Számomra megható és felemelő élményt jelentett ez a találkozás az egy tömegben vonuló szülőkkel és pedagógusokkal.

Most viszont a félévi bizonyítványosztás ideje van. Nagy kérdés az, hogy fellángolnak-e a szokásos viták? Azaz egy pedagógus igazságtalanul osztályozott (a szülő szerint), míg a pedagógusok gyakran nyilatkoznak úgy, hogy elfogult a szülő a gyermekével szemben.

A szülő azt hangoztatja, hogy ő ismeri jobban a gyermeket, nem a pedagógus, és persze van az is, hogy a pedagógus mondja azt, hogy ő ismeri jobban a gyermeket, mint a szülő.

Sok szülőnél, ha a gyerek alacsonyabb osztályzatot kapott, mint remélte, akkor fellángolnak a ki nem beszélt viták. Az elfogult szülő váltig állítja, hogy igazságtalanul osztályozott a tanár, azaz leértékelte az ő gyermekének a munkáját. Szélsőséges esetben a szülő igen elfogult tud lenni, és sokan azt állítják, hogy majd bemegyek az iskolába, és ott rendet teszek a gyermekem érdekében. Ez nem együttműködő magatartás, sőt kifejezetten szélsőséges tett.

Nagy kérdés az, hogy most a féléves értékelés idején, felelős partnerek lesznek-e a pedagógusok és a szülők a gyermek tekintetében?

A késő őszi megmozdulások idején a szülők és a pedagógusok együtt tüntettek az oktatás színvonalának emelése érdekében. Lehet, hogy ezt a törékeny békét a félévi bizonyítványosztás tönkre teszi?

Kérdés az, hogy a pedagógusok és a szülők megértésre nyitottak-e abban, hogy a gyermek érdekében tevékenykedjenek? Vagy kiújulnak a ki nem beszélt viták? Nevezetesen, hogy kinek van igaza, a pedagógusnak, vagy a szülőnek? Azaz ki ismeri jobban a gyermeket, annak jellemét és képességeit?

A lényeg az, hogy az iskolai oktatás és nevelés színvonalát emelni lehessen, és a szülők meg a pedagógusok egyetértsenek abban, hogy a gyermek érdekei a fontosak, azaz egy jobb tanítási rendszerért küzdenek.

Mert a gyermek érdeke a lényeg, hiszen ő lesz majd a jövő embere. Ezért el kell sajátítania azt a tudást, amit az iskola ad neki, másrészt pedig – és ez a nevelés kérdése – később felelős tagja legyen a társadalomnak.

Ezt csak egy jobb oktatási rendszerrel és iskolával lehet elérni. Ez nem csak a pedagógus felelőssége, hanem a vele együttműködő szülőé is, akik a gyermek érdekeit tartják szem előtt.

Nagyon fontos az, hogy a gyermek kamaszkorára értelmesen tudja megfogalmazni céljait és a saját értékeit. Szem előtt kell tartania a szülőnek, és persze a pedagógusnak is, hogy az iskolába járó gyermek a jövő embere, hiszen ők fogják alkotni a jövő társadalmát.

Nem mindegy az, hogy ez a gyermek milyen szülői és pedagógusi háttérrel rendelkezik, amikor már felnőttként fog tevékenykedni a társadalomban.

A jövő generációját a szülőknek és a pedagógusoknak együtt kell felnevelnie. Nem egyszerű munka ez, sőt helyesebb, ha a munka szó helyett a hivatás kifejezést használjuk.

A pedagógus hivatás nélkül nem tudja ellátni a feladatát, mert ehhez, mármint a tanításhoz és a neveléshez teljesértékű ember kell, és persze a sokat emlegetett hivatástudat és elkötelezettség.

Az életben a felnőtt diákok már nem osztályzatot fognak kapni tevékenységükről, hanem részletes elemzést, akár szóban, vagy írásban, az akkori munkahelyen.

A pedagógus szerepét a nagyvállalatoknál a személyzeti osztály veszi át, akik rendszeresen értékelik a munkahelyi tevékenységet. Kisebb vállalatoknál ezt a mindenkori vezető teszi meg.

Egyáltalán nem mindegy az a társadalom szempontjából, hogy a diák későbbi munkahelyén hogyan tud teljesíteni, illetve beilleszkedni az ottani közösségbe.

Önállóan kell neki gondolkodnia, és persze alkotnia is.

ábrahám