik, mint a férfiaknak.

A magyar kormány mindig is hangoztatta és hangoztatja is magáról, hogy ő családbarát. A családbarátság nem azt jelenti, hogy nőket nevezünk ki magas pozíciókba, például államfőnek.

Az államfői poszttal persze lehet jól élni is – és a magyar történelemben voltak olyan elődök is, akik ezt meg is tették –, ám a mi köztársasági elnökünk lépten-nyomon hangoztatja nőiségét.

Legutóbb egy ruandai nőjogi konferencián is igazolásul hozta fel Magyarországot, hogy ő nő létére megkaphatta ezt a magas közjogi méltóságot, és semmiféle hátrány nem éri női mivolta miatt. Novák Katalin egyébként több fórumon kihangsúlyozta már, hogy a nők nemcsak azért vannak, hogy gyermekeket szüljenek, hanem komoly társadalmi feladatokat is el tudnak látni.

A magyar köztársasági elnökasszony megszólalásaiból unos-untalan kihallatszik az abortuszellenesség, meg az is, hogy ő nem támogatja az azonosneműek házasságát, és ráadásul nyilvánosan olyan kijelentéseket tett, miszerint a nőknek nem kellene versenyezniük a férfiakkal a beosztások elnyerésében, és ne várják el a nők azt, hogy ők is ugyanannyit keressenek.

Novák Katalin szerint ez az értékrend, ami számít, és nem pedig a női mivolt. Nem lehet azt tudni, hogy Novák Katalin miért becsüli le a nőket, és miért nyilatkozik róluk olyan visszafogottan.

Mindezeket figyelembevéve, még éppen elég tennivaló akad Magyarországon a női egyenjogúság kiteljesítése érdekében.

ábrahám

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva