Nem mindennapi időket élünk az űrkutatásban: az idei év egyik legnagyobb felfedezése, hogy a 3I/ATLAS nevű üstökös — amely nem a mi Naprendszerünkben született — néhány tulajdonsága meglepően hasonlít azokra a jeges égitestekre, amelyek a Neptunuszon túl, a Naprendszer peremén keringenek.

A 3I/ATLAS több mint csillagközi vándor: a legújabb kutatások szerint felszíne szénben, fémekben és vízjégben gazdag, és amikor a Naphoz közeledett, jéggel és gázzal teli kitörések kezdődhettek rajta — azaz jégvulkánok.

Ez nem kis dolog. Ha a feltevések igazak, akkor az üstökös viselkedése rávilágít arra: nemcsak bolygókat, hanem sok apró objektumot is létrehozott, vagy megőrzött a Naprendszer szélén kialakuló — vagy idegen bolygórendszerekből behurcolt — „jeges szennytejben”.

Ez az analógia a Neptunuszon túli objektumokkal (TNO-k) lehet új kulcs: olyan testekkel, amelyek a Naprendszer korai fázisában maradtak meg, vagy a galaxis más részeiből érkeztek — de mindenképp információt hordoznak a bolygórendszerek keletkezéséről, fejlődéséről és sokszínűségéről.

A 3I/ATLAS vizsgálata tehát nem csupán abban izgalmas, hogy egy újabb csillagközi vendéget ismerhetünk — hanem mert hidat ver a Naprendszer belső részei és a peremtér égitestjei között. Ez jelentheti a kulcsot ahhoz, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mi is rejtőzik a Neptunuszon túl, és hogy az extrém objektumok hogyan illeszkednek ebbe a képbe.

Ráadásul, ha a jégvulkán-jelenség valóban működik ilyen objektumokon, az újragondolásra készteti az üstökösök, törpebolygók és TNO-k osztályozását — és talán az egész bolygórendszer-keletkezés modelljét is.

Szabóné Pálhegyi Krisztina