booked.net

Hírdetés

Olvasói levél: Osztogatási költségvetési bújócska

2017. július 9., vasárnap 16:01

Ez előírtnál hónapokkal előbb benyújtotta a kormány a 2018-as költségvetés tervezetének főbb számait.

Ha az ember nem tudná, hogy jövőre, 2018-ban parlamenti választások lesznek, még azt gondolná, milyen szorgalmas ez az apparátus. Ha viszont a szakértő átnézi ezt a költségvetést, akkor hamar rájön arra, hogy ez egy választási költségvetés.

A nyilvánvaló osztogatási szándék már a nyugdíjasoknál is megmutatkozik, de ezzel nem azt akarom állítani, hogy a magyarországi nyugdíjak a helyükön vannak, azaz biztosítják azt, hogy egy élet ledolgozott munkája után szociálisan megfelelő módon lehetne az öregkort élvezni. A nyugdíjak rendkívül alacsonyak, és a nyugdíjak egyharmada hatvanezer forint/hó körül van. Ez igencsak kevés, mert a szociálisan elvárható havi juttatás kereken nyolcvanezer forint lenne.

A Fidesz szavazóbázisát alapvetően a nyugdíjasok határozzák meg, és ezt a Fidesz mindig figyelembe is vette. Az időskorúak „beetetése” már az idén ősszel megkezdődik, mint ahogyan ezt a költségvetési törvény előírja. Az inflációval korrigált járulékemelést ugyanis ősszel végre kell hajtani. Jövőre, 2018-ra meg már jöhet az úgynevezett nyugdíjprémium, ha az idei gazdasági növekedés eléri a 3,5 %-ot.

Még csak nagyjából fél évet hagytunk magunk mögött a 2017-es évből, de már a hetedik alkalommal korrigálták, módosították a 2018-as költségvetést, ami a jövő évi gazdálkodás alapja. Ez komolytalan!

De ami biztos, Rogán Antal propaganda minisztériumának már újabb ötmilliárdot szavaztak meg arra, hogy Brüsszelt és Soros Györgyöt gyalázza. Igen, Rogán Antal a kormányzat bújtatott helikopteren röpködő favoritja.
Véleményem szerint egy okos kormány óvatosabban tervez, tartalékol, a gazdasági növekedésre koncentrál, hogy megalapozza a jövőt. A bázisalapú tervezés a múltba való tekintgetést jelenti, azaz háttal áll az adott kormányzat a jövőnek.
Előre kellene inkább tekinteni, és nem a propagandára költeni, és mindent annak alárendelni.

egy olvasójuk
név és cím a szerkesztőségben

Kapcsolódó hírek

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva