Nagykőrösön is ugyanezt a kuszaságot tapasztalhatjuk.
Aki kiment a legutóbbi, Dömötör napi vásárba, mindenféle korlátozás, pl. maszkviselési kötelezettség, védettségi kártya felmutatása nélkül bemehetett a tömegbe. De ha már másnap, november elsején kiment a nagykőrösi vasútállomásra, ott a biztonsági őr figyelmeztette, hogy az új rendelkezések szerint már az állomás területén, tehát a szabadban, a peronon várakozva is kötelező a maszk. Tehát ott, ahol néhány ember várakozik a vonatra, maszkot kell viselni, de a tülekedő vásári sokadalomban nem. Sőt, ha valaki az állomásról hazafelé menet, mondjuk betér a Bárány utcai lakótelep melletti bevásárlóközpontba, nyugodtan megtehette maszk nélkül, elviselve azt, hogy kötelező távolságtartás nem lévén, a pénztárnál bárki a nyakába köhöghet.
Nehéz megértően fogadni a kórházak általános látogatási tilalmáról szóló rendelkezést akkor, amikor olyan fotó kering a közösségi oldalakon, amelyen nagykőrösiek egy kis csoportja, köztük egészségügyi dolgozók(!), pózolnak az oltás- és vírusszkeptikus, a közelmúltban rémhírterjesztésért első fokon elítélt Gődény Györggyel. Ráadásul a fényképet lájkolók jelentős részénél munkahelyként a Nagykőrösi Rehabilitációs Szakkórház és Rendelőintézet van feltüntetve. Ilyenkor nehéz higgadtan tudomásul venni, ha valaki nem látogathatja meg hozzátartozóját a koronavírus-járványra hivatkozva, ahogy a tilalom előtt is okozott feszültséget, hogy csak védettségi kártyával, maszkban lehetett az osztályokra felmenni.
Lapunk is beszámolt róla, hogy dr. Nagy Lajos, Nagykőrös jegyzője élt a jogával és a polgármesteri hivatalban kötelezővé tette a maszk viselését ügyfélfogadási időben. Hasonló módon határozott Juhász Nándor is, így a kulturális központba, a könyvtárba és a múzeumba is csak maszkban mehetünk. Ha viszont nem a kultúrára szomjazunk, hanem mondjuk egy pofa sörre, akkor már nem kell ilyennel foglalkoznunk, Nagykőrös bármely vendéglátóipari egységében nyugodtan tolonghatunk a pult előtt. Persze nem azt mondjuk, hogy ide is csak maszkban legyen szabad belépni, hiszen laikusok vagyunk, pusztán a meghozott intézkedések logikáját próbáljuk megtalálni.
Ahogy a kötelező oltás elrendelésében is. Czira Szabolcs a hatályba lépett kormányrendeletre hivatkozva „normatív utasításban” rendelte el a kötelező koronavírus elleni védőoltás felvételét a polgármesteri hivatal, az Arany János Kulturális Központ, Könyvtár és Muzeális Gyűjtemény, a Humánszolgáltató Központ és a városi óvoda dolgozói számára. Önkormányzati fenntartású intézményekről van szó, de már az önkormányzati tulajdonú cégek kimaradtak a rendeletből, így a KÖVA-KOM Nonprofit Zrt. dolgozóira mindez nem vonatkozik, miközben ugyanúgy ügyfelekkel találkoznak, a lakossággal tartják a személyes kapcsolatot, mint a többi városi intézményben.
könyvelő