booked.net

Hírdetés

Czira Szabolcsot is emlegette Botka László az MSZP kongresszusán

2017. június 8., csütörtök 18:03

Az MSZP kongresszusa megválasztotta a párt miniszterelnök-jelöltjének Botka László szegedi polgármestert.

292 küldöttből 280-an szavaztak a kormányfőjelölti posztra egyedül aspiráló Botkára.
Az MSZP miniszterelnök-jelöltje szerint a 2018-as választás az elégedett és az elégedetlen szavazók között fog eldőlni. Azt mondta, a jövő évi választás előtt mindenkinek fel kell tennie a kérdést: elégedett-e Magyarország helyzetével. Aki elégedett annak Orbán, aki elégedetlen annak pedig Botka a választása - tette hozzá.
Úgy fogalmazott: nem elég az, ha ő maga „felszántja a pályát”, ha „gőzhengerként” a falon is átmegy, ha a legjobb kormányprogramot teszi le az asztalra. Minden baloldali, minden demokrata, minden elégedetlen támogatására, szavazatára szükség van - hangsúlyozta.
Botka László beszédében magát olyan csapatjátékosként jellemezte, aki győzelemre vezetheti Magyarországot, ha a választók bíznak a baloldal eszméjében: az egyenlőségben és igazságosságban. Kiemelte, egy olyan új Magyarországot építenek, amelyben a „kisember is ember, a gondolat, a szólás, a tett ismét szabad”.
Botka László kihangsúlyozta: „Magyarország nem a fociban, hanem a rákos megbetegedésekben Európa-bajnok, az öngyilkosságok európai tabelláján pedig ezüstérmes! De Európa-bajnokok vagyunk az áfában is! Sehol másutt nem nyúzzák le az emberek hátáról a bőrt is ilyen magas fogyasztási adóval! Aki pedig elveszíti az állását, csak 90 nyomorult napig kap álláskeresési járadékot! Tavaly kétezer családot lakoltattak ki és 2 millió ember nem tudja befizetni a számláit. Kérdezem én: ezek az emberek miért legyenek elégedettek a kormánnyal? Milyen ország ez? Mit csinált Orbán Viktor és kormánya? Mi nem ilyen Magyarországot képzeltünk el magunknak és gyerekeinknek!”

Talán már kevesen emlékeznek rá, de a Botka László által csak nyomorultnak nevezett 90 napot nem más, mint Czira Szabolcs javasolta, még országgyűlési képviselőként 2011 júniusában. Czira indoklása szerint azért kellett az álláskeresési járadék maximális folyósítási idejét 270 napról 90 napra csökkenteni, mert az álláskeresők számára ellátás helyett elsősorban munkalehetőséget kell biztosítani. “Ezért az álláskeresési járadék leghosszabb időtartamát úgy kell megállapítani, hogy az ösztönözzön az álláskeresésre” – írta Czira.
Nagykőrös polgármestere a kormánypárti képviselők által megszavazott javaslatával családok ezreit sodorta súlyos anyagi helyzetbe, hiszen minden ösztönzés ellenére, főleg az ország keleti részében gyakran még a 270 nap is kevés volt.

László Ferenc,
MSZP nagykőrösi elnöke

fotó: MTI

Kapcsolódó hírek

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva