A Téglagyári úti körforgalom a 441-es út Colas Út Zrt. munkájával megújuló 10 km-es szakaszának végpontja.
A csomópontban a korábbi jelzőlámpás forgalomirányítás megszűnt, és az építés idejére váltakozó egyirányú jelzőlámpás irányítást vezettek be, a Temető út lezárása mellett. A körforgalom kivitelezésével várhatóan december 10-én készülnek el. Az ideiglenes terelőutat és haladási irányokat tájékoztató táblákkal jelölik.
Természetesen nagyon örülünk a fejlesztésnek, nagy szükség volt már a 441-es rekonstrukciójára, ugyanakkor jó lett volna, ha a körforgalom építését már a nyár elején elkezdték volna, és nem éppen a tanév kezdetére teszik, mert akkor kisebb a forgalom, és kevesebb bosszankodással járhatott volna a történet.
Kérjük mi is az arra közlekedőket, hogy induljanak időben, próbáljanak az esetleges várakozáskor is higgadtak és türelmesek maradni, valamint fokozottan figyeljenek a munkájukat végző útépítőkre, mert értünk dolgoznak, és munkaidő után őket is hazavárja a családjuk…
K.Zs.B.T.