booked.net

Hírdetés

Nincs pénz a Rákóczi iskolára, a háborúra hivatkozik a kormány

2022. december 11., vasárnap 00:24

Ahogy a Heti Hírek november 16-i számában megírtuk, Tóth Bertalan, az MSZP országgyűlési képviselője, frakcióvezetője írásbeli választ igénylő kérdéssel fordult Pintér Sándor belügyminiszterhez a Nagykőrösi II. Rákóczi Ferenc Általános iskola ügyével kapcsolatban.

 

Az MSZP politikusa a levélben emlékeztette a minisztert, hogy a Nagykőrösi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola egyik épületszárnya életveszélyessé vált, ezért le kellett zárni, a diákokat pedig a fenntartó ceglédi tankerület 2021 szeptemberében bérelt osztálykonténerekben helyezte el az iskola udvarán. Az idei tanévet az iskola felső tagozata azonban a költségek miatt már a város másik részén található Toldi Miklós Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium különálló kollégiumi épületének földszintjén kezdte meg. Több mint egy évvel a lezárás után még érdemi előrelépés nem történt a szárny újjáépítésének ügyében – hívta fel a figyelmet Tóth Bertalan.

Hozzátette: míg az állami fenntartású iskola romokban hever, addig az Arany János Református Általános Iskola és Óvoda fenntartója, a Nagykőrösi Református Egyházközség bejelentette, négy tanteremmel kívánja bővíteni az iskola épületét. Tóth Bertalan szerint az új beruházás természetesen mindig örömteli, a szülők azonban nem értik, hogy az állami fenntartású iskola források hiányában miért pusztul folyamatosan, miközben az egyháznak arra is van pénze, hogy bővítse az intézményét.

A fentiekre tekintettel a következő kérdéseket tette fel Pintér Sándornak: 1. Hogyan fordulhat az elő, hogy több mint egy év alatt még a tervek sem készültek el a Nagykőrösi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola új épületszárnyának kivitelezésére? 2. Mi az oka annak, hogy míg az egyházi fenntartó fejleszteni is képes a saját intézményét, addig a tankerület még a meglévő épületét sem tudja karbantartani? 3. Mikor készül el a Nagykőrösi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola új épületszárnya?

A választ Pintér Sándor megbízásából Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára adta meg az MSZP frakcióvezetőjének:

„Tisztelt Képviselő Úr! Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény 42. § (9) bekezdése alapján a ’Mikor készül el Nagykőrösi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola új épületszárnya?’ címmel benyújtott, K/1933. számú írásbeli kérdésre – Dr. Pintér Sándor miniszter úr megbízásából – az alábbi választ adom.

(…) A tankerületi központok vagyonkezelésébe került önkormányzati tulajdonú iskolaépületek korszerűsítését a tankerületi központok költségvetési lehetőségeik függvényében folyamatosan végzik. (…) A Kormány nem tesz különbséget fenntartó és fenntartó között, a köznevelési rendszer egészét kívánja támogatni, fejleszteni. A Nagykőrösi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Majtényi épületszárnyának kiváltására a tanév elindítása érdekében ideiglenes jelleggel konténer tantermek bevonásával került sor 2021 szeptemberétől. Az idei tanévet az iskola felső tagozata a Toldi (…) különálló épületének földszintjén kezdte meg, míg az alsó tagozata beköltözött a Nagykőrösi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola régi épületébe. A Ceglédi Tankerületi Központ megvizsgálta az ideglenes állapotot kiváltó hosszú távú megoldási lehetőségeket. Az oktatási intézmény székhely területén történő bővítésének tervezési folyamata idén ősszel elindult. A Tankerületi Központ az új beruházás megvalósításáig biztosítja a tanulók oktatását az ideiglenes tantermek bevonásával.

Ahogy Ön is tudja, a szankciós válság miatt meghozott, A Magyarország szomszédságában zajló háború idején a rezsicsökkentés megvédése és a honvédelmi célok teljesítése érdekében szükséges költségvetési intézkedésekről szóló 1281/2022. (VI. 4.) Korm. határozat több állami beruházás elhalasztásáról döntött. A háborús, szankciós helyzet után az iskola bővített, megújult épületrészének kivitelezése a szükséges tervezési folyamat lezárultát követően tud elkezdődni.”

Az államtitkári válaszból egyértelműen kiolvasható, hogy nincs pénz a Rákóczi iskola új épületére, aminek – legalábbis a kormány szerint – a háború és a szankciós válság az oka. Hogy mi köze van a Nagykőrösi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolának az orosz–ukrán háborúhoz, nehéz megmondani, hiszen míg az idén február végén robbant ki, addig az intézmény problémája több évtizedes. Ahogy az energiahordozók sokat hangoztatott szankciója sincs kapcsolatban azzal, hogy a kormány hagyta lepusztulni a Rákóczi iskola épületeit.

A szülők elégedetlenek a jelenlegi helyzettel, és azt szeretnék, ha a Toldi helyett a volt szakmunkásképző üresen álló Rákóczi utcai épületében tanulnának a gyerekek. Azonban a legutóbbi közmeghallgatáson kiderült, a fideszes városvezetéstől sem számíthatnak segítségre, Czira Szabolcs egyértelműen eltolta magától a felelősséget, mondván „az igazgatóhoz és a tankerülethez tessék szíves menni!”  

könyvelő

Kapcsolódó hírek

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva