Elgondolkoztam, tudta valaki 1848. március elején, hogy mi lesz Budán és Pesten két hét múlva? Azt sem tudta senki sem, hogy 1956-ban október 22-én, amikor a műegyetemisták meghirdették a másnapi szolidáris tüntetést a lengyel munkások mellett, hogy holnap forradalom lesz. Nem beszélve arról, hogy Nagy Imrének az 1956-os forradalom mártír miniszterelnökének még fogalma sem volt arról, hogy belőle forradalmár és nemzeti hős lesz. Azt sem tudta senki sem, hogy Hruscsov szovjet pártfőtitkárt hirtelen le fogják váltani. Ezt még ő maga sem látta előre, pedig sokak szerint ő a jövő politikai helyzetét a legjobban tudta megítélni az akkori szovjet politikusok közül.
Bizony, ez a mostani zaklatott társadalmunk is olyan, mint a viharos tengeren hánykódó teherhajó. Mert, ha a hullámzás hatására megmozdul valami a rakománytérben, akkor elvesztheti a hajó az egyensúlyát, akár fel is borulhat, és jó, ha annyi idő marad, hogy a legénység mentse magát a korlátokon átugorva a tengerbe.
Bizony ez a tavasz más, mint az előzőek itt Magyarországon. A bevezetőben már írtam, hogy már nem menő kormánypártinak lenni, de meglapulni és hallgatni sem lesz már menő, sunyin a túlélésre játszani. Vannak, akik azt hiszik, hogy ez csak a fővárosra, Budapestre igaz.
De történelmi példákból tudjuk, hogy ebben az országban mindig a fővárosban kezdődtek a nagy dolgok. Annakidején Petőfiék mellett sem álltak ki sokan, csak pár száz joghallgató, meg néhány ezer pesti polgár. A kezdődő forradalmat még sem merték fegyverrel elfojtani, mert érezték, hogy valami van a levegőben. Alaptörvény az, ha a napi politikában és a hatalom épületében űr támad, akkor oda benyomul egy új erő, mely azonnal létrehozza az új vezetőket.
1989. áprilisában még senki sem hihette azt, hogy egy szerény ismeretségnek örvendő ember, Antall József lesz egy év múlva Magyarország miniszterelnöke. Utólag persze mindig logikusnak tűnik az események felismerése, de előre nem lehet látni soha sem, hogy milyen irányt vesznek a dolgok. Lehet, hogy ennek a rezsimnek a bukását sem látjuk előre, és majd utólag csóváljuk a fejünket, hogy hogy lehettünk ennyire vakok, miért nem láttuk ezt vagy azt előre.
Évek óta találgatjuk azt – a jó magyar közmondás szerint -, hogy meddig jár a korsó a kútra.
Mert a társadalmi feszültség egyre fokozódik, négymillió ember él a létminimumon, többszázezer gyermek éhezik, az egészségügy és az oktatás romokban, válságos állapotban, több mint félmillió munkavállaló hagyta el az országot. Ehhez képest viszont a nemzet gázszerelője a 444-es online újság kimutatása szerint minden órában tizenegy millió forinttal gazdagodik!
Ezt én úgy fordítanám le a mi nyelvünkre, hogy az aggastyántól a csecsemőig ez az ország ennek az embernek óránként kereken 1-1 forintot ad.
Ez egy igazságtalan és társadalmilag robbanásveszélyes helyzet.
Figyelem! A visszaszámlálás elkezdődött.
egy nyugdíjas olvasójuk
név és cím a szerkesztőségben
