booked.net

Hírdetés

JEGYZET - A magyar labdarúgás fejlődik

2023. április 11., kedd 19:18

Úgy tűnik, egyre „fejlettebb” a magyar labdarúgás, és ezt bizonyítja az is, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) még a kezdőrúgást is képes volt szabályozni.

A sajtóban lett ismert a hír, hogy az MLSZ szakértők bevonásával megalkotta a kezdőrúgás szabályait, mely szabályok azonnal hatályosak is lettek.

A kezdőrúgás egyfajta tisztelet volt az olyan ember iránt, aki a labdarúgást az átlagnál jobban kedvelte, szponzorálta és segítette. Volt, amikor ennek az embernek a fia, vagy az unokája végezte el azt a bizonyos kezdőrúgást, amely tisztelgés volt az illető előtt.

Úgy tűnik a magyar labdarúgás legfontosabb gondja mostanság a kezdőrúgás jogi leszabályozása volt, mert már annyira „fejlett” a magyar labdarúgás nemzetközi szinten is, hogy már csak ezt az egy dolgot kellett leszabályozni szakértők bevonásával.

A szabályozás azt rögzíti, hogy aki kezdőrúgást végez, azt igyekezzék minél gyorsabban végrehajtani, és a kezdőrúgás közben a labdarúgópálya kezdőkörét ne hagyja el.

Azzal persze nem foglalkozik a szabályzat, hogy mi történik a szabály megszegőivel. Mert az ember azt várná, hogy a bíró, azaz a játékvezető sárgalappal fogja őket figyelmeztetni, azaz legközelebb nem végezhetnek kezdőrúgást, a súlyosabb szabályszegőket pedig kiállítással fogja a bíró büntetni.

Ha túl lassan zajlana a kezdőrúgás, akkor mi a teendő? Netalántán a szabályszegő kezdőrúgókat hosszabb eltiltással büntetik? Jó lenne ezt tisztázni, mert ezek fontos kérdések.

Ha például kisgyermek végzi el a kezdőrúgást, a jövőben nem futhat el a kapuig, és nem lesz külön látvány a labda kivédéséből.

Felvetődik a kérdés úgy magunk között, hogy mi értelme van ennek az egésznek? Sem Keleten, sem Nyugaton nem jellemző az, hogy a labdarúgó klubok ily módon jutnának – kezdőrúgással – többletbevételhez.

Nálunk boldogabb országokban, ahol jobban játsszák a labdarúgást, a győzelemmel próbálják vonzóbbá tenni a csapatot a szurkolók előtt. Nálunk ez kezdőrúgással történik.

Hát persze, kinek mi jut. Nekünk a kezdőrúgás, másoknak a jobb játék.

Sokan, akik a sportból élnek, érthetetlen számomra, hogy miért nem ismerték fel a kezdőrúgásban rejlő üzleti lehetőségeket.

Lehetett volna kezdőrúgásra TAO-támogatást igényelni, illetve hazánkban kezdőrúgó labdarúgó akadémiákat alapítani.

Ez a „sport”, mármint a kezdőrúgás nem igényelt volna túl nagy területet a gyakorláshoz, és nem kellett volna alapítani kezdő labdarúgó szövetséget sem.

Ennek a szövetségnek az élén olyan vezető állhatott volna, akinek a személye garancia lett volna az állami források törvényes felhasználására.

A kezdőrúgásban komoly pénzügyi lehetőségek is vannak, például a labdarúgást támogatók kezdőrúgásából, vagy a szurkolói kezdőrúgásokból. Ez egy nagy üzleti lehetőség lenne, melyet az MLSZ kihasználhatna. Persze csak ott, ahol létezik labdarúgó klub.

Nemcsak az idő pénz, a sport is. Sokan a sportban a TAO-pénzek felvételét és pályázati lehetőséget látnak a pénzszerzésre.

Persze, ha az egyesület megszűnik, akkor ez a pályázati lehetőség kútba esik. Így történt ez nálunk, Nagykőrösön a Kinizsivel is, melynek vagyona szőrén-szálán eltűnt. Régi mondásból tudjuk, hogy a bajnak soha sincs gazdája, mint ahogyan ennek sincs.

Lassan törvényszerű már, hogy aki eltüntet egy sportkört, az azt jelenti, hogy megkezdte a politikai karrierjét.

Amit eddig leírtunk, az sajnos nem a labdarúgás fejlődését jelenti, hanem annak igen csak torz történéseit.

Ha ez így megy tovább, a magyar labdarúgás el fog tűnni a nemzetközi porondról, melynek annakidején, 1954-ben az aranycsapat élenjárója volt.

Az idő majd választ ad a felvetett problémákra.

ábrahám

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva