Mivel én kezdeményező vagyok a központi témában, némi kiegészítést szükséges tennem.
Még 2015-ben, mint az MTA Köztestületének tagja - egyben régi tudományos kapcsolatom az MTA Irodalomtörténeti Intézettel -, vezéreltettem arra, hogy levéllel forduljak Lovász László úrhoz, az MTA elnökéhez. Ennek indítéka, hogy méltóan ünnepeljük meg Arany Jánost, születésének 200. évfordulója alkalmából. Levelemben javaslatot tettem arra, hogy az MTA állítson fel emlékbizottságot (ennek fővédnökének Áder János köztársasági elnök urat kérjük fel), s tagjai közé ajánlottam többek között Nagyszalonta és Nagykőrös ikervárosok polgármesterét, nem különben a nagykőrösi Arany János Református Gimnázium igazgatóját, hiszen Arany János annak az intézménynek befogadásával kerülhetett Nagykőrösre 1851 őszén.
Megalakult az Arany János Emlékbizottság, melynek tagjai közé kerültek az MTA intézményeinek, az OSZK, egyetemek képviselői, múzeumi téren a Petőfi Irodalomtörténeti Múzeum főigazgatója, valamint én is, mint a megszüntetett Arany János Múzeum igazgatója, s egyben az Arany János Társaság tiszteletbeli elnöke, az MTA doktora. Az alakuló ülésen sajnos csak Török Lászlóval, Nagyszalonta polgármesterével találkozhattam, mert a szervezők a nagykőrösi polgármester és a gimnázium igazgatója személyétől eltekintettek. Ennek számomra súlyos következményei lettek.
Czira Szabolcs polgármester úr már 2015-ben lépéseket tett a bicentenáriumi ünnepségekre, annak állami finanszírozása érdekében (ekkor került ide Ceglédről az új, rendezvényszervező művház igazgatónő). Sajnálatos módon, az EEMI felszámolta a megyei múzeumszervezeteket 2012-ben, s a múzeumokat a helyi önkormányzatoknak ajánlotta fel. Ennek folyamatában, a lefokozott Arany János Múzeum Nagykőrös önkormányzatának fenntartásába és fennhatóságába került, mivel a minisztérium (ebben döntő szerepet játszott Sepseyné Vígh Annamária főosztályvezető) gazdag pénzügyi támogatással kínálta a helyi önkormányzatnak. Nagykőrösön is a városvezetés gyakorolhatja a fennhatóságot a múzeum felett. Lázár János, akkori kancellária miniszter – akit Czira úr barátjának mondott, és vica-verza -, egy milliárdos uniós pénzügyi támogatást biztosított. Azonban csak a nemzeti emlékhely központi épületre, a múzeumnak helyet adó egykori főtiszti épületnek a „felújítására”, nem pedig a 48-as huszárkaszárnya műemléki rekonstrukciójára (bele gondolva, hogy ha én negyvenévi pályafutásom során ilyen állami, politikai támogatásban részesülhettem volna, akkor valóban Nagykőrös gyöngyszemévé varázsolhattam volna a szétzilált, lepusztított történeti-nemzeti emlékhelyünket).
Szükséges kitérőleg említés tenni arról, én elleneztem, hogy Nagykőrös város hatósága alá kerüljön a múzeum, hiszen személyes tapasztalatomra alapozva véleményemet, a városvezetés nem hogy támogatta volna a város alapvető, lokálpatrióta (identitás) érdekeit is szolgáló múzeumot, terveimet, hanem valójában akadályozta azt (úgy vélték, a labdarúgás is kultúra, na meg a múzeum is, így „összeférhetnek” egymással!). Nem véletlen, hogy a tápiószelei múzeumigazgató elrettentő példaként hozta fel a nagykőrösi Arany János Múzeum szomorú esetét, amikor kikerítették a megyei múzeumszervezetből. Azaz azt, ne kerüljön a múzeum helyi, szakértelmet nélkülöző önkormányzati fennhatóság alá, s elérte, hogy a Blaskovich Múzeum a Magyar Mezőgazdasági Múzeum tagmúzeumává válhatott.
A lefejezett Arany János Múzeum kivéreztetése megtörtént (elbocsátások), s én mint, kirekesztett (nyugdíjas) ember hiába protestáltam a Balog Zoltán vezette minisztériumnál, elutasításra került az Arany János múzeumát óvó szándékom. Pedig, az Arany János Múzeumnak – valóságos kis nemzeti múzeumnak – igen gazdag gyűjteményei vannak, amelyek jogosítanák, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum tagmúzeuma legyen. De az is méltó megoldás lehetett volna, ha a Magyar Hadtörténeti Intézet múzeumává válna, hiszen a múzeum gazdag gyűjteményei, s nem utolsó sorban Nagykőrös város 1848/49-es nemzeti dicsőséges szerepvállalása – maga a múzeumnak helyet adó huszárkaszárnya is - erre predesztinálta volna.
Visszatérve a korábbi gondolatomhoz, Czira polgármester úr rendkívül sérelmezte, hogy ő kimaradt az MTA által felállított Arany János Emlékbizottságból (hiszen joggal vélhette, hogy a minisztérium, s a kormány dús támogatása birtokában erre jogosultsága lett volna). Ennek hangot is adott azzal, hogy levelében lamentált az MTA Arany János Emlékbizottság elnökénél, kifogásolva: ő miért nincsen abban, és - „horribile dictum” -, „Novák miért van abban?”. Czira úr meg is szervezte itt Nagykőrösön az emlékbizottságát, de engem kihagyott belőle: mint egyébkor (pl. az értéktár bizottság esetében), ekkor is negligált engem.
Az Arany János Emlékbizottság tagjaként én is tervezetet készítettem az Arany-évforduló méltó megünneplésére Nagykőrösön, ami az országos programba is belekerült. Így a tradicionális október végi gimnáziumi ünnepséggel összhangban az Arany János Bicentenárium konferencia megvalósítása érdekében. Ugyanakkor – mint művészetértő ember is –, megfogant bennem az a gondolat, hogy – miként történt ez 1996-ban a Nagy Tanári-kar szoborcsoport megvalósítása esetében is –, „ültessük le” az Arany-családot Nagykőrösön, mégpedig ott, ahol ideérkezésük alkalmával 1851. november legelején, Mentovichék szeretetteljes vendéglátását élvezhették (a lebontott ház helyét emlékpad őrzi napjainkban is). Erről a szándékomról hírt adott korábbi múzeumi munkatársam Szigeti Márta az egyik helyi újságban, s én pedig meg is kerestem Györfi Sándor szobrászművészt, annak kivitelezhetősége dolgában.
A Czira polgármester úr által összehívott emlékbizottságban nem kaptam helyet, ezért az AJT elnökünket, Suba Lajos urat kértem meg javaslatom előterjesztésére. Czira úr azonban ezt pénzügyi megvalósíthatatlansága miatt elutasította, amiért is én levélben kerestem meg Lázár János miniszter urat (akit volt szerencsém már személyesen is ismernem, ugyanis én vagyok a 2015-ben megjelent „Hódmezővásárhely néprajza” c. monográfia főszerkesztője és részben szerzője is), hogy az egy milliárdos támogatásból valósuljon meg az Arany-család szoborkompozíció. Lázár miniszter úr kedvező fogadtatásának köszönhetően Czira úr is megváltoztatta véleményét, úgy döntött, hogy megvalósítja az elképzelésemet. Sajnos azonban nem úgy, mint ahogyan én terveztem és előterjesztettem.
Valakitől azt az ötletet kapta, hogy a múzeumunk állandó kiállításában is látható Arany családi képet vegyék a kompozíció alapjául. Én azt javasoltam, hogy az Európa-szerte kedvelt és népszerű formában, alkottassuk meg az Arany család nagykőrösi jelenlétét a Hősök tere nagyszerű parki környezetében. A szobrász számára viszont az említett fényképnek csak arra kellett volna szolgálnia, hogy élethűen megformálhassa a családtagokat (mint tette például Osváth Mária szobrászművész Arany Juliskáról készített plakettje esetében), nem pedig szolgai módon lemásolni a fényképet.
Czira úr engem továbbra is negligált, a város főépítésze intézkedett a dologban: megbízták az unokatestvéremet az 1863-as, Pesten készített családi fotográfia (rajta Juliska vőlegényével, Széll Kálmánnal) „megszoboroltatásával”, s az összehívott zsűriből is kirekesztettek. Tehát, Czira polgármester és Tényi főépítész úr elképzelése kerülhetett megvalósításra (domborműszerű családtagok, Arany ülő szobrával, oda nem illő tympanonos keretben). Ehhez pedig nekem semmi közöm sincsen.
Tehát, az 1863-as fényképet nem adtam Czira polgármester úr kezébe, annak megvalósítására, pontosabban szólva elvetésére, nem tehettem szakvéleményt, annál is inkább, mivel az én elképzelésemmel, előterjesztésemmel nem egyezett az ő akarata. Egy életszerű, napjainkban oly kedvelt ember-családi közelítésű szoborcsoportot szerettem volna megvalósítatni, amely nekünk, nagykőrösieknek, de az idelátogató idegeneknek is – különösen idén - a Családok Évében, szeretetet, Nagykőröshöz méltó vonzerőt, Arany János iránti tiszteletet jelenthetett volna: a gyermekek nagy örömére, akik „Arany Jancsi bácsi” és „Juliska néni” ölében ülhettek volna, s megcirógathatnák Lacikát és Juliskát (netán hátukra is mászhattak volna).
Dr. Novák László Ferenc
