1976-ban került érettségivel a törteli művelődési házba és az akkori kiváló népművelő Baranyai János igazgatótól széleskörű szakmai tapasztalatokat szerzett. 1986-ban a Művelődési Minisztérium által indított három éves közművelődési tanfolyamon szerzett középfokú szakvizsgát. Átvette a művészeti csoportok vezetését, rendezvények és községi ünnepélyek megszervezését. Szakmai tudását bizonyítva 1990-ben igazgató lett. 1997-ben szerezte meg művelődésszervező diplomát a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán.
Szakmai életútja során folyamatosan szervezett nagyrendezvényeket Törtelen, általa vált hagyománnyá a községi kiskarácsony, a községi anyák napja, a szüreti fesztivál, a falunapok, a kultúra napja alkalmából szervezett helyi amatőr alkotók kiállítása. Kistérségi szinten 2004-ben szervezte meg az első amatőr lovas kocsi hajtó versenyt, a Kistérségi Anna bál szépe versenyt és a Böllérversenyt. A programok szervezése mellett fontos szerepet vállalt a helyi civil szervezetek megalakulásában és működésében. Alapító tagja volt a Törteli Falumúzeum Baráti Kör Egyesületnek, a Törteli Uniós Nők Egyesületének, melynek 2006-tól több évig elnöke volt, a Törteli Vendégváró Gazdák Egyesületének, mely országos hírnevet szerzett a Tanyaszínház által bemutatott „Bendegúz játék” c darabbal, aminek 3 évig rendezője volt.
Minden ellenszolgáltatás nélkül 20 évig tanította társastáncra a törteli fiatalokat. Megalakította az Orfeusz táncklubot, nagy sikerrel vettek részt helyi és a környező települések rendezvényein színvonalas műsorukkal.
2002-2006-ig települési képviselő, ahol a Kulturális Bizottság tagjaként, majd a következő ciklusban kültagjaként segítette a bizottság munkáját.
Szakmai tudásával nagymértékben hozzájárult és hozzájárul a helyi amatőr színjátszás és társastánc tevékenységéhez és folyamatos fejlesztéséhez. Neki köszönhető Törtel község krónikája c. helytörténeti kiadvány digitalizálása, ami nagy segítség volt a könyv kiadásánál.
Felkészültségét a Ceglédi Közkincs Kerekasztal alapító tagjaként is bizonyította, melynek keretén belül fő szervezője volt a Kistérségi Tánctalálkozónak.
A 2008-ban átadott új Művelődési Központ szakmai arculatának kialakítása, az intézmény működése, szakmai hozzáértése és elkötelezettsége révén a kistérség egyik legszebb és legmozgalmasabb intézményévé vált.
2010-ben a Nemzeti Erőforrás Minisztere Wlassics Gyula-díjjal ismerte el munkáját. 2013-ban a szakma elismerését a Fekete Dió Díjat vehette át Pest Megyei Népművelők Egyesületének elnökétől.
Egy rövid ideig a ceglédi gyermekkönyvtárban dolgozott majd ismét átvette a törteli Déryné Művelődési Központ és Könyvtár vezetését 2015-ben. A ceglédi könyvtárban szerzett tapasztalatokkal új arculatot teremtett a helyi könyvtárnak. Fő feladatként kezelte mindig az iskolás gyermekek szabadidős tevékenységének hasznos eltöltését. Az ifjúság kulturális fejlődésében a roma fiatalok integrációját is előadásokkal, programokkal színesítette.
2014-ben a törteli képviselő-testület tagja és a Művelődési, Egészségügyi és Sport Bizottság elnökeként a település kulturális fejlődésében ismét igen nagy szerepet vállalt. Országos hírnevet szerzett a Juhászfesztivál főszervezőjeként, így a hagyománnyá vált rendezvénnyel gyarapította a község kulturális programjait.
Majd a koronavírus nehéz időszakában megalakította az „Összefogás a koronavírus ellen” facebook csoportot, mellyel közel 1300 maszkot varrtak a lakosság részére. A nehéz időszakban online műsorokkal szórakoztatták Törtel lakosságát.
A közelmúltban nyugdíjas lett...
Heti Hírek (HH): Nehéz volt-e átállni a nyugdíjas életre?
