A gaokao, vagyis a kínai nemzeti felsőoktatási felvételi vizsga évente több mint tízmillió diákot mozgat meg. Ez nem csupán egy vizsga – hanem szinte egy társadalmi esemény. A több napos, reggeltől estig tartó megmérettetés során a diákok olyan stressznek és nyomásnak vannak kitéve, amelyről mi, európai érettségizők legfeljebb csak sejtésekkel élhetünk. A tét hatalmas: egy jó pontszám az ország legjobb egyetemeihez vezethet – mint például a pekingi Tsinghua vagy a Fudan –, és ezáltal akár egy szegény vidéki családból származó fiatal is társadalmi osztályt válthat.

Nem véletlen, hogy a vizsga idején egész városrészek csendesednek el Kínában. Az állam, az iskolák és a lakosság is minden eszközt bevet, hogy a lehető legideálisabb körülményeket biztosítsa. Az építkezéseket leállítják, nehogy kalapács vagy betonfúró zavarja a diákokat. Az iskolák környékén forgalomkorlátozás lép életbe, gyakran külön sávokat nyitnak meg a vizsgára igyekvőknek. A rendőrség aktívan segít a forgalomirányításban, a szülők pedig az iskola kapujában várják gyermekeiket, sokan közülük imádkozva vagy talizmánokat szorongatva. A csalás elkerülése érdekében modern technológiát is bevetnek: drónok pásztázzák az iskolák feletti légteret, a mobilhálózatokat pedig jelzészavaró eszközökkel korlátozzák. A gaokao tehát nemcsak az oktatási rendszer eseménye, hanem egy logisztikai és társadalmi koordinációs bravúr is.

A gaokao előtti években a diákok gyakran napi 10-12 órát tanulnak. Sokan bentlakásos iskolákba járnak, amelyek kizárólag a vizsgára készítenek fel. Ezek az intézmények gyakran olyan szigorúak és gépiesek, hogy diákjaik a tanulás gépeivé válnak – a kreativitás, a játékosság, sőt az önálló gondolkodás rovására. A verseny kíméletlen, a második esély ritka. Aki elrontja a vizsgát, gyakran nemcsak az egyetemi álmait veszíti el, hanem a családja és saját maga számára is kudarcot jelent.

A társadalmi nyomás is hatalmas. A családok gyakran évekig spórolnak a különórákra, vagy elköltöznek egy másik városba, hogy jobb iskolát biztosítsanak gyermeküknek. Sok diák nem csak önmagáért tanul, hanem azért is, hogy „megváltsa” a családját – a vidéki szegénységből, a hátrányos helyzetből, a múltból. Ez az összetett pszichés teher sokaknál szorongást, depressziót, sőt öngyilkossági kockázatot is eredményezhet. Bár ezekről ritkán szól a kínai sajtó, a szakemberek régóta figyelmeztetnek a túlzott teljesítménykényszer következményeire.

A gaokao tehát a kínai oktatási rendszer csúcsa – és egyben mélypontja is. Miközben sokak számára esélyt teremt a társadalmi felemelkedésre, ugyanúgy elmélyíti az egyenlőtlenségeket is. A hátrányos helyzetű régiókban élőknek jóval kisebb esélyük van a sikerre, különösen azoknak, akik nem tudják megfizetni a prémium felkészítő iskolákat vagy különórákat.

A kérdés, ami egyre gyakrabban merül fel: vajon meddig tartható fenn ez az extrém nyomás? Lehet-e egy társadalmat ilyen mértékben egy vizsgarendszer köré szervezni, anélkül hogy az emberi oldala teljesen elveszne? A gaokao ma még él és virágzik – de lehet, hogy a jövő már másfajta tudásmérés felé vezet.

Szabóné Pálhegyi Krisztina