A világ vezető politikusai tudják, hogy ha valaki atomháborút kezdeményez, az az egész földbolygót romlásba döntheti, sőt még az emberiség is kihalhat. A II. Világháborúban Hirosimára és Nagasakira az elrettentés miatt, a további amerikai véráldozatok megakadályozása miatt dobták le az atombombákat 1945. augusztus 6-án és 9-én. Ez a borzalmas fegyver - látszólag ellentmondásként, de megszüntette a további háborúskodást. Az ellentmondás abban van, hogy akik ilyen fegyverekkel harcolnak, ott már nem lehet győztesekről beszélni, csak vesztesekről. Voltak persze korlátozott összecsapások, de világháború nem. Mindezidáig...
Most viszont ismét felrémlik egy atomkonfliktus réme Távol-Keleten, éppen Észak-Koreában. A harmadik generációs kedves vezető előszeretettel lövöldöz rakétákat a japán tengerbe, és azt is kilátásba helyezte, hogy az állítólag ukrán származású rakétáira atomfegyvert is fel tud már szerelni.
Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump is harcias nyilatkozatot tett, nevezetesen: olyan tűzvihart még nem látott Észak-Korea, amit majd kapni fog, ha nem áll be a sorba, és tovább provokálja a térség országait, kiemelten Japánt és Dél-Koreát. Észak-Korea kommunista állam, fő szövetségese Peking, és már a pekingi vezetés sem tudja tolerálni Észak-Korea ismétlődő provokációit. Putyin ugyanakkor a tárgyalásos megoldásra hívta fel Trump elnök figyelmét. Nem jó dolog az, ha a nagyhatalmak atomcsapással fenyegetőznek, ebből könnyen az egész világra kiható fegyveres konfliktus lehet.
Válaszolva a címbeli kérdésre, azt lehet mondani, hogy majd csak megjön a józan ész, mert egy atomháborúban senki sem lehet győztes, sőt aki elsőként lő, az hal meg másodiknak, mert a megtámadottnak mindig lesz ereje, még egy elsöprő atomcsapással bosszút állni a támadón.
Persze, mint minden mögött, emögött is gazdasági érdekek húzódnak meg, hiszen Kínának 350 milliárd dollár aktívuma van az USA-val szemben. Ez azt jelenti, hogy 350 milliárd dollárral több árut adtak el az USA-ban, mint amennyit az USA eladott Kínának.
Az USA tehát felhasználja a lehetőséget, és az észak-koreai válság kapcsán csökkentheti a kínai behozatalt.
Magam is azt hiszem, hogy nem lesz atomháború a térségben, és így a világban sem, de ennek még a gondolata is elrettentő a normálisan gondolkodó emberek számára.
Egy atomháború ugyanis az emberiség öngyilkosságát jelentené. És ezt remélhetőleg a politikai vezetők is tudják!
ábrahám