Egy Orbán Viktor kormányfő számára készült külügyminisztériumi feljegyzés már korábban felhívta a figyelmet arra, hogy Ausztriában sokkal több koronavírus tesztet végeztek el a fertőzöttek kiszűrésére, mint nálunk, Magyarországon.
Egy dokumentum szerint, mely nyilvánosságra is került a médiában, az Ausztriában elkészült tesztek száma százhatvankétezer fölött volt, mely azóta már kétszázezer fölé emelkedett. Magyarországon ennek mintegy egynegyede történt meg.
Ez azért is elgondolkodtató és figyelemre méltó, mert Orbán Viktor többször is kijelentette, hogy neki elsősorban az osztrák intézkedések jelentik a példát. Joggal jelenthette ezt ki, mert Ausztria lakóinak száma csak szűk egymillióval kevesebb, mint Magyarországé, azaz lélekszámban majdnem megegyezik Magyarországgal az ott élők száma.
Még március 16-án a magyar parlamentben a következőket mondta: „Különösen fontos az Ausztriával való együttműködés, mert Ausztria határos Olaszországgal is, és ezért az osztrák intézkedéseket igyekszünk a lehető leggyorsabban átültetni a magyar gyakorlatba!”
Április 10-i szokásos pénteki rádió nyilatkozatában is így fogalmazott: „A jó hír az az, hogy van egy nagy laboratóriumunk, s ez pedig Ausztria. Mi pedig ennek fényében tudunk dönteni, hogy ott mi vált be. Külön csoporttal figyeltetem Dél-Németországot és Ausztriát, hogy ami ott beválik, azt mi is alkalmazni tudjuk.”
Az elmúlt pénteken is ismét Ausztriával példálózott: „Mindenki sötétben tapogatózik, de Ausztria előrébb tapogatózik. Figyelni kell az osztrák lépéseket, és ami ott működik, azt át kell venni!”
A külügyminisztérium számos országból gyűjtetett tematikus adatokat a koronavírussal kapcsolatban meghozott intézkedésekre. Elsősorban arra voltak kíváncsiak, mikor és milyen korlátozó intézkedéseket vezettek be, s ezt mennyire fegyelmezetten tartja be az ottani lakosság. Mekkora fáradtság érződik a társadalomban a karantén miatt, és hogy milyen ütemben oldják majd fel az intézkedéseket.
Az már előzőekben is látszott, hogy Magyarországon a tesztelések száma nagyságrendileg kevesebb, mint Ausztriában, pedig ez elengedhetetlenül fontos lenne, hogy a hatalom meg tudja állapítani a fertőzöttek számát. Most megkésve indul ugyan egy tesztelési reprezentatív felmérés az országban, csak ez jóval később történik, mint Ausztriában.
Ausztriában például már március 16-tól korlátozták az üzletek nyitvatartását. Nálunk is történtek ilyen intézkedések ugyanezen naptól számítva, de sokkal kevésbé drasztikus formában.
A fentiekből látható, és következik, hogy a magyar kormány csak megkésve követi Ausztria példáját. A legfontosabb a tesztelések számának növelése, hogy végre a magyar kormány is, és az operatív törzs is tisztába jöjjön a fertőzés mértékével.
Politikai nyilatkozatként még sokkal korábban az is elhangzott, hogy Magyarország élen jár Európában a járvány kezelésében, mindenkit megelőz, és sajátos magyar módszereket alkalmaz a járvány legyőzésére.
Azonban az most már világosan látszik, hogy mi a járvány leküzdése során csak megkésve követjük még a sógorokat is a járvánnyal kapcsolatos teendők és intézkedések meghozatalát illetően.
Bakonyiné Soós Magda