booked.net

Hírdetés

Médiatallózó

2017. június 9., péntek 12:01

A 168 óra május 25-i számában több rövid hír látott napvilágot.

Plusz hónap – az MSZP a múlt héten benyújtotta a jövő évi költségvetéshez a 13. havi nyugdíj bevezetéséről szóló javaslatát, amit korábban a párt miniszterelnök-jelöltje, Botka László jelentett be.
Az intézkedés 272,5 milliárd forintba kerülne. A Fidesz közleményében hiteltelennek nevezte a szocialisták javaslatát.

370 ezer – néhány éven belül további 370.000 ember hagyhatja el Magyarországot – tette közzé a Magyar Nemzet a KSH Népességtudományi Kutató Intézet tudományos főmunkatársa által publikált elemzést. Az 1500 fős reprezentatív felmérés adatai szerint a külföldre költözést komolyan vevő 370.000-es csoport 48 %-a mindenképpen menni akar, 52 %-uk pedig már jelentkezett is valamilyen állásra.

TV2-bukta – hétmilliárdos veszteséget halmozott fel 2016-ban a TV2 Médiacsoport Zrt. – derítette ki a hvg.hu. A tulajdonost, Andy Vajna filmügyi kormánybiztost a kormányközeli szereplő tulajdonában lévő MKB Bank segítette ki egy komplex hitelszerződés-csomag keretében.

Ugyancsak ebben a számban olvasható Tóth Ákos által írt Momentum című cikk. Ebből idézünk néhány gondolatot. „A Momentum egyik vezetője, Fekete-Győr András és kamerás kísérője a napokban látogatást tett az Origó szerkesztőségében, s felkereste azt az embert, aki több aljas cikket jelentetett meg a mozgalom tagjairól. Fekete-Győr elbeszélgetett volna vele, ha a megzavarodott ember nem hebeg össze-vissza zavarában, majd amikor távozásra szólították fel, ellenkezés nélkül elhagyta az Origó szerkesztőségét, ám a videót közzétette. Fekete-Győr akcióját azóta elítélte a TASZ azzal, hogy törvénytelenül tartózkodtak magánterületen, s számos jó nevű újságíró szóvá tette a közösségi médiában, hogy mi lenne, ha Fidelitasosok látogatnának így, hívatlanul más, még szerkesztőségnek nevezhető műhelyekbe, megzavarva ezzel az ott dolgozók nyugalmát, az Index pedig publicisztikában ítélte el a Momentumosok megmozdulását, azt kínosnak minősítve, leszögezve, hogy „az ember óhatatlanul is a munkájában feltartott dolgozókkal azonosul.”(….)
Ami pedig a Momentum akcióját illeti: Lehet fanyalogni, lehet ízlésről beszélni, lehet méricskélni, lehet sok mindent csinálni, csak hogy a helyzet az, hogy a Momentum kilépett azokból a keretekből, amelyek miatt ma az egész ellenzéket úgy általában tehetetlennek szokták minősíteni. Túlléptek a gyengécske hazaszeretet – definíciókon, túl a szónoki közhelyeken, és az olimpiai népszavazás után újra megmutatták, hogy igen is komolyan gondolják a dolgot, és nem hagyják, hogy szórakozzanak velük mindenféle senkiháziak! Megmutatták, hogy korai lenne leírni őket.”

ábrahám

Kapcsolódó hírek

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva