ARANY ZSOLT (gitár, ének): Minden 1991-ben, a Nagykőrösi Arany János Gimnáziumban kezdődött. Egy tavaszi délelőtt kiléptem az udvarra, ahol az egyik padon Billy gitározott figyelemre méltó leánykoszorúval maga körül. Körülöttük sündörögtem, de nem a csajok miatt (nevet), hanem a gitározás miatt is. „Nagyjából én is tudok így, lehet, hogy jobban is.” – gondoltam. Pár héttel később szintén a gimi udvarán Billy egy zenekarral játszott, melyben Feri dobolt, aki osztálytársam volt általánosban Egy egész zenekar szólt, és én kihallottam minden hangszer szólamát. Ekkor gondoltam rá, hogy a zenekarban kéne játszani!
1992 őszén már tudtam egy csomó számot gitáron. Volt pár saját zeném is. Szöllősi Szabi osztálytársam verseket írt. Összehoztuk a kettőt, és megszületett 5 „dal-szerűség”. Szabi vállalta, hogy énekel, én „gityózok” egy kölcsöngitáron, amit Billy segít elkérni, megkértem Ferit, hogy doboljon, Billyt meg hogy basszusozzon. A banda neve Roads lett, Szabi Doors rajongása után szabadon. Első és egyetlen koncertünk ebben a felállásban a gimi dísztermében volt.
Ferivel és Billyvel elég jó volt az összhang, ezért megegyezünk, hogy folytatjuk a zenekart, illetve csinálunk másikat, mert a Roads név „nem adja annyira”. Azokat a dalokat tanultuk meg, amiket Billy az udvaron a csajoknak gitározott. A bandát Albatrossra kereszteltük.
Ugyanezen az őszön nyitott Nagykőrösön a Rózsaszín Párduc Éjjeli Menedékhelye Ifjúsági Klub, ismertebb, s még részegen is kimondható nevén a Párduc. Az Albatross itt adta első koncertjét. Itt is kb. 10 dal hangzott el. Háromszor! Leírhatatlan, megfogalmazhatatlan életérzés-hullám indult el a zenekar és a Párducba járó fiatalság körében, mely éveken át erősödött, és bátran ki merem jelenteni, hogy életre szóló kapcsolatokat és emlékeket hozott létre.
’92 őszétől kb. 96-ig működött a Párduc. Minden péntek-szombat este élőzene volt, sok olyan zenekarral, akik vagy már akkor országosan ismertek voltak, vagy kicsit később befutottak. PUF, Kispál, Takáts Tamás DBB, Deák Bill Gyula, Géniusz, Ladánybene 27, stb. Egy idő után az volt a rendszer, hogy ha nem volt más fellépő, akkor az Albatross játszott. Gyakran egymás után péntek-szombat este is.
Párducos bulik híre megihlette akkori városatyáinkat, kultúrattaséinkat is, akik elkezdtek bennünket városi rendezvényeken felléptetni. Nagyon élveztük, amikor életünkben először 2-3000 ember előtt álltunk színpadra a városközpontban, vagy később a Cifrakertben. Aztán a Párducban „felnövő” fiatalság kezdett meghívogatni a toldis, meg gimis szalagavatókra. Aztán jöttek a céges rendezvények, a lagzik. Szerveztünk saját estéket is a bíróság pincéjébe. Mindent elvállaltunk, rengeteget játszottunk, összeszoktunk, és „együtt lakva” kiderült, melyikünk milyen jellem is valójában.
Az Albatrossal szinte egyidőben alakult a nagykőrösi tanítóképző főiskolára járó Peterdi Gábor vezetésével a Dilemma zenekar. Csak Beatlest játszottak.
’94–’95 körül egyszer aztán betelt, és kicsordult. Volt valami felszerelés gond, meg nem beszélt használat, meg félreértett időpont, meg a Dilemma is, meg különben is... Mai eszünkkel fel nem fogható gyerekded komédia, mely akkor tragédiaként játszódott le. Vége. Pont.
Egy rövid mosolyszünetet követően – mikor Dónáth Gyuri és Kovács András (RIP) játszott velünk – megbeszéltünk mindent, és új alapokra helyezve a dolgokat megint együtt zenéltünk; Feri, Billy és én.
’95-96 körül jött a hír, hogy a Párduc nem működhet tovább, állítólag mert a környékén lakókat zavarja a ricsaj. Ekkortájt már én is tagja voltam a Dilemmának (akik a Beatlest kinőve már „best of rock classics” műsort játsztottak), és nagyon keményen gyakoroltam, mert jó zenész akartam lenni.
A Párduc bezárása után egy ideig nem volt állandó helyünk. Közben muszáj megemlítenem, hogy suhanckori álmom vált valóra, mikor a Dilemmának köszönhetően bekerültem a budapesti Géniusz együttesbe, akik akkor az ország legtöbbet koncertező rockzenekara voltak.
A kilencvenes évek végén indult a Blues-klub a Jókai utcában. Billyt és Ferit ekkoriban éppen új hangzásokkal kísérletezve kergettem az őrületbe. Vittem a számítógépet a bulira, szóltak a gépi szólamok, zongorák, szintik, egyebek, igazodnunk kellett hozzá, sokat tanultunk belőle. Meg aztán ugyanezen időszakban eljött Szabó Attcsi bácsi a nagykőrösi zeneiskolába jazzt tanítani. Pár fúvos srác azonnal rákattan a dologra, és elkezdték szorgalmasan kiművelni magukat blues, jazz, funk műfajokban. Megalakult a Columbia fúvóskvintett: Forgách Arni, Bojtos Gabi, Sáradi Gyuri, Szentpéteri Zsolt, Harmat Sasa a tagjai. A csapat az Albatrossal összefogva kigyúrt egy jó órás műsort, melyet még tovább színesített Borbély Brigi éneklése.
A Blues-klub virágzása valamivel korábban ért véget, mint ahogy a falszomszéd kínai boltnak nagyobb raktár kellett. Szerencsétlen egybeesés. Megint felnőtt és elszármazott egy generáció, megint becsuktak egy jó helyet. Ez után következett az I-Qlub korszak.
Dalmady u. – Szász Károly u. sarok. Valaha Ifjúsági ház néven működött. 2006-ban az Albatross 15 éves jubileumát az I-Qlub nagytermében tartottuk. Valójában még csak 14 éves volt a zenekar, de Billy elszámolta magát, mert a ’91-es Billy’s Big Band-től számolt.
2003-ban a művelődési ház kávézójának vezetését Danka Gyula vette át, ekkortól jelentek meg ott is élő koncertek a programkínálatban. A hely új neve Bols Jazz Café lett. Pár évig némi rivalizálás ment az I-Qlubbal, mígnem Sanyi egy-két ballépése miatt az I-Qlub működését ellehetetlenítette a városvezetés. Ekkor már 2008-at írunk, és hogy, hogy nem, megint felnőtt és kirepült egy generáció, megint bezárt egy jó hely. De az Albatross köszöni szépen, jól van.
2003 óta működik a mai napig is a Bols Jazz Café, mely alapjában véve nem egy koncerthely. Az I-Qlub 2008-as bezárása után mégis az egyetlen hely maradt a városban, ahol rendszeresen felléptek zenekarok. Egy-két évig eltartott, mire a zenekar és a közönség is megszokta, hogy a Bols lett Nagykőrösön az élőzenés klub. Volt, hogy csak pár embernek játszottunk. De a böjt után menetrend szerint megérkezett a következő felnövő generáció, akik felpörögtek az Albatross koncertjeire. Éveken át minden Albatross bulira újra és újra megtelt a hely. Havi rendszerességgel játszottunk, és többször is döntöttünk helyi nézőszám rekordot.
A történetnek ehhez a fejezetéhez már az is hozzátartozik, hogy az ekkori fiatalságból többeket úgy sikerült megfertőznünk az élő rockzenével, hogy a mi hatásunkra maguk is hangszert ragadtak.
DEÁK BILLY ZOLTÁN (basszusgitár): 30 évvel ezelőtt a gimi udvarán zenészt játszva nem biztos, hogy hittük, hogy ilyen fantasztikus élményekben lesz részünk... Még abban sem voltunk biztosak, hogy ebből lehet valami. Lent a büfében gitározva azzal a négy akkorddal király voltam. Amikor 20 éves volt a zenekar a Zsolti azt mondta: „és akkor mi van!” Aztán 25, és most 30... Nem tudom, hogy tudna -e olyan történni, hogy mi hárman azt mondjuk, soha többé nem játszom veled.
Szóval anno ott állunk a gimi udvarán, és valami megmozdult bennem, éreztem, hogy gyakorolnom kell! Aztán eszembe jut, hogy Zsolti kijött a strandra, este pedig próba Szabolcséknál. Nyilván való volt már akkor is, hogy mint gitáros nem sokáig húzom. Készültek dalok… Jó volt mondani mikor kérdezték, hogy hova mész, és én válaszolhattam, hogy próbálni! Jó volt bemenni a Zeneiskolába, legalább láttam kottát, később ennek azért ittam a levét… Tanultunk dalokat, ismerkedtünk olyanokkal, akiket addig csak messziről ismertünk, és sokan akartak zenélni. Az egész akkor kezdett megváltozni, mikor színpadra állt a Billys Big Band. Óriási felhajtás, plakátkészítés, plakátozás, próbák, majd egy fantasztikus koncert!
