Bogdán László jó szóval, példamutató munkával elérte, hogy a falu házai előtt végig az utcákban szépen gondozott virágok nyílnak, de az igazi sikere a falu szélén álló fóliasátrak voltak. A falu lakói el se akarták hinni, hogy munkájuknak lesz valami eredménye is. De polgármesterük beállt a munkát végzők közé, együtt dolgozott velük. És ezt szinte folyamatosan meg kellett tennie. Csak amikor az első növények teremni kezdtek, amikor a zöldborsót, a krumplit, a paradicsomot eloszthatták és hazavihették, akkor kezdtek örülni igazán, és akkor változott meg a munkához való hozzáállásuk. A lakók szerint azóta megszűnt az állandó lopás, a verekedés. Az emberek ehelyett dolgoznak. A faluban nemcsak az állami plakátok, hanem a polgármester különleges üzenetei is olvashatók, a karantén idején jelent meg például: „Nem hinném, hogy tragédia szükséges ahhoz, hogy megértsük mekkora a baj”, vagy „Szájmaszkot legyenek kedvesek viselni, megéri”.  És ezt is kiplakátolta: „Kérem szépen, ha bármit tehetek Önökért, bármilyen problémájuk van, kérem jelezzék, itt vagyok, itt vagyunk és amit tudunk segítünk”. De nemcsak mondta, valóban segített is, akinek például már kenyere se volt, annak pénzt adott. Sajnos az utóbbi két évben megváltozott a helyzet. Már nem tartott falugyűlést, nem ment ki dolgozni a többiekkel. Benőtte a gaz a fóliasátrakat, a munkagépek a falu szélén rozsdásodnak. Azért a halálát a faluban mindenki megsiratta. Ilyen okos, mindenki gondját számontartó, mindenkin segítő vezetője már nem lesz többet a falunak – mondogatják.

Mi történt valójában? A szomorú választ dr. Katona Andrea az Országos Széchenyi Könyvtár volt főigazgatójának Bogdán Lászlóról írott nekrológjából tudhatjuk meg:

Bogdán és Katona 2016-ban, Farkasházyék szárszói találkozóján ismerkedett meg és kötöttek igaz barátságot.

„Bogdán László az egyik szünetben ezzel szólított meg: – Nem szeretem hallgatni az ilyen szócsépléseket – mondta –, ez a sok ember csak beszél, de nem tesz semmit, ami kézzelfogható. – Te teszel? – Én? Próbálok. – Katona Andrea vagyok – Erre ő elmosolyodott, majd megkérdezte: – Nem ciki egy ilyen művelt, szőke, fehér nőnek velem mutatkozni? Bogdán László vagyok, csak egy cigány. Így kezdődött a barátságunk. Ezután gyakran telefonáltunk egymásnak. Egyszer megkérdeztem tőle: Nem akarsz országgyűlési képviselő lenni? Annyi mindent tehetnél a cigányságért – kérdeztem. – Á, dehogy, kevés vagyok én ahhoz – mondta -, én csak egy tanulatlan cigánygyerek vagyok.

Sokkal több volt ő ennél, emberek ezreinek mutatta meg, hogy lehetne közös Magyarország, lehetne békés együtt élés, lehetne a világ más, mint most. Hogy a gyűlölet, a kirekesztés káros és bántó, hogy a jelenlegi roma vezetők sosem képviselték a cigányság érdekét. Cigány akart maradni, miközben magyar volt. Neki ez nem okozott gondot, másoknak annál inkább.

Szókimondó volt, érdekes stílusú, választékosan beszélt, majd egyszer csak előbukkant a “roma csávó” szövege, de neki még ez a keveredés is jól állt. Aztán egyszer beszélt a daganatos betegségéről. A szeme mögött, az agyában volt egy kisebb tumor, de nem akart róla tudomást venni, fáradhatatlan erővel dolgozott, száguldott egyik helyről a másikra, mintha semmi baja se lenne. Időnként bevonult a kórházba kezelésekre, majd folytatta az életét, mintha mi sem történt volna. Két-három hónapig nem beszéltünk, nekem sok dolgom volt, ő meg nem jelentkezett. 2019 tavaszán aztán megcsördült a telefonom… Megdöbbentem, amikor elmesélte, hogy kórházban volt a télen, megállt a szíve, újra kellett éleszteni, és hat napig kómában volt. – Vigyázhatnál jobban magadra – kértem. – Minek? – Mert Bogdán Laci csak egy van. – Sok mindent kell megcsinálnom, a cigányok nem élnek sokáig. – Majd te leszel az, aki öreg, 100 éves cigányként is fog interjút adni – válaszoltam. – Á, kizárt – felelte –, nincs már sok időm.

Imádtam, hogy ebben az általunk alkotott világban lehetőség van arra, hogy egy többdiplomás, doktori fokozattal rendelkező, XII. kerületben felnövő, magas vezetői pozíciókat is betöltő 50-es értelmiségi nő és egy három osztályt végzett, szegény családból származó, apró faluban élő, vidéki cigány férfi BARÁTSÁGBAN lehet egymással. Mert ilyen is előfordulhat egy országban, a hazánkban.
 
Bogdán Laci, sosem felejtelek el, büszke vagyok arra, hogy a barátod lehettem, büszke vagyok arra, hogy a gondolataidat megosztottad velem, de sose bocsájtom meg magamnak, hogy nem láttam előre, mekkora veszélyben van az életed!

Ezt a képet még Te küldted nekem nemrég, most visszaküldöm! Pihenj most már, ott fent nem fáj semmi, vigyázz ránk a felhők közül, és én ígérem Neked, mindent el fogok követni, hogy az az ország, amelyet megálmodtál, valósággá váljon!”

Több kihagyással eddig tart Dr. Katona Andrea blog-bejegyzése. És ezzel érthetővé válik Bogdán László, Cserdi polgármester életének tragikus befejeződése, öngyilkossága. Egyik tanár kollégám felesége halt meg agydaganatban. Kollégám akkor elmondta, mennyit szenvedett felesége a kegyetlen és állandó fejfájás miatt.

Baky Miklós