A táj, ahol születtem és éltem 19 éves koromig, néha-néha álmomban még vissza-visszatér. Honvágy gyötör, menésre kényszerít. Mennék, de nincs hova, nincs kihez. Csodálatos tanyavilág volt. A határt behálózó dűlőutakat gyönyörű fák szegélyezték.
Kis- és nagygazdák tanyái ölelkeztek egymásba. A takaros tanyákhoz szőlő, gyümölcsös vagy kis berek, erdő tartozott. Szorgalmas, barátságos, egymást szerető családok éltek itt. Ludas puszta volt e táj neve, mely Törtel és Nagykőrös között terült el. Nem volt az puszta! Dehogyis! Csak a neve. A dűlőút közepe táján állt az iskola, amely szép épület volt, keleti oldalán egy nagy tanteremmel. Abban tanított egy tanító 6 osztályt egyszerre. Két tanyával odébb volt a Gazdakör meg sorban a tanyák a puszta lakóival. Nem volt itt hiány semmiben. Minden gazda megtermelte a családnak az élelmet, sőt még eladásra is jutott. Tanulni, szórakozni is lehetett. A tanító úrék nemcsak tanítottak, hanem a szórakozásról, a kulturálódásról is gondoskodtak.
A tél a tanyasi embereknek pihenő évszak. Ekkor színdarabokat tanítottak be külön gyermekeknek, külön a felnőtteknek. Bálokat is rendeztek. A majális sem maradhatott el. Gazdáknak terménybemutató: mindenki legszebb terményét igyekezett kiállítani. A tanító úrék gyakran tettek családlátogatást.
Névnapokról, disznótoros vacsorákról, lakodalmakról a tanító úrék nem hiányozhattak. Szüretkor, kukoricafosztáskor rokonok, ismerősök mind együtt énekelve dolgoztak. Munka után táncoltak. A tagosítás után megdermedt, elszürkült minden. Elkedvetlenedtek, megfáradtak ezek a jó kedélyű emberek. Az arcok mosolytalanná, ráncossá váltak. Egymás után öregedtek és haltak meg. Ugyanúgy roskadoztak és pusztultak el tanyáik. A Gazdakör összedőlt, az iskolában évek óta nincs tanítás. Sajnos, hagyják elpusztulni azt a szép épületet. Mikor drága édesapám utolsó útján Szent Mihály lován elindult 82 éves korában, csakis ez a gondolat járt az eszemben: Ő volt az utolsó „Mohikán”, aki lezárta azt a korszakot. A többiek már korábban elmentek.
Törtel községben temetkeztek a Ludas puszta lakói.
Itt állok szüleim, nagyszüleim sírjánál,
Hátam mögött Balázs bátyám és Ángyikám pihen.
Bármerre nézek, sírhantok,
a kedves rokonokat és jó barátokat, szomszédokat takarják.
Mind-mind beköltöztek a törteli temetőbe.
Itt is együtt vannak békességben, csendességben.
Nyugodjanak békében
Ludas puszta jó emberei.
Egy olvasójuk: Bálint Kálmánné
Abony
