Hiszen nem lehet másképpen magyarázni azt, hogy alig van olyan lapszám, amelyben ne vennék valamilyen okkal célba az intézmény egykori vezetőjét. Abból a tényből, hogy a Czira Szabolcs nevéhez köthető kiadványban azt a nyugalmazott igazgatót támadják, aki a polgármester feleségének, Cziráné Kőházi-Kis Tímeának volt az elődje a vezetői székben, joggal vélelmezhetjük, hogy itt egészen más okok állhatnak a háttérben, mint az Ádám László iskola megszűnése körüli események. Mert hogy az utóbbi hetekben, hónapokban ennek ürügyén támad a városvezetés, ráadásul úgy, hogy a „kilövéssel” megbízott bértollnok, nem is nagykőrösi, tehát abszolút nem lehet semmiféle fogalma a valós eseményekről. (Annyira nincs, hogy korábban azt állította, Nagykőrösön Volánbusz telep működött, összetévesztve a tömegközlekedési vállalatot a 21-es Volánnal. Ennyit az Önkormányzati Hírek hitelességéről…)
De ha már ennyire boncolgatja a városvezetés az egykori szakmunkásképző megszűnése körüli eseményeket, érdemes felidézni a folyamat elindulásának részleteit is, amiről a Czira-kabinet mélyen hallgat. Nem véletlenül…
Hiszen az Ádám László iskolát a megszűnéshez vezető úton Czira Szabolcs polgármester indította el 2007. február 15-én, amikor a fenntartó önkormányzat képviselő-testülete úgy döntött, hogy meg kíván szabadulni három intézményétől, ezért a Dalmady Győző Óvoda és Általános Iskola, az Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola, valamint az Ádám László Középiskola és Szakiskola Pest Megyei Önkormányzat működtetésébe adásáról döntött.
A törvény szerint a megyei önkormányzatnak nem volt joga mérlegelni, át kellett venni az intézményeket. Azonban a további sorsukról nem sikerült megegyezniük, pedig ahogy Nagykőrösnek fideszes vezetése volt, úgy Pest megyét is fideszes többség vezette, Szűcs Lajos megyei Fidesz elnök egyben a közgyűlést is elnökölte. Tehát elvileg minden adott volt, hogy párton belül elrendezzék az ügyet, azonban – akkori információk szerint – Czira Szabolcs összeférhetetlen stílusa miatt annyira rossz volt a viszonya a saját megyei vezetésével is, hogy nem jutottak dűlőre. Ezért a megye úgy döntött, hogy átveszi, de ugyanazzal a tollvonással, gyakorlatilag meg is szünteti az intézményeket, a feladatokat pedig Cegléden, a Bem József szakmunkásképzőben, az Erkel Ferenc zeneiskolában, illetve a Losontzi István iskolában látják el, azaz a nagykőrösi diákoknak ezek után oda kellett volna átjárniuk. Az elképzelés óriási felháborodást váltott ki városszerte, ezért a politikai következményektől megijedve Cziráék a képviselő-testület 2008. május 29-i ülésén visszavonták a három iskola átadásáról szóló döntésüket.
Ezt követően június 26-án, majd az augusztus 26-i rendkívüli ülésen volt téma az intézmények sorsa. Ez utóbbira – „tessenek figyelni!” – Czira Szabolcs a következő tárgyú előterjesztést nyújtotta be: „Ádám László Középiskola és Szakiskola jogutód nélküli megszüntetése”!
Ebben a polgármester a következőket írja: „…az Ádám László Középiskola és Szakiskola tanulói a 2007/2008-as tanév folyamán szülői, gondviselői jóváhagyással szándéknyilatkozatot tettek annak tekintetében, hogy tanulmányaikat az Arany János Református Gimnázium, Szakképző Iskola és Diákotthonban kívánják folytatni”.
Tehát ha mindenáron arra kíván választ adni az Önkormányzati Hírek, hogy ki szüntette meg Nagykőrösön az Ádám László iskolát, akkor Horváth Tibornak nem kell messzire mennie, kérdezze meg nyugodtan a főnökét. Vagy nézze meg azokat a dokumentumokat, amelyek a fentieket igazolják, és az önkormányzat internetes oldalán bárki számára hozzáférhetőek most is. Persze, csak ha az igazság kiderítése a cél és nem a folyamatos sárdobálás Suba Lajos felé…
könyvelő