booked.net

Hírdetés

Nagykőrösi bizonyíték is van, hogy elsősorban fideszesek, vagy Fidesz közeliek nyerték a Városi Civil Alap pályázatot!

2021. szeptember 12., vasárnap 00:25

Augusztusban írtunk arról, hogy közvetlenül az után, hogy Gulyás Gergely bejelentette, hogy a magyar kormány nem tudott megegyezni a Norvég Alappal arról, hogy mely hazai szervezetek kezeljék a civileknek járó 4 milliárd forintot, és ezért inkább lemond arról a 77 milliárdról, ami Magyarországra jött volna, az állami Bethlen Gábor Alap közzétette egy másik civil pályázat eredményeit. Ez a „Városi Civil Alap” nevű, most először kiírt pályázat szintén 4 milliárdos keretösszegű...

 

A Telex.hu szép gyűjteményt rakott össze arról, hogy ebből az alapból hogyan tömték ki közpénzből a Fideszes vezetők (polgármesterek, alpolgármesterek, helyi elnökök) által vezetett egyesületeket és alapítványokat. Páldául olyan „civilek” nyertek az állami pályázaton, ahol a székhelyen fideszes politikusok portréi vannak kifüggesztve…

Felsoroltunk jónéhány szervezetet a győztesek közül, akik ilyen-olyan szállal, de mégis egyértelműen a Fideszhez köthetők.

Azóta rendelkezésünkre áll a teljes győztes lista:

5, 5 millió forintot nyert a fideszes önkormányzati képviselő, Molnár Dezső édesanyja által vezetett Nagykőrösi Lovas Sportegyesület, amely mint tudjuk, sorra nyeri a pályázatokat a városi kulturális és sport keretből is! Beszámolójuk szerint 2020-ban 3 millió Ft központi költségvetési támogatáson (ami szintén BGA által kezelt pályázat volt) kívül értékesítésből származott bevételük volt, valamint 76 000 Ft 1% felajánlás. Tárgyévi eredményük 37 000 Ft.

5 millió forintot nyert a Klein Dezsőné Emlékalapítvány a nagykőrösi zsidó élet fennmaradásáért, az alapítvány a Feldmájer családhoz köthető, kuratóriumi elnöke Dr. Feldmájer Lea. 2020-ban 16 000 000 Ft központi költségvetési támogatásban részesültek, ennek ellenére tárgyévi eredményük mínusz 125 000 Ft (Egy pályázat elbírálásánál nagyon fontos az összeg odaítéléséhez a szervezet stabilitása. Hogy egy mínuszos szervezet mennyire stabil, ítélje meg mindnki…). Dr. Feldmájer Péter augusztusban vehetett át Pro Urbe Nagykőrös díjat, s eddigi tapasztalataink azt mutatják, hogy Czira Szabolcs „uralkodása” ideje alatt a díjak odaítélésénél a hűség is szempont volt…

4 millió forintot nyert Nagykőrösi Nagyerdei Vadásztársaság és Természetvédő Egyesület, melynek elnöke Gajdácsi Lajos. A szervezet tavaly 3 175 000 Ft központi költségvetési támogatásban részesült, ennek ellenére tárgyévi eredmény mínusz 1 038 000 Ft, vagyis a szervezet stabilitásáról nem lehet a pályázatkezelő meggyőződve! Ennek ellenére nyertek… Nem tudjuk, hogy ehhez a közelgő vadászati kiállításnak van-e köze, vagy esetleg annak, hogy a vadászkastélyban több prominens fideszes politikus is megfordult már…

A teljes országos listát átnézve siralmas következtetést vonhatunk le…

Mivel ez a támogatás hatalmas port kavart, talán pártatlanabbul ítélnek majd az október elején megnyíló NEA 2022-es támogatások odaítélésénél, mely esetébe a maximum igényelhető összeg 4 000 000 Ft lesz.

A pályázóknak a kiírástól számítva 30 napjuk lesz projektjeik benyújtására. A hazai egyesületek és alapítványok vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak.

A pályázat kiírója, egyben kezelője jelen esetben is a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. lesz.

Olyan civil szervezetek is részesülhetnek a pályázati forrásból, akik csak tavaly, tehát 2020-ban kezdték meg munkájukat.

Az elnyerhető támogatás összege várhatóan csak működési költségekre 3 000 000 Ft, a vegyes finanszírozású pályázat, vagyis a működés és programok esetében pedig 4 000 000 Ft.

A pályázó szervezetnek nem lehet köztartozása és rendelkeznie kell egy legutolsó évi (2020. évi) beszámolóval.

Valószínűsíthető, hogy a megpályázott összegeket az előző évekhez hasonlóan az alábbiakra lehet majd költeni:

A. Dologi kiadások

A1. Ingatlan, jármű, egyéb eszközök üzemeltetés költségei

A2. Adminisztráció költségei

A3. PR, marketing, kommunikációs költségek

A4. Szervezet- és humánerőforrás fejlesztés költségei

A5. Szállítás, utazás-, kiküldetés költségei

A6. Munka-, és védőruha, védőfelszerelés költségei

A7. Egyéb beszerzések, szolgáltatások (itt sok minden belefér, ha indokolható)

B. Személyi jellegű kiadások

B1. Bérköltség

B2. Ösztöndíj

B3. Egyszerűsített foglalkoztatás költségei

B4. Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony

B5. Önkéntes foglalkoztatott költségei

C. Felhalmozási kiadások

C1. Tárgyi eszköz beszerzés

C2. Immateriális javak beszerzése

C3. Saját tulajdonú ingatlan felújítása 

K.Zs.B.T.

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva