booked.net

Hírdetés

Cirkusz Kommandó a Toldiban

2023. július 3., hétfő 21:03

A Nemzeti Cirkuszművészeti Központ élményalapú, interaktív, közös gondolkodásra ösztönző pedagógiai programsorozatot indított idén középiskolásoknak, melynek célja az emberi és társadalmi értékek megismerése és készséggé fejlesztése.

 

A cirkuszművészet sajátos nyelvezete, különleges eszköztára alkalmassá teszi olyan pedagógiai célok szolgálatára, amelynek keretében a diákok elsajátíthatnak különböző kommunikációs készségeket, megismerhetik a felelős állattartás eszközeit és megérthetik a bizalom, a csapatmunka, az egyenlőség és egyensúly társadalmi és egyéni értékeit.

A Cirkusz Kommandó – Tematikus ARTista Nap néven indított programban a Fővárosi Nagycirkusz művészei, vendégelőadói és szakemberei látogatnak el egy-egy tanítási napra a középiskolákba, ahol tánccal-zenével, beavató műsorszámokkal, artista produkciókkal, állatasszisztált foglalkozással, bohóctérfával, múzeumpedagógiai, cirkuszi készség fejlesztő és pályaorientációs foglalkozással, eszközbemutatóval, filmvetítéssel és szakmai kerekasztal-beszélgetéssel segítik a pedagógiai célok megvalósítását.

Június 14-én Nagykőrösön, a Toldi iskolában akcióztak a kommandó tagjai. Az iskola tanulói és pedagógusai megismerkedhettek a cirkuszi eszközökkel, zsonglőrködhettek, különböző mutatványokat, trükköket láthattak. Nagy sikerük volt a terápiás kutyáknak, akik gyakorlatban adtak tanúbizonyságot kivételes intelligenciájuknak.

Fotó: Fővárosi Nagycirkusz Facebook-oldala

tudósítónktól

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva