Arról is hírt kaphattunk, hogy a tizennyolc fokon tartott iskolatermekben a tanórák harmincöt percesre rövidülnek. Hogy ennek a számításnak mi az alapja, senki nem tudja, valószínűleg egyszerű „hasraütésre” jöttek létre.

A médiában megjelent az is, hogy a százhetvenkilenc tanítási nap közel felében tíz perccel rövidülnek a tanórák. Ez a teljes tanévre vetítve több mint tizenegy százalék tanítási idő csökkenést jelent.

Ez az óracsökkentés egyértelműen tudáscsökkentéshez vezet, és itt a tudáscsökkentést értelmezhetjük tizenegy százalékkal, ami a tanítási időcsökkentéssel egyenlő.

A tudásveszteség mértéke még nagyobb, ha az elmaradó délutáni szakköröket, felzárkóztató, vagy tehetséggondozó foglalkozásokat is figyelembe vesszük. Az időcsökkentés a végzősök számára még nagyobb arányú, hiszen számukra – végzősök lévén – a tanév az érettségi vizsga előtt eleve rövidebb.

Ez az időkiesés eleve várható tudás minőségromlással jár. Az időcsökkentéssel persze tudjuk, sok pénz megtakarítható, hiszen energiát spórolunk meg.

Széchenyi nyomán tudjuk, az idő több mint pénz, mert a pénz még valahogy pótolható, míg az elveszett idő már nem. Hát ide vezetnek a gyakorlatban az energiacsökkentéssel kapcsolatos takarékossági intézkedések.

A pedagógusok mostanában sztrájkkal akarják kikényszeríteni jogos járandóságukat. Nem vagyok pedagógus, de az úgynevezett egy órás figyelmeztető sztrájk helyett egyszerűbb és hasznosabb lenne a pedagógusoknak időcsökkentett tanórákat hirdetni, ami naponta csak másfél órás kiesést jelentene, és az iskolai rend sem borulna fel.

Gyakorlat most az iskolák esetében takarékossági okokra hivatkozva, a szakgimnáziumok összevonása, illetve más helységekbe való átirányítása a tanulóknak, ami eleve időveszteséggel jár, és így az órák eleve rövidebbek, mintha nem lenne energiatakarékossági intézkedés.

A pedagógus szakszervezetek még nem igazán ismerték fel azt az igazságot, hogy minden a kommunikáción múlik.

Múlt héten a televízióban igazán szívderítő volt látni, hogy a diákok mennyire kiállnak az őket tanító pedagógusaik mellett. Budapesten, az Andrássy úton, és több vidéki városban, közte Nagykőrösön is tüntettek a diákok és szülők, transzparenseket víve a pedagógusok mellett.

Ezeken az alábbi jelmondatok voltak olvashatók, melyek kifejezték a jelenlegi állapotot: „Tanár nélkül nincs tudás, és jövő sem!”, „Ne bántsátok a tanárainkat! És ne is félemlítsétek meg őket!”.

Ilyen tüntetést ebben az országban a rendszerváltás óta nem tapasztalhattunk. A tüntetés kifejezte azt, hogy a tanárok mellett kiállnak a diákok és a szülők is.

Öröm volt látni a fiatalokat, akik nagyon is érzékelték azt a problémát, hogy a hatalom nem igazán becsüli a tanárokat, pedig tanárok nélkül nincs jövő!

A tüntetés rendbontás nélkül lezajlott, és a tüntetők figyelmeztették a jelenlegi hatalmat, hogy komolyan kell venni a pedagógusokat, mert ők adják át a tudást a fiataloknak.

A teljesítményképes tudás a jövőnk záloga, és Széchenyit idézve, kiművelt emberfőkre van szükség. A mai világban egy ország jövőjét a tudás alapozza meg, és az a fiatalság, amely a tudását a pedagógusoktól szerzi meg.

Helyén kell tehát kezelni az oktatást, hiszen az az ország nem halad előre, melyben a bunkóság és a tudatlanság divattá válik.

Éppen ezért nagyon óvatosan kell bánni a hatalomnak az energiaspórolásra hivatkozva az óraszám csökkentéssel, vagy az órák megrövidítésével.

Az adott tudás átadásához megfelelő óraszám szükséges, ha ez nem áll rendelkezésre, akkor a tudást sem tudják a pedagógusok átadni a fiataloknak.

Nagyon úgy néz ki, hogy a jelenlegi hatalom az energiatakarékosságra hivatkozva a fürdővízzel együtt kiönti a gyermeket is.

ábrahám