Most azonban megtört a jég, hiszen a tanulóifjúság kiállt a pedagógusai mellett. Ezt jól felfogott érdekükből tették, hiszen most a saját jövőjük volt a tét.
Tüntetések is szerveződtek, ott a leggyakrabban skandált jelmondat így szólt: „Nincs tanár, nincs jövő!” Ez a mondat mély igazságot takar, hiszen a tanárok és tanulás nélkül valóban nincs jövő a fiatal nemzedéknek.
A kormánypárt szószólói, akiket én verbális verőlegényeknek neveznék, azzal vádolták meg a pedagógusokat, hogy a saját önös érdekükben uszítják az ifjúságot a tüntetésekre. Pedig csak arról van szó, hogy amikor a tanulóifjúság kiáll a pedagógusai mellett, saját jól felfogott érdekükben teszik ezt, hiszen saját jövőjükért harcolnak.
A tanulás mai korunkban kiemelt jelentőségű, hiszen ez készíti fel a fiatal nemzedéket, hogy a fejlődő jövő társadalmába be tudjanak illeszkedni.
A tudás elsajátítása minden ember önálló tevékenysége, melyhez az iskola keretet ad, s hozzá segítségül a tanárt. Tapasztalatból tudjuk, hogy a kivételes diáktehetségeknek csak kevés segítség kell, hiszen ők gyorsan megtalálják az önfejlesztés útját.
Ez a tudás hasznos lesz a közösség számára, és a tudás birtokosait pedig elégedetté teszi. Ma a nagy többség számára a kötelező és ingyenes oktatás nyújtja azokat az ismereteket, és mutatja be azokat a készségeket, melynek birtokában a diákok öntudatos felnőttként, polgárként tudják már alakítani sorsukat, és könnyen alkalmazkodnak a folyton változó munkapiaci igényekhez.
Mai fejlődő világunkban az elsajátítandó tudás is fejlődik, és ez a kulcsa annak, hogy az ifjú nemzedék helyt tudjon állni örökké változó társadalmunkban.
Példamutató az a szolidaritás a diákok részéről, amikor kiállnak pedagógusaikért. Ezt nevezhetjük a diákság részéről a jövőért való felelősségnek is.
Mai világunkban tanulnunk kell, fejleszteni magunkat, s ki kell hoznunk magunkból a legtöbbet, mert ezt kívánja meg a jövő.
A diákság megbecsülést és megfelelő munkakörülményeket, mely alatt nemcsak a bér értendő, követel a saját tanárainak azért, hogy ők el tudják látni feladataikat, azaz a fiatalok szakszerű tanítását.
Sajnos mai világunkban egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy még az eddigieknél is több szaktanár hagyja el a pályát. Ez a diákoknak rossz, mert ők nem jutnak megfelelő tudáshoz, és így az ő jövőjük bizonytalanodik el.
Megállapítható, hogy a már tizenhárom éve tartó Fidesz-uralom alatt a közoktatásra fordított közpénzek folyamatosan csökkennek, és most kevesebbet költenek erre, mint annakidején értékarányosan, 2010-ben.
Sajnos az is világos a gondolkodó ember számára, hogy a kormánypártok vezetői, és az őt kiszolgáló udvari média folyamatosan értelmiségellenes, és lebecsüli a pedagógusokat erkölcsileg, anyagilag egyaránt.
Ez a magatartás társadalmilag rendkívül cinikus azok részéről, akik annakidején olyan családban láttak napvilágot, ahol sokoldalúan felkészítették őket az életre, tudással és készségekkel.
A jelenlegi kormánytagok sem kivételek, hiszen őket is pedagógusok tanították, s adták kezükbe az első könyveket, és tanították meg olvasni.
Ma ezek az emberek hatalommal bírnak, és ahhoz jutván, széles rétegek előtt becsapják a tudáshoz vezető ajtót, ami a jövőnket veszélyezteti.
Akik ezt teszik, saját gyermekeiket drága magániskolákba küldik, beleértve a külföldi tanulóhelyeket is. Így alapozzák meg az ő gyermekeik jövőjét, egy kifosztott ifjú nemzedék kárára.
Sajnos sokszor elhangzik az a szó, hogy a röhejes pedagógusfizetésekből nem lehet az illetőknek a gyerekeit komoly iskolába küldeni. A röhejes pedagógusfizetés nem másnak a szájából hangzott el, mint Novák Katalinnak, aki ma az ország legfőbb közjogi méltósága, de mindamellett mélységes cinizmussal van megáldva.
ábrahám
