Bizony, a jövő már itt van, illetve folyamatosan megújul! Az X generáció még tudta, mit jelent az udvaron rohangálni az iskola után, hétvégeken, az Y generáció már belenőtt a számítógépek korába, azokat pedig már nem csak a Z, hanem az újabb A generáció is formálja – hiszen körforgásban újraindul a szakemberek divatos definíciója. Digitális bevándorlók, digitális bennszülöttek – mosolygunk ezeken a meghatározásokon, holott félelmetes belegondolni, mennyire igazak ránk, félelmetes belegondolni, mennyire megfordult a világ néhány év leforgása alatt. A gyerekek jobban ismerik a különféle telefonos alkalmazások, internetes oldalak használatát, mint a felnőttek. Nekik már természetes a messenger nyelv, a zoom meeting, a skype megbeszélés, a különféle netes filterek, a pozitív visszacsatolást like-okban mérik.
Egykoron a nagy véleményvezérek kávézókban tűntek fel, és indítottak a rendszer ellen forradalmat. A televízió szélesítette a határokat, majd a nézettség miatt folyamatosan elbutult, olyan kisembereket emelve piedesztálra, akik már nem akarták megváltani a világot, mégis generációk példaképeivé váltak. A média keresi az érdekes embereket, mert őket a legkönnyebb eladni. Az új világban viszont már nincs szükség televíziós csatornákra, hogy új idolok szülessenek – elég ehhez egy okostelefon.
Egyes társadalomkutatók úgy tartják, hogy a kábelcsatornák ki fognak halni, mert a különféle streaming szolgáltatók anyagai nincsenek műsoridőhöz kötve, azokat a nap bármely szakaszában meg lehet nézni. Sorozatok egész évadjait pörgetheti végig a néző, a műsorok igazán lényeges részei ugyancsak visszakereshetőek. Bármennyire is rossz, gyakorlatilag ízlésromboló irányba mentek el a valóvilágszerű műsorok szereplői, azok mégiscsak a műsorkészítők – egyébként kicsinyes – castingjain belül mozogtak. Ma viszont már bárkiből lehet sztár, bárki kiemelkedhet a tömegből, lehet véleményvezér, meghatározhat trendeket, öltözködési- sőt, beszédstílust.
Ezeknek az új csatornáknak a felhasználói elsősorban gyerekek, akik már nem a televíziós sorozatok előtt csücsülnek, hanem kedvenc youtubereik, tik-tokozó influenszereik legújabb adásait nézik. Ezen tartalmak között természetesen vannak kifejezetten minőségi, értékelhető darabok is, gondoljunk csak az ismeretterjesztő videókra. Ezek mögött valóban sok munka áll. A másik oldalon viszont ott villognak a „beb*szós live-ok”, amelyek megdöbbentő módon ugyanakkora, sőt, talán még nagyobb nézettségi adatokat produkálnak, mint egy Univerzum keletkezését konyhanyelven boncolgató műsor.
Természetesen ki-ki megtalálhatja a magának tetsző és érdeklődésének megfelelő videót a gasztro témáktól kezdve az edzős videókon át a könyv- és filmkritikákig. Azonban az sem elhanyagolható tény, hogy nem csupán a gyermekek a fogyasztói ezeknek a tartalmaknak, hanem előállítói is. Vagyis gyermek véleményvezérek döntenek arról, mi a menő, mi nem, mi a „helyes” magatartás, és mitől kell óvakodni. A televízióval ellentétben itt már szó sincs ellenőrzött castingról, mert bár az a maga perverz módján kifejezetten gonosszá vált, mégis keretet adott bizonyos dolgoknak.
A kérdés az, hogy a gyermek véleményvezérek, akiken rajongók tízezrei csüngenek, képesek-e felnőni ahhoz a feladathoz, hogy felelősségteljes tartalmakat állítsanak elő, vagy megrekednek a nézettségi számoknál.
Annyira új és ismeretlen terep még az internetes világ a társadalomkutatóknak is, hogy fogalmuk sincs arról, hová fog kifutni ez az egész. Rengeteg veszélyt és buktatót rejt magában. Nevetünk a tik-tokos macskás videókon, de azon is, ha a fiatal felnőtt minél több és látványosabb kínzásnak veti alá a saját testét – mert élvezi, hogy minél több figyelem összpontosul rá. Több mint egy évtizede, a youtube egyik legelső videója: „Charlie, bite me” csalt mosolyt mindenki arcára, amely a maga módján bájos és aranyos volt, de az ingerküszöbünknek ez már nem elég. Sőt, a youtuberek ki is lépnek a képernyő mögül! Például TheShowk formáció augusztus 15-én tartott közönségtalálkozót az abonyi Kultúra Házában több száz sikongató gyermeknek.
Vajon mennyit ér a nézettség, mennyit ér a pénz? Jó-e, hogy olyan influenszerek, youtuberek formálják a mai generáció értékrendjét, akik még – az életkoruknál fogva is – kiforratlan, önmagukat kereső emberek? Jobb volt az a világ, amikor még bábok tanították a fiatalokat, amikor a cartoon network műsoraitól zengett a gyerekszoba?
A mai fiatalok már a közösségi életüket a chatszobákban élik, idoljaik pedig már nem is annyira filmsztárok, írok vagy modellek – hanem hétköznapi emberek, legtöbbször a saját kortársaik, akik hozzájuk hasonló digitális bennszülöttként robbantak be az éterbe. Az ő véleményükre adnak, az ő hóbortjaikat másolják. Ma már bárkiből lehet idol, de vajon hányan képesek felnőni ehhez a szerephez?
Jandácsik Pál
