A Múzeum az Múzeum! Nemzeti identitásunk ápolója, történelmünk, hagyományaink őrzője: történeti-nemzeti adatbank és dokumentumtár, a jövő századok-évezredek számára is megőrzendő tárgyi emléktár. És nemkülönben Nagykőrös város hírességének is őrzője, hirdetője. Nagykőrös egyetlen idegenforgalmi vonzereje volt, hiszen Arany János tisztelete túlnőtt a városon a múzeumnak köszönhetően, határainkon belül és kívül zarándoklatra késztette nemzeti érzelmű honfitársainkat, a tudásra vágyó ifjúságot, de még külföldiek is eljöttek Arany Jánosért, Arany János egykori városába.
Magyar népünk halhatatlan költője, Arany János születésének bicentenáriuma (2017) sajnálatos módon éppen az Arany-kultusz nagykőrösi romlását idézte elő. Évtizedeken át (1972-2012), mint megyei intézmény hirdette Nagykőrös és Arany János dicsőségét, majd - 2013-tól - városi „fenntartásba” kerülve - éppen az évforduló kapcsán lehetetlenítették el, bezárva a múzeumot és lebontva a „Hej,. Nagykőrös híres város…!” című, nemzeti ereklyének számító állandó tudományos kiállítási monográfiát, s helyette igen nagy költségráfordítással – a minisztérium sokmilliójával - csináltak belőle valamiféle interaktív, virtuális látványosságot és „vendéglátó egységet”.
Míg korábban sokezrek zarándokoltak városunkba a múzeum vonzásának is köszönhetően, mostanság szomorúan tapasztalható, hogy jóformán alig téved ide valaki is távolról jőve, de a körösi hagyománytisztelő emberek, a diákság sem tolong a gyönyörű klasszicista műemlék kaszárnya főépülete – nemzeti történelmi emlékünk – falai között. Nem csábít jóformán senkit a múzeum egyik lényegét képező, időszaki kiállító-helyiségéből kialakított „kávézó” sem (jóllehet a környéken már rég bezártak a kocsmák). A fenntartó, úgy tűnik abban látja az Arany kultusz lényegét, ha a múzeum kertjébe csábítja a kisgyermekeket. A múzeumidegen játszókának és Arany Jánosnak, s a városunk történelmi hagyományainak valójában nem sok közük van egymáshoz, kötődésük sem lehet ilyetén formában, mint ahogyan nem illik a múzeum mögötti, a történelmi huszárkaszárnya udvarára erőszakolt sportlétesítményféleség sem a múzeumhoz, Arany János és nemzeti emlékezetünk kultuszához!
A múzeumnak helyet adó egykori huszárkaszárnya 1848-as nemzeti történelmi emlékhely. A nemzeti kormányunk részéről az Arany-Bicentenáriumra adott egy milliárd forintból rehabilitálni kellett volna az 1940-es évek végén részben elpusztított páratlan értékű és szépségű klasszicista stílusú műemlék-együttest: felépítve a Ceglédi út melletti legénységi szárnyat, felújítva az Abonyi úti altiszti szárnyépületet, s a lerombolt és széthordott téglájú hatalmas lóistálló helyén pedig felállítani a Honvédhuszár Emlékművet Lenkey János és gróf Károlyi István, a 13. Hunyadi és a 16. Károlyi honvéd huszárezredek parancsnokainak lovas szobraival, a kitűnő szobrászművész Györfi Sándor alkotását. A páratlan nemzeti értékünk, a műemléki kaszárnya rekonstruált és felújított épületei otthont adhattak volna a XXI. századinak mondott virtuális és vizuális kiállításoknak („48-as Honvédhuszár Múzeum”, „Nagykőrös Iskolaváros-Iskolatörténeti Múzeum”, „Nagykőrösi Városi Képtár”, a „Nácizmus és kommunizmus áldozatai”, „Protestáns fejfa-népművészeti”, „Nagykőrös népművészete”, „Nagykőrös tradicionális mezővárosi gazdálkodása”, „Nagykőrös kézműipara” c. állandó kiállítások), valamint a hagyományőrző honvédhuszároknak, ősmagyar hadászatot idéző íjászoknak, solymászoknak. Mindezek nem csak a gyermekek, de a hagyománytisztelő és becsülő honfitársaink, külföldről érkező elszármazott kőrösiek, barátaink, tisztelőink igényeit, elvárásait is kielégítette és büszkeséggel tölthette el volna.