Az az első koncert meghatározta terveimet. Óriási élmény volt ott állni és nézni, hogy milyen jól érzi magát mindenki. Mikor átkeveredtünk a Párducba és Palika felkért minket, hogy zenélhetnénk, úgy fogtunk neki, mintha profik lettünk volna.Minden hétvégén zenéltünk, megpróbáltunk beszerezni mindent, hogy megszólaljon a cucc… Azok az évek életem legszebbjei voltak. Rengeteg barátság, szerelem alakult ki, ami még mindig tart néhol. Sajnos a szülinapi koncertet lesznek akik fentről fogják nézni, de ők is velünk lesznek!
Visszatérve: semmi csodát nem csináltam, csak skáláztam reggeltől estig, és bulikon vettem észre hogy milyen jól szalad az egész. Acsi bácsi meg a negatív hozzáállásomat dobta el, azt mondta hogy ebben a zenekarban ő is szívesen játszana mert olyan élő. A sztárvendégeink akik megfordultak nálunk nekem hatalmas élményt adtak. Akkor mindig elhittem hogy én is zenész vagyok. Nem kezdek sorolni neveket mert még valaki kimaradna. Az hogy ott állsz és zenélsz,a közönség énekel, táncol, boldog meg néha nem szomjas, elmondhatatlan érzés még mindig. Szoktam mondani hogy mi nem pénzért zenélünk. Az éjszakázást meg a pakolást kell megfizetni, zenélni jó. És ez a két ember, zenésztársam nem csak a színpadon van velem. Az életem eddigi éveiben ha bármi bajom volt, hozzájuk mindig odamehettem. Valamit mindig kitaláltak, ha emberileg lehetséges volt.
Ha már itt tartunk, azért egy embert mégiscsak kiemelnék. Bogdán Öcsi volt a zongoristánk az elején. Nagyon sokat próbáltunk otthon náluk akusztikusan, aztán meg dobbal a tanyán. Nagyon megszerettem a szüleit, Eszter nénit meg Imre bát!
Viszont ha már szülőknél tartunk, hát családból is kaptam még kettőt. Rengeteg családi bulin részt vehettem, meg még veszek is. Anyám is ha haza megyek 3 dolgot szokott kérdezni. Az egyiket nem mondom el, de a „hogy van Zsolti meg a lányok”, „Feri jól érzi magát”, aztán én jövök. Anyám nem is gondolta egy darabig hogy én zenélek ilyen komolyan. Akkor esett le neki, hogy ez milyen jó, amikor a strandon zenéltünk Lucifer 60. szülinapján, és nézte a zenekart. Eljátszottuk anyának a Karolinát (Szécsi Pali volt a szerelme).
REGGEL FERKE FERENC (dob, ének): Az első kedvtelésem volt a 80-as évek vége felé, amiről szüleim azt gondolták komolyan veszem, a dobolás. Kaptam egy dobfelszerelést. Zeneiskolás éveim elején több korosztálybelimmel zenekarosdit játszottunk, akkor elindult valami. A ‹gimi’ udvarán futottam össze első alkalommal Billyvel, gitározott. Mindent ami eszébe jutott. Beszélgettünk, mondtam neki, dobolok. Rögtön le is szerveztük az első fellépésünket a „Sportba”. Farsangi mulatságon kellett zörögnünk, igaz akkor még inkább énekeltem, mert más is dobolt, de ekkor kezdődött el a közös zenei pályafutásunk. Zömmel gimiseknek muzsikáltunk sokat. Az első komolyabb formáció volt a – ha jól emlékszem – The Roads. Itt már Zsoltival közösen koptattuk a gimiben a színpad deszkáit. Mit hoz az élet, Zsoltival osztálytársak voltunk általánosban, de nem a zene volt a közös nevezőnk. Megalakult az Albatross trió. Nálunk próbáltunk hátul az ’istállóban’, még a szomszédok is élvezték. Következett a Párduc, rengeteg alkalommal léptünk fel, nagyon kicsi repertoárral, többször megismételve. Kezdetektől napjainkig rengeteg baráttal zenéltünk együtt, billentyűssel, gitárossal, később fúvósokkal. A helyi bandák adták a legnagyobb inspirácókat. Rengeteget fejlődtünk nemcsak zeneileg, morálisan is. A család mellett megszületett a második család, az Albatross. Millió sztori, tapasztalat, öröm, bánat, siker, bénázás, de leginkább szeretet kapcsolódik a történetünkhöz. Azóta több zenekarban is előfordultam dobosként ami prioritást élvezett, DE...
Az Albatross zenekar – ilyen múlttal a háta mögött – rendelkezik azzal az energiával számomra, hogy a tagjainak soha nem mondanék nemet.
Zsolti, Billy köszönöm, hogy ismerhetlek benneteket.
NE FELEDJÉK:
ALBATROSS JUBILEUMI KONCERT
2023. 02. 18., 20.30 ÓRA
(KAPUNYITÁS 19 ÓRA)
KINIZSI RENDEZVÉNYTEREM, DEÁK TÉR 2.
K.Zs.B.T.