Koncz Margit (KM): Én magam is azt hittem, hogy nehéz lesz, hisz én olyan szerencsés helyzetben voltam, hogy olyan munkát végezhettem közel 40 évig, amit nagyon szerettem. De még a felmentési időmet töltöttem, mikor a Nagykőrösi Körszínház igazgatója felkeresett és egy szerepre kért fel a Didergő király zenés mesejátékba. Még a művelődési központ dolgozója voltam saját rendezvényeken sokat énekeltem, szavaltam, verset mondtam, szerepeltem stb. Tehát nem volt idegen számomra a szereplés, így elvállaltam. Több mesejáték szereplőjeként mutatkozhattam be nem csak Nagykőrösön, hanem a környék településein, többek között a művelődési központunk színpadán, Törtelen és a fővárosban is. A Körszínház, amint újra indulnak az előadások, számít továbbra is Rám.
Így elég gyorsan átálltam a nyugdíjas életre. De a kultúra mindig fontos lesz számomra és mivel a helyi vezetésnek nincs szüksége a szakmai tapasztalatomra, tudásomra, szívesen veszek részt más települések kulturális életében.
HH: Hogy került Kőröstetétlenre?
KM: Pásztor Imre Kőröstetétlen polgármestere keresett meg telefonon, hogy szakképzett könyvtáros kellene a helyi könyvtár vezetésére és rám gondolt, ha a nyugdíj mellett 4 órában elvállalnám. Nem sokat gondolkodtam a dolgon, mert úgy érzem, még van küldetésem a kultúra területén. Aztán a személyes beszélgetés során kiderült, hogy nem csak a könyvtár vezetése lenne a feladatom, hanem a kőröstetétleni rendezvények megszervezésében is számít szakmai tudásomra és tapasztalatomra.
Örömmel megyek a településre, hisz autóval öt percre van lakóhelyemtől, Törteltől. Az is örömmel tölt el, hogy egy nagyon szép faluban végezhetem tovább azt a feladatot, amit életem nagy részében csináltam teljes szívvel, lélekkel és nagy szeretettel.
HH: Meddig tart a megbízás?
KM: A megbízásom 2021. januárt 1-től december 31-ig szól. Vagyis egy éves szerződést kötöttünk. Polgármester Úr már a következő 3 évben is gondolkodik, és ha egészségem engedi és a Polgármester Úr, valamint a lakosság meg lesz elégedve a munkámmal, akkor a szerződés meghosszabbítása is lehetséges.
HH: Milyen szakmai tervekkel vág bele az új feladatba?
KM: Egy nagyon szép kis könyvtár és művelődési ház várja, hogy megteljen élettel. Nem teljesen nulláról kell indulnom, hisz a Polgármesteri Hivatal dolgozói és a Polgármester Úr több rendezvényt és könyvtári programokat szervezett az elmúlt években. Mindenképpen a bevált, megszokott rendezvényeket, könyvtári programokat meg fogom tartani. Hisz ami jól működik, azt nem szabad szétrombolni. Viszont szeretnék új dolgokat is bevezetni. Például szeretnék az iskolával, óvodával szoros kapcsolatot kialakítani és csoportoknak kiemelt ünnepkörökhöz kötve olyan könyvtári foglalkozásokat tartani, ami szórakoztatóan nyújt tudást a gyerekeknek. Olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy közel 25 évig táncoktató is voltam. Ha lesz rá igény a gyerekeknek társastáncot, a felnőtteknek örömtáncot is indítok. Kőröstetétlenen is vannak idős emberek, akik esetleg szeretnek olvasni, de már nem tudnak bejárni a könyvtárba. Igény szerint kéthetente házhoz viszem a megigényelt könyveket, hogy az idős ember is hozzájusson az olvasnivalóhoz. Ezen kívül van még sok tervem, de talán egy év múlva többet tudok mondani arról, hogy mit sikerült megvalósítani.
Bár nem vagyok teljesen ismeretlen Kőröstetétlenen, de elsősorban meg kell ismernem az embereket. Reménykedem, hogy elnyerem szeretetüket és jó kapcsolatot tudok majd kialakítani a lakossággal.
Olvasóink és szerkesztőségünk nevében Koncz Margit igazgató asszonynak jó egészséget, számtalan szakmai sikert, s ezen keresztül a lakosságnak, az érdeklődőknek igényes, színvonalas kulturális eseményekben gazdag évet kívánunk!
K.Zs.B.T.