booked.net

Hírdetés

Olvasói levél: Magyarországnak működnie kell!

2020. oktober 8., csütörtök 16:09

Legutóbb a címbeli mondattal határozta meg a tennivalókat a koronavírus második hullámának elején Orbán Viktor miniszterelnök. Ugyanis felszállóágban van a koronavírus-járvány ismét, és emiatt egyre nagyobb nyomás nehezedik majd az egészségügyre és az oktatásra is – taglalta tovább a miniszterelnök a TV2 Tények című műsorában. Megjegyzendő, hogy az interjút szombaton vették fel, vasárnap este vetítették le, valószínűleg a nagyobb nézettség elérése érdekében.

A kormányfő arról is beszélt még, hogy miért nem „csavarják le a lángot” úgy, mint tavasszal, az első hullám idején, mert mint mondotta, a védekezés egyre közelebb került ahhoz az állapothoz, hogy legyen védőoltás. Tárgyalunk az amerikaiakkal, a kínaiakkal és az oroszokkal is, hangoztatta, és ami a legfontosabb, az ország nem állhat le úgy, mint az első koronavírus-járvány hulláma idején.

Brüsszelben úgy számolnak, hogy a következő év közepén lehet leghamarabb biztos és megbízható vakcina a koronavírus ellen. Az amerikaiak szerint viszont már az idei év végén – fogalmazott Orbán Viktor. Hozzátette még azt is, hogy az orosz vakcinát az egészségügyi világszervezet, a WHO sem fogadta el, ezért azzal „mi is óvatosabbak vagyunk”.

Aztán utalt a legutóbbi nemzeti konzultáció összegzett eredményeire is. Ebből világosan látszik – szerinte -, hogy az emberek védekezni akarnak, de nem akarják azt, hogy az ország ismét leálljon. Magyarországon az egészségügynek működnie kell – szögezte le. A védekezéssel kapcsolatban még azt is elmondta, hogy minden kórházban van elegendő orvos, ápoló és eszköz is. De, ha arra van szükség, „át kell vezényelni” az egészségügyi dolgozókat akár az egyik városból a másikba is. A miniszterelnök még elismerte, hogy a koronavírus elsősorban az országhatáron belül pusztít, de ennek ellenére a határzár fenntartását fontosnak tartja, mert az utánpótlás kívülről jön. De, ha „minden kötél szakad”, a vállalkozók támogatására az állam is tud felvenni embereket. Így jövőre mindenképpen bővíteni akarja a közmunka lehetőségét, és növelni a béreket.

A koronavírus megjelenése miatt zárlat alá került a Szegedi Tudományegyetem Szentgyörgyi Albert Klinikai Központ belgyógyászati és kardiológiai, valamint szívsebészeti osztálya. Győrben sem jobb a helyzet: a városban található Petz Aladár Megyei Oktató Kórház főigazgatója, Tamás László János orvos arról számolt be a helyi sajtónak, hogy több intenzív ápolásra felkészült orvos és ápoló is kiesett a szolgálatból azért, mert az ellátandó feladatok négyszeresére nőttek tavasszal, a járvány első hullámakor. Azt is hozzátette még, hogy néhány napon belül jelentősen emelni kell a koronavírusos betegek intenzív ágyainak számát.
A Kecskeméti Televízió stábja pedig a kiskunhalasi Semmelweis kórházban járt, ahol Szepesvári Szabolcs főigazgató véleménye szerint a koronavírus-járvány dinamikája miatt nagy valószínűséggel meg kell nyitni, sőt már meg is nyitották a mobilkórházat.

Csak reménykedhetünk abban, hogy a járvány második hullámának várható tetőzése idején, október közepére, az egészségügy bírni fogja a rá nehezedő – járvány miatti – túlterhelést.

Bakonyiné Soós Magda

Kapcsolódó hírek

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva