booked.net

Hírdetés

A városvezetés miért nem áll ki Nagykőrös díszpolgáráért?

2023. november 28., kedd 17:17

Mint ismeretes, Csák János kulturális és innovációs miniszter november 6-án kirúgta L. Simon Lászlót, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatóját.

 

Ahogy a sajtó folyamatosan beszámolt róla, a múzeum körül napok óta állt a bál, miután Dúró Dóra javaslatára kitiltották a 18 éven aluliakat a gyermekvédelminek nevezett törvény alapján a múzeumból. A szélsőjobboldali politikus a World Press Photo kiállítás egy sorozata miatt kezdett akcióba, ami egy melegeknek ellátást adó idősotthont mutatott be. A sorozatot Hannah Reyes Morales készítette. A Magyar Nemzeti Múzeum a 18+-os karikát kirakta, azonban a személyi igazolványokat a múzeum munkatársainak nincs joga ellenőrizni, nem is tették meg. A hivatalos közlemény szerint Csák azzal indokolta L. Simon kirúgását, hogy a főigazgató az intézménytől elvárható jogkövetést mulasztotta el, azt érdemi felhívásra sem teljesítette, mitöbb, olyan magatartást tanúsított, amely a munkaviszonya fenntartását lehetetlenítette el.

L. Simon László neve nem csak a nagypolitikán keresztül lehet ismerős a nagykőrösieknek, hiszen a helyi önkormányzat a fideszes képviselők szavazatával 2021-ben a város díszpolgárává választotta. A díjat Czira Szabolcs polgármester adta át az augusztus 20-i városi ünnepségen. A hivatalos indoklás szerint L. Simon László gyerekkorától kötődik Nagykőröshöz, rendszeresen megfordult a városban keresztapjánál, néhai dr. Simon Ferenc ügyvédnél, aki „sok értékes szellemi munícióval látta el”. Kulturális államtitkárként ő irányította az Arany János Múzeum városi fenntartásba való adását és évek óta tagja a Kárpát-medencei Arany János Balladamondó Verseny zsűrijének. Szerkesztője Papp Elek 2019-ben kiadott Nagykőrös című fényképalbumának.

Mindezek ismeretében sokan gondolták azt, hogy ha más nem is, de Nagykőrös vezetése kiáll L. Simon László mellett. Hiszen mint a város díszpolgára – legalábbis elvileg –, kiemelt helyen szerepel a város életében. Egyelőre Nagykőrös vezetése néma, egy nyúlfarknyi közleményt sem szenteltek az ügynek. Amelynek így – sokak olvasata szerint – két üzenete van: egyrészt, lehetsz te bárki, ha nem teljesíted a hatalom parancsát, repülsz. Másrészt, lehetsz te Nagykőrösön akár díszpolgár is, politikai vagy erkölcsi védelemre, még ha ártatlan is vagy, ne számíts!

könyvelő

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva