booked.net

Hírdetés

JEGYZET - CSOK-os idők

2023. augusztus 23., szerda 18:15

Már a CSOK-os idők nem járnak a városban, a CSOK átkerült a faluba, ahol az ötezer fő alatti településeken az ott megmaradt gyermeklétszámhoz kötött támogatási formaként működik.

 

Jövőre tervezik, hogy ötven százalékkal nagyobb összegre számíthatnak az arra jogosultak. Szigorították mindeközben kormányzati részről a babaváró hitelt, és ezzel sok házaspár elől elzárták a jövő tervezés útját. Arról sincs szó egyébként, hogy mi jön majd ezután helyette. Emiatt azután a családok érthető módon értetlenül állnak a kormánydöntés előtt, de ugyanúgy tanácstalan az építőipar is.

Az ellenzék tiltakozik, és az ő szimpatizánsai nagy arányban utasítják el ezt a kormányzati döntést. A falusinak nevezett CSOK megemelését még a Fidesz szavazók sem fogadják el, hiszen azt pénzért megvett szavazatvásárlásnak tartják, amit a költségvetés finanszíroz.

Megjegyzendő, hogy a magyar költségvetés igen rosszul áll, annak hiányát próbálja ilyen-olyan szigorításokkal a kormány csökkenteni.

Az is látszik, hogy a korábban városiaknak juttatott pénzen most a vidéken élőket finanszírozza a kormányzat. Ez felfogható egyfajta szavazatvásárlásnak is vidéken.

Az is kimondható, hogy jelenleg, illetve jövőre a városiaknak fizetett pénzen finanszírozzák majd a vidéken élőket, vagy az odaköltözőket. Igen, a kormányzat játszik a CSOK-kal a városiak kárára, és a falusiak javára. Ezt a fajta átcsoportosítást még a Fidesz-tagok sem fogadják el, hiszen a Fidesz inkább városi pártszervezet.

A fentiekből az látszik, hogy a Fidesz vezető politikusai próbálják népszerűsíteni a Fideszt vidéken, hogy nagyobb szavazótábort építhessenek így ki.

Nemrég történt felmérés, melynek eredményei rávilágítottak arra, hogy a CSOK jobban támogatja a tehetősebb polgárokat, mint a szegényeket, azaz már megint több jut a közösből oda, ahol egyébként is több van. Arra már gondolni sem merek, hogy a kormányzat ezt nem látja.

A Fidesz vidéken akarja erősíteni szervezeteit, ezért támogatja jobban jelenleg a vidékieket, mint a városiakat. Ez a jövedelemátcsoportosítás – figyelembe véve a Fidesz gyakorlatát – nem idegen a hatalomtól, és ez a gyakorlat jól látszik a családtámogatási formáknál is.

Az ötezer fő alatti településeken – mint már írtuk – megmarad a gyermeklétszámhoz kötött támogatási forma, sőt jövőre már ötven százalékkal magasabb összegre számíthatnak a jogosultak.

A Fidesz tehát megint átcsoportosította a támogatást, de az jelenleg is félő, hogy megint a tehetősebbek járnak jól, mint megannyi Fidesz támogatási formánál.

Megkockáztatható az a kijelentés is, hogy most megint a Fidesz részéről a költségvetésből finanszírozott szavazatvásárlás történik.

Az összesített adatok szerint ugyanis a támogatási forma kiegyenlítődött, azaz azonos arányban kaptak támogatást a Budapesten, a nagyvárosokban, és a falvakban élők.

Az eddigi támogatási gyakorlatot borítja fel a Fidesz azzal, hogy csak a vidéken, illetve a falvakban élőket részesíti előnyben, és ezzel a városokban élőket hozza méltatlan anyagi helyzetbe.

Ezzel a döntéssel a Fidesz-tagok, illetve szavazóknak a fele sem ért egyet a hatalommal. Az sem meglepő, hogy az ellenzékre szavazó szimpatizánsok még nagyobb arányban utasítják el a döntést, és itt egyező véleményt találunk a Fideszesekkel az ellenzék részéről, mert a falusinak nevezett CSOK emelését szinte egyöntetűen utasítja el a Fideszes és az ellenzéki szavazó is.

ábrahám

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva