booked.net

Hírdetés

Nem értem…

2020. április 22., szerda 16:38

Kormányunk két fronton folytat kemény harcot – legalább is ők így mondják -, egyrészt küzdenek a koronavírus ellen, másrészt pedig a koronavírus-járvány elleni intézkedések következtében válságba jutó magyar gazdaságot próbálják majd fellendíteni.

Az ellentmondás az, hogy minél több korlátozó intézkedést hoz a kormányzat, illetve az operatív törzs, annál inkább bizonyosra vehető, hogy díszlépésben haladunk egy olyan gazdasági válságba, mely a korlátozó intézkedések miatt áll elő. Még Orbán Viktor mondta a Kereskedelmi és Iparkamara gyűlésén, hogy mindenkinek ki kell mozdulnia a komfortzónájából, mert különben nagy baj lesz.
Nos, sokakat nem a komfortzónájukból mozdítottak ki, hanem egyenesen az állásukból. Naponta négyezer ember veszíti el az állását, és már a százezret közelíti ez a szám országosan mikor e sorok íródnak.
Mindenkinek ki kell vennie a részét a válságkezelésből, így azoknak is, akik tehetősebbek ebben az országban. Azzal mindenki egyetért, hogy meg kell adóztatni a nagy üzletláncokat, a bankokat, de az önkormányzatoktól elvenni a bevételük jelentős részét kitevő gépjárműadó egy részét, az már nem igazán érthető. De az sem, hogy a pályázati pénzekkel megtámogatott oligarchák sem tolonganak adakozni. Visszatérve az önkormányzatokra, az önkormányzatok érintkeznek a lakossággal, és például húsvét négy napos ünnepén is megmutatkozott az, hogy az önkormányzatok védték a lakosságukat behajtási tilalommal azokon a helyeken, amelyek amúgy – békeidőben – turisztikai látványosságnak minősülnek.
Az önkormányzatoktól összesen másfél milliárd forintot vett el az állam, mely az országos célokat tekintve nem igazán nagy pénz, viszont az önkormányzatokat súlyosan érinti, nem beszélve arról, hogy az önkormányzati jogaikat nyirbálja ez a törvény.

Aztán arról is értesülhettünk, hogy a bankoktól összesen ötvenöt milliárd forintot vesz el a magyar állam. A meglepő és nem mulatságos ebben az intézkedésben az, hogy az ötvenöt milliárd forint felét, huszonhét és fél milliárd forintot TAO-pénzként kezeli a kormányzat, azaz a látványsportágak, elsősorban a labdarúgás céljaira lesznek fordíthatók. A szemfüles klubok az országos szövetségükön keresztül megpályázhatják majd tehát ezt a huszonhét és fél milliárdos összeget, ami lássuk be minden, csak nem válságkezelés.
Nem érthető az sem, hogy a járvány miatt nagyon sok nyilvános sportrendezvényt tiltanak be, akkor miért kell a járvány égisze alatt támogatni ezeket a többnyire labdarúgó klubokat, eredetileg válságkezelő pénzből.

Tudjuk azt is, hogy az NB I-es labdarúgó mérkőzések átlag nézőszáma kétezer fő körül szokott lenni, tehát a jegyeladásból származó bevétel minimális, melyet ily módon talán nem kellene busásan pótolni.

Az ÁSZ elnöke, Domokos László nyilatkozta, hogy minden családba a válság ideje alatt kell egy pénzügyminiszter, aki a befizetéseket és a csekkeket ellenőrzi, és ügyel arra, hogy a bevételt ne haladja meg kiadás.
Ez jól hangzik, csak mit tegyen az a családfő, aki munkanélkülivé vált, és egyáltalán nem kap fizetést? Neki ilyen tanácsot adni politikai cinizmus, és közvetett beismerése annak, hogy a magyar kormány a munkájukat elvesztők tekintetében semmiféle intézkedést nem hoz, nem úgy, mint a környező országokban és Európában, ahol a munkájukat elvesztőket is anyagi juttatásban részesíti az ottani állam.
Persze könnyű Domokos Lászlónak tanácsot adni, amikor az ő fizetése négymillió forint havonta.
Szóval nem értem, mindenre jut pénz, meg jótanács is van bőviben, de pont a munkájukat elvesztő, szociálisan lecsúszó rétegek nem részesülnek állami segítségben, pedig Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta, hogy ilyen nagyvonalú, grandiózus válságkezelő program még nem született e hazában.

Jutott a gazdaságélénkítő program pénzéből a középosztály tagjainak, meg az a feletti oligarcháknak, és persze a kedvenc botlábú focistáknak is.

Kocinkó

Kapcsolódó hírek

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva