Miniszterelnökünk – mint ahogy ezt már mindannyian láthatjuk – állandóan harcban áll, és ellenségképet kreál.
Most többfrontos háborút vív. Megkezdődött az úgynevezett nemzeti konzultáció, melynek kifejezetten rávezető, szájbarágós kérdései vannak. Orbán ezzel a felhatalmazással kívánja úgymond megállítani Brüsszelt, az úgynevezett migráns kvótakérdésben, és a rezsicsökkentés tekintetében. Lassan bebizonyosodik, hogy a határon kihúzott drótkerítéssel nem igazán lehet diplomáciai kérdéseket megoldani, de központi, állami ármegállapítással sem rezsit csökkenteni. Hiszen közgazdasági alaptörvény az, hogy például egy szolgáltatást nem lehet olcsóbban eladni, mint amibe az kerül. Ellenkező esetben tönkremennek a szolgáltató vállalatok, mely tönkremenetelt ideig-óráig el lehet mismásolni egy, az egész országra kiterjedő központi államosítással. A migránskérdést pedig nem egy országnak, jelesül Magyarországnak kell megoldania végvári vitézek módjára, hanem közös európai döntés szükségeltetik ez ügyben.
A Soros György által alapított közép-európai egyetemnek (CEU) is nekiment Orbán, és rapid gyorsasággal pár nap alatt keresztülverte a Fidesz-frakció a parlamenten ezt a törvényt, amely lényegében ellehetetlenítené ezt az egyetemet. Mindezt azért, hogy a hatalom bizonyítsa azt, hogy amit ő eldöntött, az el is van döntve, nem beszél a levegőbe, még akkor sem, ha ez az intézkedés – joggal állapíthatjuk meg – európai, sőt világbotrányt váltott ki.
Amikor e sorok íródnak, még nem lehet tudni, hogy vasárnap Budapesten mekkora tüntetés lesz az egyetem megmentése érdekében, mely egyetem kétségkívül érték a magyar oktatásban, és ezért a magyar értelmiség ezt a tudomány és az oktatás elleni nyílt támadásnak veszi.
Nemcsak balliberális körökben, hanem jobboldali konzervatív gondolkodók is így vélekednek.
Orbán arra alapította akcióját, hogy mivel Donald Trump a liberális Soros György ellenfele, akkor majd Trump az USA nevében helyesli az ő lépését. De mint utóbb kiderült, Donald Trump elsősorban amerikai, azaz az amerikai érdekek, értékek, így az egyetem védője is.
Orbán ki akart erőszakolni egy Trump-Orbán találkozót, de mint kiderült az USA elnökének egyáltalán nincs beleszólása – az amerikai törvények szerint – a New York államban alapított, és Budapesten működő egyetem dolgaiba.
De még meg sem száradt a tinta az országgyűlés Fidesz frakciója által megszavazott törvénymódosításon, már benyújtásra került a civil szervezetek elleni törvénytervezet is, melynek az a célja, hogy a külföldről támogatásban részesülő civil szervezeteket megbélyegezze, és szembefordítsa a magyar társadalommal.
A civil szervezetek is tiltakoznak, sőt Brüsszelben az Európai Néppárt is fontolgatja a Fidesznek, mint pártnak a kizárását a néppárti koalícióból.
Mert alapvető Európa-érték az, hogy a civil szervezetek hozzátartoznak a demokráciához, persze nem az Orbán által utóbb létrehozott illiberális államalakulathoz.
A civil szervezetek és a CEU a szabadságot, a felvilágosult ész tiszteletét jelenti és tanítja a jövő magyar értelmiségének.
Azonban úgy tűnik, gondolkodó emberekre nincs szükség az orbáni illiberális demokráciában csak végrehajtókra. A kritikus civileket a jelenleg regnáló hatalom tűzzel-vassal, de leginkább diszkriminatív eszközökkel igyekszik elpusztítani, és elhallgattatni.
Konrád György közismert, tekintélyes, ma élő írónk nyílt levelet intézett Orbán Viktorhoz, melyben kifejti, hogy miniszterelnökünk már elfáradt, és akkor tesz jót az országnak, ha lemond, és átadja a hatalmat a valóban fiataloknak. Akár a Fideszen belül is.
Az lehet, hogy Orbán tanácsadói egy évvel a parlamenti választások előtt ellenségképek kreálásával a Fidesz zászlaja alá akarják terelni a hívőket, de valószínűleg nem mérték fel azt a kárt, melyet máris okoztak Magyarországnak Európában és a világban a demokrácia megítélése tekintetében.
A Freedom House felmérése szerint Magyarország a demokrácia gyakorlása vonatkozásában az EU-ban az utolsó helyen áll, még Bulgária és Románia is megelőz bennünket!
Sajnos helyben, itt Nagykőrösön is azt hiszik, hogy a demokrácia abban áll, hogy az ellenzéki képviselőket, szám szerint azt a négyet a tizenkét fős testületből, a testületi ülések alkalmával kabinet tagoknak nevezett közalkalmazottak, de valójában bértollnokok és provokatőrök folyamatosan regzálják hangos beszólásaikkal és rejtett kamera felvételekkel. Ez nem demokrácia, hanem kiközösítés, megbélyegzés, és a hatalom teljesen torz, álszent értelmezése.
Orbán Viktor mondta, hogy 2017. kemény év lesz. Ebben igaza volt, mert még az év egyharmadán sem vagyunk túl, de a helyzet egyre fokozódik helyben is, országosan is, és világviszonylatban is.
ábrahám