Mint tudjuk ez az ország Szent István királyé, és persze Máriáé, de azt is tudjuk, hogy a magyarok zöme mindig is Koppány volt. Koppány, azaz lázadó szíve mélyén.

Igen, ilyen a magyar, egy darabig eltűri a hatalom uralkodását, aztán fellázad, mint annakidején Koppány, István király ellen.

Ebben az országban egyre több a fotelforradalmár, akik televízió nézés közben a fotelből tiltakoznak a rendszer túlkapásai ellen. Közben kényelemben élnek, és fotelforradalmárkodnak. Hát ide jutottunk 1956 után, amikor valódi forradalom volt ebben az országban.

Igaz, hogy akkor valódi elnyomás is volt, és a kommunista rezsim ellen kelt fel ez a nép. Már Petőfi is megírta, „A magyar név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez. Mit rákentek a századok, lemossuk a gyalázatot.”

Hát a gyalázat csak nem akar lemosódni, és nem is lehet megérteni azt, hogy mi történt mostanság L. Simon Lászlóval, vagy például a Honvédszakszervezettel.

L. Simon Lászlót látványosan megalázták, és Orbán Viktor szavai jutnak az eszembe, aki azt találta egykoron mondani, hogy nix ugribugri.

L. Simon László látványos megalázása és politikai kivégeztetése azt üzeni, hogy a hatalom önkényesen azt vált le, akit akar, de azt is nevez ki. Lehet ezt a rendszert demokráciának mondani, de hát ez nem az, hiszen itt, aki nem lojális a hatalomhoz, az meztelen fenékkel repül a hóra.

A Honvédszakszervezet egy tollvonással való kivégeztetése pedig azt üzeni, hogy vége a demokráciának, itt kemény diktatúra van.

Az államnak dolgozni szolgálat, és a szolgálat lényege pedig az, hogy mindenki kussoljon akkor, amikor a hatalom odafönt dönt.

Nincs itt már szakmai érdekképviselet sem. Ez a rendszer kimutatta a foga fehérét, amely tulajdonképpen nem más, mint egy demokráciának álcázott feudáldiktatúra.

Ebben az államkoncepcióban már nem fér bele a valódi demokrácia, legfeljebb az izék. A bakáknak nincs túlórapótlék, és erre a megyés püspök legfeljebb csak egy üdvözlégyet tud elmondani. Így a döntésben az állam mellett kénytelen ott állni a vallás is.

Mindezek után vallási alapon a hajbókoló polgároknak el lehet mondani egy hiszek egyet. Üdvözlégyet már nem, mert csak hinni kell, és ebben az országban, e földi létben üdvözülni csak a kiváltságosoknak lehet.

Így állunk ma, ebben az úgynevezett demokráciában, mely le van öntve vallási malaszttal, hogy a hívők is megtalálják a saját demokráciájukat.

Persze ez már régen nem demokrácia, hanem vallási ostyába burkolt demokráciának mondott diktatúra.

Azt tudjuk, hogy a magyar nép mindig is hatalomtisztelő volt, és a végletekig kitartott a hatalom mellett. De lassan elmondhatjuk, hogy ennek a játéknak vége, nem lehet már tovább butítani a népet.

ábrahám