Szó mi szó, nagy élet volt itt Nagy Pista korában! Az ’30-as évek második felében teniszpálya készült a park észak-kelet sarkában, amit 1948-ban felszámoltak. Helyére készült a „Centenáriumi Emlékpark” egy „mini” országzászlóval. A munkák Patonai Eleknek, a „Márciusi Ifjúság” helyi elnökének vezetésével készültek. Avatásra a 1848-as Szabadságharc tiszteletére rendezett monstre, Centenáriumi Kiállítás és Vásár keretében került sor. Az Emlékpark az évek során csendesen elenyészett…

Egyébként a Cifrakert és benne az Aréna számos kiállításnak volt a helyszíne. Elsőként, még 1888. május 19-25 között itt rendezték meg a vármegye Gazdasági Kiállítását, középpontban a mezőgazdaság-kertészet termelvényeivel, állataival.

Majd 1928-ban újabb országos kitekintésű bemutató következett: Országos Gyümölcs és Kertészeti Kiállítás. Úgy tűnik, a 20-éves ciklust betartották a szervezők, mert 1948-ban a már említett Centenáriumi Kiállítás és Vásárra került sor.

1968-ban pedig a város fennállásának 600 éves évfordulóját ünnepeltük a Cifrakertben rendezett ünnepségen.

Erre az alkalomra jelentős változásokkal készítették elő a parkot! Elsősorban a bejárattól az Arénáig újították fel a virágágyásokat. Az Aréna mögött játszópark készült. Kissé távolabb aszfalt-burkolatú szabvány-méretű kosárlabdapálya. A kert Vitéz-utcai oldalán mini-KRESZ-pálya szolgálta – volna – az óvodások közlekedési ismereteinek elsajátítását.

A „volna” arra utal, hogy a helyi óvodák körében soha nem volt népszerű az ötlet. A „pálya” néhány eleme még ma is megvan, emlékeztetve a múltra.

Az Aréna keleti oldalához szabadtéri színpad készült, zenekari-árokkal. Folytatásában emelkedő szintű nézőtér, több száz néző számára, meglehetősen kényelmetlen padsorokkal.

Ennek avatására is a ’48-as Kiállítás keretében került sor, melynek az Állami Népi Együttes volt a fő attrakciója!

A II. Világháború után, köztudottan minden a „dolgozó népé” lett! Ennek keretében a Cifrakert hivatalos elnevezése „Népkert”-re változott, és ezzel paralel „Népkertszépítő Bizottság” vette át a park gondját-baját, melynek tagjait a helyi politika a dolgozó nép erre alkalmas tagjaiból jelölte ki. Nem sokkal később, 1950-től „Rákosi Népkert”-re változott az elnevezés. Néhány évig a „Bizottság” viselte gondját a változatlanul Cifrakertként ismert parknak, mígnem a Városgazdálkodási Vállalat lett a gazda.

Már ebben az időben alakították ki a szabadtéri filmvetítésekhez szükséges feltételeket. Gépház a nézőtér folytatásában, és az Aréna falán a vetítő-fal kialakításával. Jó ideig nagyon népszerű volt ez a nyári szórakozás is.

Ez volt az utolsó, jelentősebb átalakítás a parkban, mely nagyobb kár nélkül vészelte át a II. Világháborút, és az un. „szocializmus” évtizedeit is. Ám hangsúlyoznunk kell, fokozatosan, és folyamatosan vesztett a népszerűségéből annak ellenére, hogy voltak próbálkozások a közönség érdeklődésének a megtartására, illetve felkeltésére. Ennek voltak politikai attitűdjei is. Például az, hogy a „Nemzetközi Munkásosztály” helyi ünnepén, minden május 1-jén itt ért véget a „dolgozók felvonulása”, melynek keretében mindenki megkapta a neki kijáró virslit mustárral, és az egy pohár sörét…

Sem a virslinek, vagy debreceninek nem volt az év többi napjára kiható következménye. De a sörnek sem… A „Cifra” élte a maga életét egyre csendesebben.

Ha kissé a dolgok mélyére nézünk, van valami szimbolikus értelmezése az Aréna 1992-es ellobbanásának! Hiszen az addig elmúlt negyedszázad során nem volt semmi érdemleges a parkban, ami megmozgatta volna a város fantáziáját. Nem érdemes azon vitázni, hogy az elhanyagoltsága miatt vesztette el varázsát, vagy az érdeklődés lanyhulása miatt következett be az ápolatlansága.

Igaz, a rendszerváltás utáni felbuzdulás nyomában is voltak próbálkozások. Ilyenek, mint a szép reményekkel indult „Vállalkozói Kiállítás”, majd a „Nagykőrösi Napok” sora. Ide tartozik az utolsó helyi „vendéglős” Nagy István próbálkozása a „Gombóc-főző Napok” rendezésével, melyből hatot is sikerült összehoznia. Az utolsót – már „Nemzetközi” előnévvel – 2008-ban.

A „népi” tömegrendezvények utódaként jelentek meg néhány éve az „Arany-napok”. Kezdetnek nem rossz…

A Svájci-ház is kezdett lepusztulni! Valamikor, még a háború után is a kert gondnoka lakott ott, akinek a feladata volt a napi felügyelet, és gondozás. De itt működött az ’50-es évek elején életre hívott Képzőművészkör, a kerámikus Molnár Elek, Rácz József, és dr. Sárközy Zoltán festőművészek, valamint a sokoldalú dr. Balanyi Géza irányításával. Kezük alatt későbbi művészpalánták – Csikai Márta, Fajka János, Péczeli Margit, ifj. Rácz József, Siska József, Kosch Tamás, Szabó György, Bodó Gábor, és még néhányan – csiszolódtak, és kerültek művész-pályára.

Úgy emlékszem, gyermekkoromban parkőr vigyázott a rendre, és figyelmeztetett bennünket, a sétányok nem kerékpározásra szolgálnak, és „Fűre lépni TILOS!”

Manapság sem parkőr, sem figyelmeztetés. Úgy tűnik minden szabad…

Napjainkban a Cifrakert második „rekonstrukciójának” vagyunk utána. Az elsőre még 2006-ban került sor, mikor is néhány, kezdetleges, primitív sétány készült, padokkal, szerény játszótérrel.

Az egész kertben villany-hálózatot fektettek az ízléses öntöttvas kandeláberek áramellátására. Ez a 6 milliót kóstáló beruházás valójában „kismiska” volt 2018-ban végrehajtott rekonstrukcióhoz, mely a „Norvég Alap” 112 milliós hozzájárulásával és város 137 millió önrészéhez, tekintélyesnek mondható. Ez tette lehetővé, a Svájci-ház teljes felújítását, a park belső díszburkolatának kialakítását, az Aréna helyén játszótér létrehozását, a nézőtér felújítását, stb. Utóbbival véget értek az Aréna újraépítésének korábbi reménye is.

Abba is bele kell nyugodnunk, hogy a már szinte eltűnt „várromból” valami újjászületik.

Nagy kár, hogy Nagy Pista 2014. április 19-én bekövetkezett halálával a Cifracsárda változatlanul zárva tart! Kihasználatlanul árválkodik és várja az enyészetet.

Vagy a megújulást?

Tóth Barna