A múzeumi játszótér már a harmadik ilyen „létesítmény” a Múzeum környezetében. Csak sajnálkozni tudunk azon, hogy a Norvég Alapítvány pénzén nem építették újjá – rehabilitálták - a „kőrösi embörök” által igen kedvelt, a Cifrakert díszének számító, ám gyanús körülmények között - még 1992-ben - elpusztított, felgyújtott műemlék-jellegű Arénát, s helyére játszóteret csináltak (na meg kitérkövezték a park lelkének számító pázsitos liget jelentős részét). Mindezt a Cifra Csárda és a Svájci-ház, a Zenepavilon tőszomszédságában, ahol régidőtől fogva szívesen megfordult a kikapcsolódni, kellemes időtöltésre vágyó kőrösi lakosság színe-java. Pedig ha innen áttekintünk a 441-es Ceglédre vezető országút túlsó oldalára, láthatni, hogy a néhai Palai Lajos-féle teniszklub melletti, egykori kézilabdapálya befüvesítve szintén játszótérként árválkodik és vegetál. Mivel ez része volt a Csónakázó-tó pályázatnak, véleményünk szerint ennek „megalkotása” nyomós érv lehetett a vélhetően EU-s pénztámogatás elnyeréséhez. A pályázathoz szükséges Csónakázó-tó („Mierka-liget”) történetének szakmai, tudományos véleményezésére, ismertetésére egyébként engem kért fel az egykori városi műszaki osztály építész főmérnöke: a pályázat végül is nyert, de városunk első emberének sem jutott eszébe ezért köszönetet mondani nekem, jóllehet „én nem voltam a város alkalmazottja”, azonban azt mint a Pest megye múzeumi intézményének igazgatója a városunk iránti tiszteletből, szívességből, a „nemzet napszámosaként” tettem meg! Ez a létesítmény kirívóan siralmas látvány napjainkban, ha oda téved a tekintetünk: mondhatni, még a „kutya sem játszik” ott a megközelíthetetlen, bekerített, zárt térségen, nemhogy gyermekek jutnának be oda, hogy „játszanának” a füvön árválkodó hintán, mászókán.
A városvezetés által teremtett, különösen szembeötlő látványosság a Kis-Hősök terének átalakítása. A „parkrendezés” során, a római katolikus templom előtti szakrális téren kivágtak vagy három gyönyörű húsz-méter magas kőrisfát és helyükre – parkidegen - száraz fatörzsekkel „ékesített” műfűvel borított dombot álmodott a megrendelő. Na meg az is mellbevágó, hogy az élőfás parki környezetben még egy száraz fát is oda illesztettek piros cserépmacskával díszítve (ez szerény utánzása lehet a néhai kiváló építészünk, Makovecz Imre organikus szemléletű művészetének). Honfiúi bosszúságunkon enyhíthet csupán a valóban oda illőnek tartható, szerényen meghúzódó szökőkút, a csobogó vizével. Itt is azonban alig láthatni valakit is a padokon üldögélni, a siralmas látványt nyújtó faoszlopok között pedig nemigen látni gyermekeket bújócskázni.
Azon el lehetne gondolkodni mindannyiónknak, hogy szükséges-e ennyi játszótér Nagykőrös közterein és zárt területein, és, főleg a múzeumban? Az óvodák rendelkeznek szép játszótér-objektumokkal, ezért nem is lenne szükség ilyen felesleges és környezetidegen költséges kiadásokra. Főleg, ha arra gondolunk, hogy szeretett városunk különböző részein sok óvoda működik saját játékbirodalommal (Kárász utcai, Kossuth Lajos úti, Tormási, Kalocsa Balázs kúriabeli, Nemcsik Gizella és Jeney Ernő-féle Kiskastélyban lévő, Eötvös utcai, a Kazinczy utcai Református és a római katolikus templom tőszomszédságában a Názáret Római Katolikus Óvoda).
Bizonyára igen hasznos volna, ha újjá éledne az egykori nevezetes, messzehíres városi Strandfürdő, ahol még a kisgyermekek is játszva tanulhatnának úszni, nem csak a nyári hőségben, de a zord, hideg napokban is. Már régóta késlekedik a Nagykőrösi Szabadidő- és Sportközpont megvalósulása, amely magában foglalná a Kinizsi Sporttelepet, a már megszűnt két teniszpálya komplexumot, a Csónakázó tavat is – ahol még csónakázni is lehetne -, s alkalmat biztosítana mindenki – különösen a gyermekek és szüleik – számára, hogy XXI. századi és „európai módon” éljenek a testnevelési lehetőségekkel és az vonzó legyen mindenki számára.
Dr. Novák László Ferenc
az Arany János Múzeum c. igazgatója
Szerkesztői megjegyzés: Dr. Novák László magánvéleményét küldte el lapunknak, melyet – mivel tárgyilagos és diplomatikus formában előadott véleményként ír le – a véleményszabadságot tiszteletben tartva változtatás nélkül közöljük le. A levélben megfogalmazottak jelentős részével – mint művelődési szakember – jómagam is egyetértek.
Ugyanakkor én a játszóterek építését, létrehozását fontosnak tartom, hisz az óvodákban a szülő nem játszhat együtt a gyermekével, míg a játszótéren igen! Az azonban szerintem is fontos, hogy hol, és milyen minőségben épül meg mindez. A katolikus templom előtti álláspontom szerint is minden szempontból elhibázott. Viszont a múzeum udvarán kialakított népi- és egyéb, hagyományos játékokból kialakított családi játszótér jó ötlet. A játékok igényesek, és innen talán könnyebb „becsábítani” a kultúra fellegvárába, a múzeumba a családokat! Meglátjuk…
K.Zs.B.T.
