booked.net

Hírdetés

NOTESZ - A költségvetésről

2023. oktober 11., szerda 17:23

A költségvetést büdzsének hívják a szakirodalomban, és a Magyar Nemzeti Bank jelentésében az áll, hogy nem tartható az idei költségvetési hiány.

 

Emlékeztetőül, a kormány 3,9 százalékos hiányt tervezett erre az évre, a Magyar Nemzeti Bank viszont 5,2 százalékhiányt vár, ami azt jelenti, hogy ezermilliárd forint túlköltekezést jelent a költségvetésben.

A hiányt jelentősen befolyásolhatja – szakértők szerint – az évvégi pénzszórás, amelyet már az illetékesek várnak is. Ez más szóval egyfajta évvégi pénzszórást jelent, amely már a magyar gazdaságban év végén szokásos tevékenység volt, legalábbis a múlt évek tekintetében.

A kormány ígérete szerint a deficit csökkenni fog, a tavalyi 6,2 százalékról 3,9 százalékra akarják csökkenteni a hiányt, ami nem kevés, és a szakértők nem is ilyen optimisták ennek megítélésében.

A Magyar Nemzeti Bank elemzői szerint a kormány nem fog beavatkozni érdemben a költségvetési folyamatokba, hiszen maga a Fidesz, mint párt sem egységes ebben a kérdésben.

A Fidesz-kormány a megszorítás intézkedés megnevezést már nem használja, viszont emlékeztetőül, Varga Mihály bankadó emelésről és a kiadások csökkentéséről beszélt a jövő évet illetően.

Ezt az intézkedéscsomagot az ellenzék megszorításnak nevezi, és Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, valamint Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter is azonnal cáfolt.

Ismeretes, hogy a kormány jövőre 2,9 százalékos GDP-hiányt vár, vagyis a 3,9 százalékot egy százalékkal csökkenti, legalábbis a tervek szerint. Azzal érvelnek kormányzati körök, hogy jövőre beindul a gazdasági növekedés Magyarországon, ami megkönnyíti a GDP-hiány arányos csökkentését.

Problémaként mutatkozik, legalábbis a Magyar Nemzeti Bank szerint, hogy csökken Magyarországon az alacsony bérek miatti fogyasztás, ami deficitet, hiányt eredményez a költségvetésben.

A fogyasztás elmaradása viszont az állami ÁFA-bevételek csökkenését okozzák, ami a Magyar Nemzeti Bank szerint akár négy-hat százalékos inflációt is okozhat.

Miközben a bérek – legalábbis a tervek szerint – tíz százalékkal nőhetnek. A fogyasztás növekedése emiatt megközelítheti a három százalékot, ami állambevételi oldalon biztosabb alapokat jelent majd jövőre.

2024-ben az állami gazdálkodást segítheti az a tény is, hogy lényegesen kisebbek lesznek majd a rezsi-, majd az otthonteremtési támogatások is.

Természetesen ezt mi fizetjük meg, mint lakosság, hiszen elesünk ezektől a korábbi támogatási formáktól.

Ha rövidre zárjuk a kérdést, akkor jövőre a megkurtított rezsi-, valamint otthonteremtési támogatások miatt a költségvetési hiány csökkenni fog.

Szakértők kétségbe vonják azt az állami ígéretet , hogy a deficit ez év végére még csökkenhet is.

Mint emlékezetes, Varga Mihály pénzügyminiszter a közelmúltban megtartott konferencián, mint pénzügyminiszter bejelentette, hogy lehet, hogy költségvetési kiigazítások lesznek az államháztartási hiány csökkentésére, újabb bankadó emelések, és további állami kiadások csökkentése tekintetében.

Ezt a kijelentést Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője azonnal cáfolta, melyből az következik, hogy a Fidesz optimistábbnak kívánja bemutatni a helyzetet, mint amilyen az valójában.

2024-ben már kedvezőbb lesz a helyzet, legalábbis ami a költségvetési hiányt illeti, hiszen lényegesen kisebbek lesznek a lakosságot érintő állami kiadások, dotációk.

ábrahám

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva